Emily a közelben lebegett, szokatlanul komoly arccal egy gyerekhez képest. – Anya, még ha történne is valami, akkor is szeretni fogjuk, ugye?
Könnyek szöktek Sarah szemébe. „Persze. De tudnom kell az igazságot.”
Két gyötrelmes nappal később megérkeztek az eredmények. Sarah és Mark kézen fogva ültek az adminisztrátor irodájában. A technikus egy mappával a kezében lépett be.
„A DNS megerősíti, hogy az A baba – a te babád – biológiailag a tiéd. Soha nem történt csere.”
Sarah-t olyan gyorsan elöntötte a megkönnyebbülés, hogy a lány szédült. Oliviát a mellkasához szorította, és puha hajába súgta: „Enyém vagy. Mindig is enyém voltál.”
De a technikus még nem fejezte be. „A B baba, a másik Olivia Walker, egy másik párhoz tartozik. Azonban… a rendszerhiba majdnem kritikus félrecímkézéshez vezetett.”
Mr. Reynolds megköszörülte a torkát. – Teljes körű vizsgálatot fogunk lefolytatni. Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie.
Sarah Emilyre nézett, aki diadalmasan biccentett, mintha azt mondaná: Látod? Nem tévedtem.
Végül mindkét baba biztonságban hazament, de Sarah nem tudta lerázni magáról a benne rejlő félelmet. A kórházaknak az élet és a biztonság helyeinek kellett volna lenniük, mégis egyetlen elírás majdnem megingatta a bizalmát.
Azon az éjszakán, miközben Oliviát ringatta álomba csendes külvárosi otthonukban, Sarah ezt súgta a férjének: „Soha nem fogjuk elfelejteni, Mark. Ő a miénk, de másképp is történhetett volna. Meg kell védenünk őt… mindig.”
És bár béke telepedett a házra, Sarah tudta, hogy az a pillanat a kórházban – Emily remegő hangja, a telefon képernyője, a két bölcső – élete végéig kísérteni fogja.
