Röviddel ezután Renata elmesélte neki, hogy Sebastián és szülei több dokumentum aláírására kérték az esküvő előtt. Szerintük ezek csupán egy családi vállalkozással kapcsolatos formaságok voltak.

„Ne írj alá semmit, amit nem értesz” – tanácsolta Esteban. „Olvasd el kétszer, és nézesd át egy független ügyvéddel.”

Nem vádolt meg senkit. Nem akart nyomást gyakorolni a lányára.

De a tanács után a Villaseñor család hozzáállása megváltozott. Nem ártatlan apának tekintették, és akadályként kezdték kezelni.

A hívás estéjén Esteban felvette a kapcsolatot León Rochával, az ügyvéddel, aki tizenöt éve dolgozott vele.

„Nézd át az esküvővel kapcsolatos összes szerződést” – mondta neki. „Anélkül, hogy értesítenéd a Villaseñor családot.”

León órákon át nézegette a dokumentumokat, számlákat és megállapodásokat. Amit talált, jobban aggasztotta Estebant, mint a kérés, hogy távolítsák el a vendéglistáról.

Több beszállító is a Villaseñor család tulajdonában lévő vállalatokhoz kapcsolódott. Furcsa kedvezmények és megállapodások voltak, amelyeknek nem volt pénzügyi értelme. A legsúlyosabb probléma azonban egy Renata által aláírt másodlagos szerződésben merült fel.

A dokumentum kikötötte a házasságkötés után esetlegesen megszerzett vagyon „közös kezelését”. Emellett felhatalmazta Sebastiánt, hogy beavatkozzon az örökséggel, adományokkal vagy jövőbeli befektetésekkel kapcsolatos döntésekbe.

„Tudja Renata, hogy mit írt alá?” – kérdezte Esteban.

– Nem hiszem teljesen – felelte Leon. – A megfogalmazás úgy van megalkotva, hogy egy jogi tapasztalattal nem rendelkező személy is aláírhassa, azt gondolva, hogy ez egy egyszerű eljárás.

A fájlok között volt egy e-mail is, amit Sebastian küldött az anyjának.

„Az esküvő után Don Esteban végül beadja a derekát. Renata mindenhez hozzáférhet, és így stabilizálni tudjuk a céget.”

Esteban háromszor elolvasta a mondatot.

Nem haragot érzett. Valami rosszabbat érzett: a szomorúságot, amiatt, hogy ez a család nem szeretett nőként tekintett a lányára, hanem a pénzhez vezető kapuként, amire szükségük volt.

León folytatta a nyomozást, és felfedezte, hogy Fernando Villaseñor cégének jelentős adósságai vannak. Néhány befektetés kudarcot vallott, és számos ingatlant jelzáloggal terheltek meg. A partik, kirándulások és elegáns vacsorák mind egy gondosan karbantartott homlokzat részét képezték.

Renata nem barátnő volt számukra. Ő egy pénzügyi megoldás.

Ugyanazon az estén Esteban behívta a konyhájába. Ugyanabba a helyre, ahol évekkel korábban a lány a házi feladatát írta, miközben ő vacsorát készített.

– Renata, kérdeznem kell valamit anélkül, hogy félnél csalódást okozni – mondta. – Tényleg hozzá akarsz menni Sebastianhoz feleségül?

Néhány másodpercig hallgatott.

– Szeretem – felelte végül. – De már nem tudom, hogy értem-e, mit akar tőlem a családja.

Esteban nem szólt semmit. Hagyta, hogy folytassa.

Renata elővette a telefonját, és megmutatta neki az e-mailt.

– Hónapokkal ezelőtt találtam rá. Sebastian azt mondta, hogy végül mindenhez hozzáférést adsz nekem. Amikor megkérdeztem tőle, azt mondta, hogy csak a jövőnkről beszél.

– Kért tőled pénzt?

– Nem közvetlenül. De a szülei úgy beszélnek a vállalkozásodról, mintha már az életünk része lenne. Rebeca azt mondja, hogy miután összeházasodunk, abba kell hagynom a tőled való függést. Sebastián ragaszkodik hozzá, hogy aláírjam azokat a papírokat, mert szerinte megpróbálod irányítani a házasságomat.

Esteban mély levegőt vett.

-Nem akarom irányítani az életedet.

– Néha én is így éreztem.

A vallomás fájt neki, de nem szakította félbe.

– Azt hittem, eltitkolsz előlem dolgokat, hogy az irányításod alatt tarts – folytatta Renata. – Azt hittem, te akarod eldönteni, kihez mehetek feleségül.

Esteban lesütötte a tekintetét.

– Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy továbbra is a kezedben tartod a döntéseidet.

Renata hangtalanul sírni kezdett.

-Mit csináljak?

– Amit csak akarsz. De ne kockáztasd az életed egy másik család anyagi helyzetének megmentése érdekében.

Másnap Esteban elrendelte alkalmazottainak, hogy a szerződéseknek megfelelően függesszék fel az esküvői szertartásokat. Nem voltak kiabálások, fenyegetések vagy bosszúállások. Csak hivatalos értesítések.

A Hacienda Santa Lucía bejelentette, hogy az eseményt elhalasztják, amíg bizonyos szerződéses szabálytalanságokat tisztáznak. A Banquetes Cárdenas is ugyanígy tett. A szálloda felülvizsgálta a foglalást.

Fernando Villaseñor negyven perccel később telefonált.

– Tönkreteszed a fiam esküvőjét!

„A családja kérte, hogy töröljenek a nyilvántartásából” – válaszolta Esteban. „Nem kérhetik, hogy tűnjek el, és ugyazonban elvárhatják, hogy a cégeim finanszírozzák őt.”

– Beperelem.

– Minden joga megvan hozzá.

– Nem tudja, kivel szórakozik.

– Ezt tökéletesen tudom. Ezért nézek át minden dokumentumot.

Fernando dühösen letette a telefont.

Másnap Sebastian megjelent Esteban házában. Kifogástalan öltönyt viselt, de az arca feszült volt.

– Szeretem Renatát – mondta, amint Esteban kinyitotta az ajtót. – Megbüntet minket egy döntésért, amit a szüleim hoztak.

– Ha szereted, miért kell neked a pénzem?

Sebastian összeszorította az állkapcsát.

– Nem csak a pénzről van szó.

– Akkor magyarázd el, miről van szó.

– A jövőnkről.

– A jövőnk melyik részét? – kérdezte Esteban. – A házat, amit a pénzemből akartak megvenni? A céget, amit a lányom örökségéből akartak megmenteni?

Sebastian hátrált egy lépést.

– Nem érted, mekkora a tét.

A szavak lebegtek a kettő között.

Sebastian túl későn értette meg, amit elárult.

Esteban nem emelte fel a hangját.

– Köszönöm, hogy eljött.

És becsukta az ajtót.

Azon a délutánon Renata döntést hozott. Nem tér vissza a Villaseñor családhoz.