1. RÉSZ

Adrián Ferrer váratlanul visszatért a jaéni faluban lévő házába, amelyet a feleségének vett, és a nővérét a verandán találta koccintgatni, míg Lucía két kilométerre tőlük egy faházban aludt egy megmentett kutyával. Adrián közel három évig Madrid és Valencia között dolgozott egy szállodafelújító cég felépítésén. Minden hónapban küldött pénzt a házra, ételre, gyógyszerre és minden egyéb kiadásra, ami Lucíának felmerült. Meg volt győződve arról, hogy még ha ő el is menne, Lucíának semmiben sem lenne hiánya.

Azon a szeptemberi délutánon egy csokor liliommal és egy kis dobozzal, benne egy nyaklánccal érkezett. Nem telefonált előre, mert meg akarta lepni a nőt. A családi házba belépve azonban új bútorokat, egy hatalmas televíziót és egy ismeretlen terepjárót látott. Nővére, Clara jött ki üdvözölni, drága ruhában és egy pohár fehérborral a kezében.

– Miért nem figyelmeztettél minket?

Adrian abbahagyta a mosolygást.

– Hol van Lúcia?

Clara azt válaszolta, hogy a felesége már rég elment, hogy belefáradt a házasságba, és talán találkozott is egy másik férfival. Rubén, Clara férje, megerősítette a történetet. Carmen, Adrián anyja, kerülte a tekintetét. A furcsa az volt, hogy egyikük sem értett egyet a dátumban. Clara azt mondta, február, Rubén azt mondta, hogy április, Carmen pedig ragaszkodott hozzá, hogy karácsony előtt volt.

Adrián felment a hálószobába. Lucía ruháinak egy része hiányzott, de nem tűnt szervezett költözésnek. Egy fiókot felfeszítettek, egy vállfa eltört, és néhány takaró mögött ott lapult az esküvői fotó, amiről Clara esküdött, hogy Lucía kidobta.

Ki kellett mennie. Lement a téren lévő bárba, ahol Maruja, egy nő, aki örökké ismerte a családot, azonnal felismerte. Amikor Adrián megemlítette, hogy Lucía elment otthonról, Maruja abbahagyta a pohár törölgetését, és úgy nézett rá, mintha valami felháborító dolgot hallott volna.

– Tényleg nem tudod, hol alszik a feleséged?

Nem mondott többet. Csak egy földútra mutatott, amely egy elhagyatott olajfaliget felé vezetett. Adrián ameddig csak tudott, elhajtott, majd gyalog folytatta útját. Cipője megtelt porral. Az ösvény végén egy régi, félig nyitott viskóra bukkant, amelynek tetejét bádoggal és fával foltozták be.

Bent Lucía egy keskeny matracon aludt. Soványabb volt, a keze érdes a varrástól, és a lábánál egy mézszínű keverék kutya felemelte a fejét, és halkan morgott. Adrián mozdulatlan maradt. Lucía kinyitotta a szemét, felismerte a férfit, és nem mosolygott.

– 2 évig tartott.

– Nem tudtam, hogy itt vagy.

Keserű nevetést hallatott.

– Persze. Ahogy azt sem tudtam, hogy elhagytál.

Adrián zavartan megrázta a fejét. Lucía kinyitott egy kartondobozt, és kivett belőle egy tucat borítékot.

– Akkor magyarázd el nekem ezeket a leveleket.

Levelek voltak, amiket az ő nevével írtak alá. Adrián azt írta bennük, hogy találkozott egy másik nővel, nem kér több hívást, és hogy Lucíának el kell hagynia a házat. Háromszor is elolvasta ugyanazt az aláírást.

– Ezt nem én írtam.

Lucia pislogás nélkül bámult rá, majd egy másik mappára mutatott.

– Nos, én egyetlen eurót sem kaptam meg abból a pénzből, amit állítólag küldtél.

Adrian felnézett a megrepedt mennyezetre. Abban a pillanatban megértette, hogy valaki nemcsak a házasságát tette tönkre, hanem évekig a feleségének szánt pénzből élt.

2. RÉSZ

Másnap reggel Adrián elkérte a Caja Rural összes bankszámlakivonatát. A bevétel megvolt: egy havi átutalás három éven keresztül, plusz a Clara által „orvosoknak” és „Lucía javításaira” kért plusz befizetések. Szinte minden készpénzben vagy Rubénhez köthető számlákon kötött ki.

Amikor Adrián visszatért a fészerbe, Lucía egyenruhákat varrt, míg Tango, a kutya, az ajtó mellett aludt.

„Amikor megbetegedtem, Maruja fizette a konzultációmat” – mondta. „A családod nem jelent meg.”

Adrián felhívta Irene Salast, az ügyvédjét. A nő megtalálta a friss, Lucía aláírásával ellátott meghatalmazásokat.

Egy szomszéd később megerősítette, hogy Clara dobta ki Lucíát a házból az esőben, mondván, Adrián utasításait követte. Carmen látta, és hallgatott.

Aztán megjelent Alba, Clara 12 éves lánya. Kenyeret, tojást és ételt vitt Tangónak. Hónapok óta titokban látogatta Lucíát. Mielőtt elindult, elővett egy régi mobiltelefont.

–Egyszer otthagytam a felvételt, miközben a szüleim veszekedtek.

A hangfelvételen Rubén adósságokról, Adrián pénzéről és arról beszélt, hogy „az aláírásnak ugyanolyannak kell lennie”. Sürgős eladást is megemlített.

Irene 10 perc múlva hívott.

—Van egy szerződés a földterület adásvételéről. 3 napon belül aláírják.

Aztán hozzátette:

– Szükségem van az eredeti fájlra. Lehet, hogy az a tulajdonság nem is a tiéd.

3. RÉSZ

A dosszié másnap megérkezett az úbedai Ingatlan-nyilvántartásból. Irene Adrián és Lucía előtt nyitotta ki irodája egy kis szobájában. Régi okiratok, ingatlan-nyilvántartási kivonatok és közjegyző által hitelesített másolatok voltak benne. Adrián biztos volt benne, hogy megtalálják a nevét. Kilenc évvel korábban fizette ki a házat, amikor a cége még csak indult.

Irene Lucia felé csúsztatta a fő írást.

– Olvasd el a címsort.

Lucia végighúzta az ujját a vonalon, és mozdulatlan maradt.

A ház, a terasz és a hátsó olajfaliget kizárólag Lucía Morales nevére volt bejegyezve.