„Végre megszabadultunk tőle” – írta az öcsém a kép alá, amin a cuccaim a járdaszegélyen hevertek Anya ujjongott, Apa helyeselt, a nővérem pedig pezsgős emojikkal ünnepelt a poszt alatt. Azt hitték, végleg levetették magukról a családi terhet. Én csak annyit tettem, hogy mindenkit letiltottam, és elhajtottam. Másnap reggel azonban megcsörrent a telefonom. Az öcsém főnöke volt az: „Natalie, láttam a posztot. Ezt tényleg megcsinálták veled?”

„Mert a családom azt hiszi, hogy egész nap a szobámban ülök és képeket rajzolok.”

Rebeka egy pillanatra elhallgatott.

„Viccelsz.”

„Bárcsak az lennék.”

Felsóhajtott.

„Nos, mindjárt rájön, hogy mi nem egy családi hobbi vagyunk.”

Miután letettem a telefont, kinyitottam a Daniel által küldött dokumentumokat. Az első egy Northline Design levélpapírra nyomtatott levél volt, amelyben kijelentettük, hogy cégünk kész támogatni a Mercer Freight következő bővítését, és Dylan lesz az elsődleges kapcsolattartó a jövőbeli kereskedelmi megbeszéléseken.

A nevem az utolsó bekezdés alatt jelent meg.