– Először az állattal foglalkozz. Én várhatok.

Jacinta egy dobozba tette a tyúkot, tele száraz szalmával, vízzel és puha takarmánnyal. Esperanzának (Remény) nevezte el. Ezután megmutatta a személyzetnek a jól felszerelt konyháját, a rendszerezett gyógyszereit és az újonnan elkezdett jegyzetfüzetet. A pszichológus nem látott semmiféle zavart, de egy valós kockázatot igen: túl sok munka egy egyedülálló nőnek, és szinte semmilyen megtakarítás.

–Hat hét múlva visszajövök. Meg kell győződnöm róla, hogy ez nem veszélyezteti az egészségedet.

Ettől minden hajnal igazi megpróbáltatássá vált. Jacinta több edénybe osztotta az ételt, hogy az erősebbek ne taszítsák félre a gyengéket. Biztonságos kerti maradékokat használt, naponta kétszer cserélte a vizet, és kitakarította a tyúkólat, mielőtt túl forró lett volna a nap. Moro az ajtót figyelte; Canela az óljában maradt, és ugyanazokat a régi beszélgetéseket hallgatta.

Esperanza három napig mozdulatlan maradt. Don Abel, a madarakkal is tapasztalt szomszédja megtanította neki, hogyan különítse el, és figyelje meg a tüneteit anélkül, hogy vakon gyógyszert adna be. A negyedik reggelen a tyúk talpra állt. Jacinta megkönnyebbülten nevetett. Délután azonban talált egy újabb tyúkot a hatvan döglött közül. Eltemette egy tejocote fa alá, és megértette, hogy az állatok gondozása nem jelenti az idő legyőzését.

A városlakók csak a történet felét hallották. Don Roque elmesélte, hogy Jacinta megkeresztelte a tyúkot, és hamarosan azt beszélték az emberek, hogy gyűléseket tart a madarakkal. Joaquín elismételte a viccet a piac előtt. Esteban összegyűjtötte ezeket a megjegyzéseket a jegyzőkönyv kedvéért.

Mariela felrontott az emeletre, amikor megtudta az előleget.

–Hogy tudtad megbeszélni a ranchot anélkül, hogy beszéltél volna anyával?

– Mert valakinek gondolnia kell arra, mi fog történni, ha leesik, és senki sem találja meg.

– Ez félelem, Esteban, nem engedély.

Jacinta hallotta, ahogy vitatkoznak a tyúkólból. Most először értette meg, hogy a fia nem akar meggazdagodni. Még mindig tévedett, de árulása abból a félelemből fakadt, hogy elveszíti őt, ahogyan ők is elvesztették az apját. Ez nem törölte el a kárt.

Az első két hét rosszul telt: a 60 tyúk alig tojt napi öt-kilenc tojást. A kukorica fogytán volt. Jacinta eladott egy régi varrógépet, nem a veszteségek elrejtése érdekében, hanem hogy takarmányt vehessen, amíg megpróbál egy jobb rutint. Minden fillért számon tartott. Szalmából és tyúkólhulladékból komposztot is készített, hogy feltöltse a kert talaját.

A harmadik héten 12 tojás jelent meg. Napokkal később 17 lett belőlük. Nem mindegyik kelt ki, de több visszanyerte tollát és energiáját. Rosa, a szomszéd, aki korianderért ment ki, meglátta a tojásokat az asztalon, és vett egy tucatot. Négy nappal később visszatért még kettőért.

– A húgom szerint olyan az ízük, mint a régieknek.

– Mondd meg neki, hogy a tyúkok dicséretért folyamodnak a kukoricában.

Rosa nevetett, és megosztotta a történetet más családokkal. Jacinta nem ígért mennyiségeket. Ha volt 10, akkor eladott 10-et. Ha tojásra volt szüksége enni, akkor félretette. Nevek, rendelések, kiadások és apróbb cserék jelentek meg a jegyzetfüzetben: tojás kukoricáért, koriander kartondobozokért, tökök kerítésjavítási segítségért.

Mauricio megpróbálta ellene felhasználni ezeket az eladásokat. Jelentette a városi tanácsnak, hogy Jacinta illegális üzletet folytat, és egészségtelen körülmények között tart állatokat. Egy ellenőr érkezett bejelentés nélkül. A nő félt, de nem titkolt el semmit: megmutatta neki a mosóhelyet, a hulladékkezelési eljárásokat, a fészkeket és a szomszédoknak szánt néhány dobozt. A férfi csak alapvető utasításokat adott neki a kisüzemi értékesítéshez, és megjegyezte, hogy a hely tiszta. A panasz, amely az alkalmatlanság bizonyítására szolgált, végül további bizonyítékká vált arra, hogy Jacinta pontosan tudta, mit csinál.

Hat hét után Ms. Salgado tiszta vizet, aktív madarakat, virágzó kertet és pontos beszámolókat talált. Azt is látta, hogy Mariela segít a tojások válogatásában.

„Az anyja teljes mértékben megérti a döntéseit” – jelentette ki. „Azt javaslom, hogy zárják le a kérelmet.”

Esteban elsápadt. Ha a tranzakció lezárul, azonnal vissza kell fizetnie a 30 000 pesót, de annak egy részét már felhasználta lánya orvosi számlájának kifizetésére.

Mielőtt bevallhatta volna, egy zuhogó eső letépte a régi tetőt. Egy fémlemez zuhant a tyúkólba, a madarak szétszóródtak, Jacinta pedig átszaladt az esőn. Megmentette Esperanzát, de megcsúszott a sárban. Esteban eszméletlenül találta, véres homlokával, miközben az áramlat letépte a “Friss tojás” táblát a kapuról.

A kórházban az orvos komoly arccal kijött, és megkérdezte, ki lesz a felelős érte. Esteban felemelte a kezét. Aztán Mariela megtalálta a kabátjában az előlegfizetési bizonylatot, és elolvasta a zárózáradékot: ha nem adják át a ranchot 10 napon belül, 60 000 pesót veszítenek.
3. RÉSZ
Jacinta 7 öltéssel a homlokán és egy kérdéssel az ajkán ébredt.

– Bezárták a csirkéket?

Mariela kiengedte a levegőt, amit órák óta benntartott. Esteban lehajtotta a fejét. Don Abel összegyűjtötte a madarakat; Moro a tornác alatt maradt, Canela pedig biztonságban volt az óljában. Esperanza is túlélte.

– Ami nem biztonságos, az a ranch – mondta Mariela, és otthagyta a szerződést a lapon.