„Tudsz lőni?” – kérdezte a rendőrfőnök gúnyos hangon a Simple becenevű nőtől; végül azonban a nő lelőtte a hét férfit.
Eusebio Carranza parancsnok nevetett, amikor megkérdezte Jacinta Orozcót, hogy tud-e lőni.
Két nappal később, amikor hét bandita áll a főutcán, egyik embere pedig sebesülten fekszik a porban, könyörögni fog neki, hogy válaszoljon erre a kérdésre.
Jácint nem szólt semmit.
A menza ajtajától az itatóvályúig nézett, kiszámolta a távolságot, és folytatta a söprést.
1886-ot írtunk. Paso del Coyote egy kisváros volt Chihuahua északi részén, amely egy vasútállomás, egy ezüstbánya és számos szarvasmarha-telep közé épült.
Senki sem emlékezett rá, mikor kezdték „Lassú Jácintának” hívni.
Talán azért, mert várt néhány másodpercet, mielőtt válaszolt volna. Talán azért, mert egyedül élt apja régi kunyhójában, és többet beszélgetett öszvérével, Canelával, mint a szomszédaival.
Annyiszor kapta ezt a becenevet, hogy végül mindenki egy gondolkodni képtelen nőnek hitte.
Senki sem csodálkozott azon, hogy azért hallgatott, mert olyan dolgokat figyelt meg, amiket mások nem.
Azon a reggelen Jacinta tojást vitt Doña Pilar boltjába, amikor meghallotta, hogy a parancsnok gúnyolja őt a kantinból.
Eusebiot három fiatal vidéki rendőr kísérte. Revolvereket hordtak, csillogó jelvényeket viseltek, és gondtalan mosolyt sugároztak, mint azok, akik hiszik, hogy a veszély csak történet marad, amíg meg nem jelenik előttük.
– Lassíts, Jacinta! – kiáltotta Eusebio. – Azt mondják, a Zamora banda erre jön. Jobb, ha ma este bezárod magad.
A vidékiek nevettek.
– Heten vannak – folytatta. – Bankokat raboltak ki Durangótól a határig. Tudod, hogyan kell puskát használni? Mert ha ilyen lassan beszélsz, egy kígyó kétszer is megmarhat, mielőtt befejezed a felszólítást, hogy hagyja abba.
A seprű mozdulatlan maradt.
Nem a sértés miatt.
Jacinta négy lovat látott pihenni az istálló mögött elrejtve. Azt is tudta, hogy a bank megkapta a pénzt, amelyet a vasúti munkások kifizetésére szántak aznap reggel.
Porfelhő szállt fel az északi dombok felől.
Az apja megtanította neki felismerni azt a pontos pillanatot, amikor egy fenyegetés megszűnik lehetségesnek tűnni, és elkerülhetetlenné válik.
Eusebio még mindig mosolygott, amikor Jacinta ránézett.
– Talán hamarosan megtudom.
Bement a boltba, és átnyújtott Doña Pilarnak egy zsákvászonba csomagolt csomagot.
– Tartsd a pult mögött.
— Mit tartalmaz?
– Valami, amire apám tanított, hogy ne legyen rá szükségem, amíg feltétlenül muszáj.
A zenekar két nappal később, röviddel dél előtt érkezett meg.
Először paták dobogása hallatszott. Aztán hét, porral borított lovas jelent meg, mellkasukon keresztbe font töltényövvel és nyakukban sállal.
Az ajtók bezárultak.
Egy vödör legurult a járdáról, és az utca közepén landolt. A szállodánál egy gyerek sírni kezdett.
Baltasar Zamora lovagolt elöl.
Széles vállú, sápadt szemű volt, és testi sértésért, gyújtogatásért és három gyilkosságért körözték. Ahol Baltasar megállt, valami eltűnt. Amit nem tudott elvinni, az általában hamuként végezte.
Eusebio és 3 vidéki rendőre a bank előtt várt rá.
– A Coyote Passnak nincs veled semmi baja – mondta a parancsnok. – Menj a dolgodra, és senkinek sem esik bántódása.
Baltasar a bank ablakaira nézett.
– Tegnap megérkezett a pénz a vasútra.
Eusebio kinyitotta a száját, de a hallgatása beszélt helyette.
– Ezt képzeltem el.
Két bandita szállt le a lováról a bank előtt. Két másik az istállókhoz lovagolt, hogy elfogja a pihenő állatokat. Baltasar és a többiek figyelték a vidéki rendőrséget.
Az egyik fiatalember Eusebiora nézett, parancsra várva.
A parancsnok nem mozdult.
– Rajta! – riasztotta Baltasar, miközben a revolverre tette a kezét. – Lássuk, mi jön előbb: a bátorságod vagy az én golyóm.
A boltból Jacinta figyelte, ahogy Eusebio lesüti a szemét.
Letette a tojásos dobozt a padlóra, bement, és kivette a zsákot, amit Doña Pilar elrakott.
Benne egy Winchester puska volt, ami az apjáé volt.
Jacinta az ujjaival ellenőrizte a lőszert. Kezei emlékeztek arra, amit a fájdalom nem tudott kitörölni.
Kint a legfiatalabb vidéki férfi előrántotta a fegyverét.
Bátor tett volt, fél másodperccel túl későn végrehajtva.
Az egyik bandita lőtt először. A golyó a vállán találta el a fiút, és a part lépcsőjének repítette.
A fegyver kiesett a kezéből.
A támadó odalépett hozzá, és ismét rámutatott.
Jacinta kiment a boltból.
A Winchester tusát a vállához támasztotta, kifújta a levegőt, és lőtt.
A golyó a felkarján találta el a törvényen kívülit. A revolvere megelőzte őt a leesésben.
A puskapor füstje a járda felett lebegett.
Mindenki arra a nőre nézett, akit korábban lassúnak nevezett.
Jacinta meghúzta a Winchester karját. A fémes hang visszhangzott a csendes utcán.
Baltasar a sebesült férfira nézett, majd tanulmányozni kezdte a testtartását.
Rájött, hogy nem először tart puskát a kezében.
– Azt mondták, alig tudsz két szót összerakni.
– Még 6 van – felelte Jacinta. – Gondold meg alaposan, melyik lesz a következő.
Baltasar mosolya eltűnt.
– Kapd el!
Egy Casimiro nevű férfi lépett ki a parti lépcsőn, míg egy másik férfi lóháton az istállóból tört elő.
Jácinta néhány búzahordó mögé bújt.
Két golyó fúródott a fába, és gabonazápor hullott a kalapjára. Mozdulnia kellett, mielőtt a következő sortűz lecsapott volna.
Apja hangja visszatért a múltból:
