De mindez hazugságnak bizonyult.
A férjem belépett a szobába.
Ledermedt, amikor meglátott kötés nélkül.
Néhány másodpercig egy szót sem szólt.
Aztán halkan megkérdezte:
„Szóval ezért tiltotta meg apád, hogy találkozzunk az esküvő előtt…”
„Te… nem tudtad?”
Megrázta a fejét.
„Az esküvő előtt aláíratott velem egy furcsa dokumentumot.”
„Milyen dokumentum?”
„Azt írta, hogy nincs jogom látni a leendő feleségem arcát az esküvő éjszakájáig. Azt mondta, ez családi hagyomány.”
Semmit sem értettem.
Néhány nappal később már nem bírtam tovább, és visszamentem apámhoz.
Kötés nélkül léptem be az irodájába.
Csak nyugodtan nézett rám.
„Szóval végül is levetted őket.”
„Miért? Miért hazudtál nekem egész életemben?”
Némán odalépett az ablakhoz.
Sokáig bámult valahova a távolba, majd végül így válaszolt:
– Mert túl szép voltál.
Nem hittem a fülemnek.
“Mi?”
„Amikor megszülettél, még az orvosok is azt mondták, hogy még soha nem láttak ilyen szép gyermeket. Láttam, hogyan néznek a férfiak az édesanyádra. Láttam, hogy a szépség nemcsak csodálatot, hanem irigységet, megszállottságot és veszélyt is hoz. És akkor eldöntöttem, hogy soha senki nem fogja látni az arcodat.”
„Elvetted tőlem a gyerekkoromat…”
„Meg akartalak védeni.”
„Bezártál a házba. Megtiltottad, hogy a tükörbe nézzek. Éheztettél. Csúnyának neveztél!”
Sok év óta először apám lehajtotta a fejét.
„Ha elmondtam volna az igazat, meg akartad volna mutatni magad az egész világnak. És ezt nem engedhettem meg.”
„De miért?”
Egyenesen a szemembe nézett.
„Mert úgy hittem, hogy csak egyetlen férfinak van joga látni a lányom arcát… a törvényes férjének. És csak az esküvő után.”
Némán néztem arra a férfira, akit egész életemben a leggondoskodóbb apának tartottam.
