1. RÉSZ

– Ha nem adod oda nekem a nagy ház kulcsait, megkérek egy bírót, hogy döntsön helyetted.

A te korodban, Anya, talán már nem tudod, mit csinálsz.

Mercedes Romero ezt a fenyegetést 14 munkás előtt hallotta, akik éppen befejezték az eperszedést.

A fia, Diego 13 éve nem tette be a lábát a farmra, és ezekkel a szavakkal akart visszatérni.

68 éves volt, a kezein nyomot hagyott a munka, és volt egy farmja Moguerben, Huelvában, amelyet férjével, Tomással épített.

Diego bérelt autóval érkezett, két bőrönddel, egy nővel az oldalán, és egy hírrel, amit Mercedes még nem tudott: mindketten elvesztették az állásukat.

– A telek majdnem 3 millió eurót ér – folytatta –.

Látom az internetet.

Nincs értelme, hogy továbbra is egyedül élj itt, miközben nekünk újra kell kezdenünk.

Mercedes miró a nőnek.

Úgy tűnt, nem osztja ezt a nézetet.

Egy bőrönd fogantyúját szorongatta, mintha el akarna tűnni.

– Clara vagyok – mutatkozott be –.

A miénk

Örülök, bár a körülmények nem a legkedvezőbbek.

Mercedes megnyitotta a kaput.

Túl sokáig képzelgette fia visszatérését ahhoz, hogy aznap délután kidobja, de nem akarta feladni az életét azért, mert félt, hogy újra elveszíti.

– Maradhatsz a vendégszobában.

És holnap, 17:30-kor várlak benneteket az üvegházaknál.

Diego megcsinálta a nagy felhajtást.

– Nem azért jöttünk ide, hogy napszámosként dolgozzunk.

– Szóval összekeverted a házat az örökséggel.

Még élek

Pilar, aki 19 éve vezette a farmot, lesütötte a szemét.

Tökéletesen emlékeztem arra a napra, amikor Diego elhagyta azt a helyet, Tomás temetése után.

Azt követelte, hogy adja el a föld egy részét, hogy megmenthesse sevillai gépészműhelyét.

Mercedes üzletet kötött

Azt válaszolta, hogy soha többé nem fog vele beszélni, és fenntartotta a fenyegetését.

Mercedes 13 éven át rendben tartotta a régi szobáját.

Megtartotta azt a kis fa autót is, amit Tomás épített neki gyerekkorában.

Soha nem mondta el másoknak, mennyire fájt neki minden alkalommal megtalálnia őt, amikor ágyneműt cserélt.

Míg Clara az ágy mellett hagyta a holmiját, Diego egy értékbecslő szemével fürkészte a házat.

Lefényképezte az ablakokat, ellenőrizte az úthoz való hozzáférést, és megkérdezte, hogy kik szerepelnek az okiratokon.

– A farm az enyém – felelte Mercedes –.

Még a szüleimtől örököltem, mielőtt férjhez mentem.

Apád ezt sosem titkolta előled.

– Apu segített volna nekem.

Ez a mondat jobban fájt neki, mint az eredeti fenyegetés.

Éjszaka Diego a gépszín bezárása közben találta.

Mobiltelefonján mutatott neki egy hírt egy fejlesztőről, aki több ingatlant is megvásárolna egy jövőbeli logisztikai központ számára, amelyhez még városrendezési engedélyekre van szükség.

– A képviselőd felhívott.

Ha eladsz, mindannyian nyerünk.

– Mondd meg neki, hogy nem érdekel.

– Akkor keresek más megoldást – felelte Diego –.

Azt mondták, hogy egy orvosi jelentéssel megakadályozhatják, hogy ennyi pénzt kezelj.

Mercedes mozdulatlan maradt.

Nem a farm elvesztésétől való félelmében, hanem mert felismert egy soha ezelőtt látott tekintetet fia szemében.

És eszébe jutott a Tomás fényképei mögött elrejtett mappára: egy titkot tartalmazott, ami teljesen megváltoztathatta annak a 13 évnek a jelentését.

2. RÉSZ
Másnap reggel Clara még pirkadat előtt megjelent az üvegházban.

Diego későn érkezett, tiszta csizmában és a telefonjával a kezében.

Rosszul szedte fel az első dobozokat, panaszkodott a sárra, és háromszor is megkérdezte, mennyit keresnek az idénymunkások.

Clara viszont gyorsan megtanulta, hogyan kell szétválasztani az érett gyümölcsöt a sérülttől.

Az apja Cartaya földjein dolgozott, és tudta, hogy egy rosszul elkészített tálca tönkreteheti egy egész délelőttöt.

Délben Mercedes sírva találta a raktár mögött.

– Nem akartam így belépni a házába – vallotta be Clara –.

De Diego biztosított róla, hogy mindent megtartottál, ami az apádé volt.

Mercedes nem válaszolt.

Emlékezett rá, hogy Tomás már betegen csendet kért tőle a kórházi ágya mellett.

– Vannak dolgok, amiket Diego nem tud – mondta egyszerűen.

Ugyanazon a délutánon hallotta, hogy Clarát telefonál.

– Vega, drágám, hallgass a nagymamádra.

Apa és én majd elmegyünk érted, amikor tudunk.

Mercedes hitetlenkedve közeledett.

– Vega? Van lányod?

Klára bólintott.

A lány 11 éves volt, és ideiglenesen anyai nagyanyjánál élt Ayamontéban, mivel a szülei elvesztették bérelt otthonukat.

A hír nagyon megviselte a Mercedest.

Tizenegy karácsonyt töltött anélkül, hogy tudta volna, hogy az egyik unokája egy másik házban bontogatja az ajándékokat.

Diego megjelent, és megtiltotta neki, hogy kapcsolatba lépjen vele.

– Ne használd fel a lányomat, hogy bármiről is meggyőzz.

– Távol tartottad tőlem anélkül, hogy választási lehetőséget adtál volna neki – felelte Mercedes –.

Ettől nem leszel jó apa.

A következő napokban Diego Tomáséra emlékeztető ügyességgel javította meg az öntözőrendszer meghibásodását.

Mercedes csendben figyelte, mindennek ellenére büszkén.

Időnként úgy tűnt, mint az a nagylelkű fiú, aki segít az apjának a fészerben.

De aztán jöttek a kérdések.

Ha a Mercedes összekeverte a dátumokat.

Ha elfelejtette bevenni a gyógyszerét.

Ha igaz volt, hogy az előző kampány során szédült.

Pilar meghallotta, ahogy Diego Víctor Roldánnal, a szervező képviselőjével beszélget arról a lehetőségről, hogy jogi támogatási intézkedéseket kérjen, amelyek lehetővé tennék egy másik személy számára, hogy vagyonnal kapcsolatos döntéseket hozzon.