Néztem őket, ahogy együtt nevetnek a konyhában, és egy pillanatra eszembe jutott Jason arrogáns arca, ahogy a veranda lépcsőjén állva azt mondta, a feleségek nem tűnnek el, ha a házasság nehézzé válik.
Valóban, a feleségek nem tűnnek el. A feleségek – a lányok, az anyák, a nők – néha lángra lobbantják azt, ami el akarja pusztítani őket, és a hamuból felépítenek valami újat, valami megdönthetetlent.
Felvettem a kabátomat, és csendben, hogy ne zavarjam meg őket, a bejárati ajtó felé indultam. – Anya? – szólt utánam Emily. – Hová mész? A sütemény még meleg. Megfordultam, és mosolyogtam rá. – Csak kimegyek egy kicsit a levegőre. Boldog vagyok, Emily. Nagyon boldog.
Kiléptem a verandára. A levegő csípős volt, a szélvédőkön már megjelent a vékony dér. Végigsétáltam a kavicsos kocsifelhajtón, egészen odáig, ahol két éve az a régi, rozsdás költöztető teherautó állt. A helyén most egy szépen kikövezett terasz volt, két kényelmes fotellel, ahonnan látni lehetett a csillagokat.
Felsóhajtottam. A múlt elzárva, a bűnösök ott voltak, ahol a helyük van, a lányom pedig ismét a saját élete ura. Többé nem voltam a családjogi bíró, akinek mások tragédiáit kellett kibogoznia. Többé nem voltam az a rettegő anya, aki a lányát kereste a sötétben.
Én voltam az a nő, aki meggyújtotta a gyufát. És ez a ház, ez a család, soha többé nem fog fázni.
Jogi nyilatkozat: Ez a történet egy szórakoztatási céllal készült kitalált mű. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, eseményekkel vagy helyekkel a véletlen műve.
