Tévedésből egy idegen esküvőre esett be, és ott találkozott élete szerelmével.

Leonardo feledékeny volt az apró részletekre. Egyszer asztalt foglalt egy étterem megfelelő részében, de egy másikba hajtott. Egy szabadtéri mozivetítésen eszébe jutott a jegyek, a harapnivalók és a parkolás, de elfelejtette a takarót, amire leülhet.

Mariana elkezdte úgy hívni, hogy „Leonardo, Fuentes, nézd meg a címet!”.

Azonban rájött, hogy soha nem felejt el fontos dolgokat. Eszébe jutott egy munkahelyi prezentáció, amiről a nő 9 nappal korábban beszélt, és üzenetet küldött neki:

„Készen állsz. Ne kapkodd az első 5 percet.”

Amikor Mariana anyjának autója problémákba ütközött, Leonardo nem tett úgy, mintha értene a szereléshez. Egy megbízható szakembert küldött. Két órát vezetett, hogy megvegye a guava süteményt, amiről Mariana csak egyszer írt.

– Emlékszel?

– Hat percig beszéltél arról a tortáról.

– Ez nem jelenti azt, hogy hallgattál rá.

Leonardo zavartnak tűnt.

– Miért ne tenném?

Ez a kérdés Marianna szívében ott motoszkált.

Mateo tovább levelezett vele. Vett egy lakást, munkahelyet váltott, és azt állította, hogy készen áll a családalapításra.

Egy ismert jövőt képviselt, olyat, amelyről Mariana évek óta álmodozott. Leonardo egy lehetőség volt térkép vagy garanciák nélkül.

A konfliktus Mariana anyjánál elfogyasztott vacsora során derült ki.

– Mateo újra hívott – jegyezte meg a nő gondolkodás nélkül.

Leonardo nem kérdezett semmit, amíg ki nem értek.

– Újra össze akarsz jönni vele?

– Nem… vagy nem tudom.

– Ez nem egy nem volt.

Mariana lesütötte a tekintetét.

Leonardo nem vitatkozott.

„Tudd meg. Nem akarok négy év befejezetlen történelemmel versenyezni. De ne engem válassz, mert félsz visszamenni. És ne őt válaszd, mert félsz előrelépni.”

Megcsókolta a homlokán, és elment.

Mariana a tóparton találkozott Mateóval. A férfi őszintén bocsánatot kért. Beismerte, hogy szerette, de a türelmét kimeríthetetlen erőforrásként kezelte.

Egy évvel korábban ennek a híre mindent megváltoztatott volna. Most csak szomorúságot okozott neki.

– Évekig hittem abban, hogy nem engem választasz – mondta Mariana. – De ami a legjobban fájt, az az volt, hogy nem választottam magam, amíg vártam.

– Azt hittem, felajánlom neked, amit akarsz.

– Megteszed, de egy olyan nőnek, aki már nem létezik.

Gyűlölet nélkül búcsúztak el. Mariana nem hívta fel azonnal Leonardót. Teljes mértékben az övé kellett, hogy legyen ez a döntés.

Egy héttel később találkozott a családjával. Apja, Don Roberto, úgy beszélt Leonardo jövőjéről, mintha már meg lenne írva: bővíteni fogja a céget, vesz egy újabb raktárat, és házat épít a családi telken.

Leonardo elmosolyodott, és témát váltott.

Mariana megértette, hogy a millió dolláros döntések meghozatalára képes férfi lehetővé teszi apja számára, hogy megtervezze élete következő 10 évét.

Röviddel ezután egy barátja bejelentette az eljegyzését, és felkérte Marianát, hogy legyen újra a koszorúslánya. Boldog volt, de fáradtnak is érezte magát. Úgy tűnt, mindenki más a házasság, az otthon és a gyermekek felé halad, míg ő aggódott, hogy lemarad.

„Néha nem tudom, hogy férjhez akarok-e menni” – vallotta be Leonardónak –, „vagy csak elegem van abból, hogy én vagyok az utolsó, aki még nem tette meg.”

Megpróbálta megnyugtatni.

–Nem kell most döntenünk. Ha a dolgok továbbra is jól mennek, a házasság a jövőnk része lehet.

– Nem akarom tudni, hogy lehetséges-e a házasság. Azt akarom tudni, hogy mit akarsz.

Leonardo kinyitotta a száját, de nem tudta, mit válaszoljon.

„Nem akarok én lenni a következő ésszerű döntés a listádon” – folytatta. „Négy évet vártam, hogy egy férfi döntsön. Nem tudok semmit sem építeni valakivel, aki hagyja, hogy a családja döntsön helyette.”

Kiáltások nem hallatszottak. Leonardo egy puszit nyomott az arcára, és távozott.

Három nap telt el.

Daniel ezután küldött neki egy videót, amelyet mindkét esküvőről rögzítettek. Először Leonardót látták, amint távozik a megfelelő fogadásról. Aztán látták, amint visszamegy a rossz szobába, és ezt mondja Marianának:

„Ez az első hely, ahová szándékosan visszatértem.”

Leonardo megállította a képet.

Azon az estén nem konzultált az apjával, és nem is számolta ki a kockázatokat. Azért jött vissza, mert látni akarta a nőt.

Végre megértette Mariana kérdését.

Nem kellett tudnom a következő 10 évet. Azt kellett tudnom, hogy kivel akarom felfedezni őket.

Elvette a kulcsokat, kétszer is ellenőrizte a címet, és elhajtott a lány házához.

De ezúttal nem volt gyűrűje vagy gyors megoldása.

Csak egy válasz, ami túl későn érkezhet.

3. RÉSZ

Mariana kinyitotta az ajtót, és üres kézzel találta.

„Nem tudom, mikor akarok megházasodni” – mondta Leonardo. „Nem tudom, hol fogunk élni öt év múlva. Azt sem tudom, hogy valóban a cég bővítése-e, amit akarok.”

– Ez nem hangzik túl romantikus kijelentésnek.

– Ez az első teljesen őszinte.

Leonardo megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Igen, tudom, hogy azt akarom építeni, ami veled jár. Nem azért, mert te vagy a logikus választás, hanem azért, mert te vagy az a személy, akiért visszajöttem, amikor senki sem kényszerített. Nem akarom, hogy az apám, a barátaid, vagy a lemaradástól való félelem döntsön helyettünk.

Mariana csendben figyelte őt.

– Nincs szükségem randira – felelte. – Tudnom kellett, hogy itt vagy, mert te választottad ezt.

–Én téged választalak. A többit együtt eldönthetjük.