„Soha ne maradj ott, ahol az ellenség utoljára látott.”

Jacinta az itatóvályúhoz rohant. Egy lövedék a vas szélének csapódott, és víz fröccsent az arcába.

Casimiro kikukucskált a padról.

Jacinta a revolvert tartó karra lőtt. A fegyver leesett, és a bandita fedezékbe kúszott.

A lovas jobbról közeledett, lova testét pajzsként használva.

Jacinta nem volt hajlandó bántani az állatot.

Várjon.

15 méterről a bandita felemelte a kengyelét, hogy a nyereg fölé lőjön. Jacinta a combját vette célba.

A férfi elesett. A ló, megijedve, de sértetlenül, továbbfutott a falu széléig.

3 bandita kiesett a harcból.

4 maradt.

– Parancsnok! – kiáltotta Jacinta. – Vigyék a sebesültet az itatóvályú mögé!

Eusebio továbbra is a falnál kuporgott.

-Jelenleg!

Ez az egyetlen szó megtörte a bénultságát.

Ő és egy másik vidéki férfi lefogták a fiatalembert, és fedezékbe vonszolták. Jacinta egy lövést adott le egy másik támadó feje fölé, hogy elrejtőzzön.

A banda érkezése óta először a törvényszolgák elkezdtek egy tervet követni.

Baltazár megértette.

Jacinta célja nem a legveszélyesebb volt.

Az igazán veszélyes az volt, hogy értéket adott vissza másoknak.

– Megölhetted volna az embereimet! – kiáltotta.

– Nem volt rá szükség.

– Ezt tanította neked az apád?

A kérdés olyan húrokat ütött meg, amelyeket Baltasar még nem.

Jacinta apja azért vadászott, mert a tél élelmet követelt, soha nem azért, hogy hatalmasnak érezze magát. Egyetlen szabályt tanított neki:

„Csak annyit vidd, amennyit muszáj. Soha többet.”

Mielőtt Jacinta válaszolhatott volna, kinyílt a bank ajtaja.

Két rabló távozott pénzeszsákokkal. Közöttük volt Clara Soto, a fiatal pénztáros.

Az egyikük megragadta a derekát, és egy revolvert nyomott az álla alá.

Clara nehezen lélegzett. Por tapadt a ruhájára, és könnyek folytak az arcán.

– Engedd le a puskát! – parancsolta Baltasar. – Kiderítjük, mennyibe kerül a kegyelmed.

Jacinta levette az ujját a ravaszról.

Nem volt tiszta felvétel. A bandita arca csak pillanatokra tűnt fel Clara feje mögött.

Eusebio felmászott az itatóvályú mögé.

– Nem tudom megcsinálni azt a lövést.

-Én sem.

Baltasar nevetett, amikor meghallotta őket.

Jácinta folytatta:

– Ne, amíg engem néz.

Eusebio megértette a tervet. De megérteni és összeszedni a bátorságot a végrehajtásához két különböző dolog volt.

Jacinta leengedte a Winchestert.

– Hagyd a földön! – parancsolta Baltasar.

Engedelmeskedett.

– Told ki az utcára.

A puska végigsiklott a poron.

Baltazár előrelépett.

– Az apád is arra tanított, hogy add fel?

Jacinta nem nézett a banditára.

Eusebióra nézett.

Két nappal korábban a parancsnok a kezével mutatott rá, miközben az egész város nevetett. Most Jacinta és Clara élete függött ugyanattól a kéztől.

-Parancsnok.

Eusebio a sebesült vidéki férfira nézett, vett egy mély lélegzetet, és felállt.

A bank cégére felé lőtt.

A golyó egy festett betűt talált el. Faszilánkok záporoztak a támadókra.

A Clarát tartó férfi elfordította a fejét.

A könyökével a bordáiba bökött.

Jacinta felugrott a padról, legurult a földre, és visszaszerezte a Winchestert. Egyik térdről lőtt.

A golyó a karján sebesítette meg a banditát. Clara kiszabadult, és az itatóvályú felé rohant.

Baltasar lelőtte Jacintát.

A golyó a pisztoly markolatának egy részét szilánkokra törte az arca közelében. A becsapódástól elzsibbadt a keze, és beszorult a kar.

Jacinta egy hordó mögé menekült, míg Eusebio fedezte Clara szökését.

A három bandita, akik még mindig álltak, bezárkózott a bankba.

Néhány másodpercig senki sem mozdult.

Aztán fekete füst jelent meg az ablakok mögött.

Baltasar felborított egy olajlámpát. Ha nem szerzi meg a pénzt, felgyújtja a bankot, a pénztárakat és az emeleti lakásokat.

Jacinta lépteket hallott a hátsó kijárat felé rohanni.

– A lovak után erednek.

– Eltört a puskád – mondta Eusebio.

Ránézett a kezében tartott revolverre. Ez volt az a fegyver, amit nem mert előrántani, amikor Baltasar belépett a városba.

A fogantyújánál fogva nyújtotta felé.

– Tudod, hogyan kell lőni egy Coltot?

Ezúttal nem volt gúny a kérdésben.

Jácinta elvette a pisztolyt.

-Elég.

Eusebio megparancsolta a szomszédoknak, hogy vödrökkel élőláncot alkossanak a tűz oltásához. Ő és egy vidéki rendőr őrizte a főbejáratot, miközben Jacinta végigvonult a sikátoron.

A füst a torkát kaparta. A hőség az arca egyik oldalát nyomta.

A pad mögött három felnyergelt ló húzott egy kötelet.

Az ajtó kinyílt.

Egy bandita jelent meg puskával. Jacintát meglátva megdermedt.

– Hagyd a földön.

A férfi a sebesült társaira nézett, és engedelmeskedett.

Baltasar követte őt az utolsó támadóval.

„Emeljétek fel a puskát!” – kiáltotta az emberének.

A bandita visszavonult.

Baltazár hatalma addig tartott, amíg mindenki legyőzhetetlennek hitte. Most a saját emberei látták, hogy veszít a nővel szemben, akit az emberek tehetetlennek tartottak.

– Meg kellett volna ölnöd, amikor volt rá lehetőséged – mondta Baltasar.

– Soha nem volt rá szükségem.

– Azt hiszed, hogy az a jelvény megment téged?

Jacinta a parancsnok revolverére nézett.

– Nem ő mentette meg.

Baltazár előrántotta a fegyverét.

Jacinta csak egyszer lőtt.

A golyó a válla alatt fúródott belé. Fegyvere a padlóra hullott, és ő a partfalnak csúszott.

Az utolsó támadó felemelte a kezét.