„Soha nem jelentetted az eltűnésemet?” – kérdezte Sofia.

– A nagyapád nem engedte.

– És tizenöt évig sem?

Veronika témát váltott.

Azt mondta, hogy Arturo nemrég fedezte fel Sofia létezését, és dühösen a lányára, megváltoztatta a végrendeletet, hogy megbüntesse.

„Ez a vagyon túl sok neked” – tette hozzá. „Meg tudom oldani.”

– Van egy ügyvédem.

Veronika arca megkeményedett.

– Elena már így is teletömi a fejed hülyeségekkel.

Sofia felállt, hogy elmenjen. Aztán egy magazin alatt meglátott egy vastag mappát, amelyen ez a címke állt: „SOFIA MARTINEZ”.

A gerincen egy előző évi dátum szerepelt.

– Azt mondtad, hogy pár hónapja találtál rám.

Veronica a kezével letakarta a mappát.

– Ezeket a dolgokat gyűjtöttem össze.

– Ez a mappa több mint egy éves.

Veronika most először nem kapott választ.

Azon az estén, miközben Sofia mindent elmesélt Elenának, egy ismeretlen számról hívás érkezett.

– Teresa Salgado vagyok, Veronica nagynénje – mondta egy remegő hang. – Látnom kell téged, mielőtt megtudja.

-Mert?

Hosszú csend következett.

– Mert tizenöt évvel ezelőtt én is elfogadtam egy hazugságot. És ha továbbra is hiszel anyád verziójában, soha nem fogod megtudni, mi történt valójában azon a terminálon.

3. RÉSZ

Teresa egy kis kávézót választott Puebla belvárosa közelében. Sofia Elena kíséretében érkezett, bár Elena jóval hátrébb ült.

A nő már azelőtt idegesnek tűnt, hogy köszöntött volna.

– Nagyon hasonlítasz Julianra – mondta.

– Julián?

—Ríos Julián. A biológiai apád.

Teresa elmagyarázta, hogy Verónica bonyolult kapcsolatban állt vele. Arturo Salgado soha nem tartotta őt „elég jónak” a lánya számára. Sofía születése után Verónica egy másik férfival kezdett járni, egy gazdag és jó kapcsolatokkal rendelkező családból. Ez a család nem akarta, hogy ő nevelje fel a lányát egy korábbi kapcsolatából.

– Egy nap Veronica megérkezett nélküled – folytatta Teresa –. Azt mondta, hogy Julian jött érted. Mindannyian elhittük neki.

– A nagyapám is?

– Igen. Aztán megváltoztatta a történetét. Néha azt mondta, hogy az apáddal voltál, máskor pedig azt, hogy egy másik városba mentél. Senki sem akart vitatkozni vele.

Sofiát hányinger fogta el.

– Mikor tudta meg a nagyapám, hogy még mindig itt vagyok?

– Tavaly télen. Régi papírokat talált, és arra kényszerítette Veronikát, hogy beszéljen. A nő bevallotta, hogy már régóta tudja, hol laksz.

Teresa megmutatta neki azt az üzenetet, amelyet Verónica küldött neki hónapokkal korábban:

„Ha apám közel kerül a lányhoz, mindent tönkretesz. Majd beszélek Sofiával, ha eljön az ideje.”

Sofia megtartott egy másolatot, és Mariana tanácsát követve egyelőre nem emelt vádat.

Az ügyvéd információkat kért a tizenöt évvel korábban megtalált lányhoz kapcsolódó aktákból. A válasz több napot is igénybe vett, de megerősített egy kulcsfontosságú dolgot: nem volt feljegyzés Verónica Salgado által benyújtott, lánya eltűntnek nyilvánításáról szóló feljegyzésekről. Azonban felbukkantak feljegyzések a lány rokonainak felkutatására tett intézkedésekről.

Elena igazat mondott.

Aztán megtalálták Julián Ríost.

Amikor Sofia felhívta és Veronica nevét említette, a férfi hallgatott.

„Szófia?” – kérdezte végül.

– Igen. Azt mondták, hogy te vagy az apám.

Két nappal később találkoztak.

Julian nem próbálta megölelni, és nem is kérte meg, hogy szólítsa apának.

– Azt hittem, vele élsz – mondta. – Veronica írt nekem, hogy veled fog lakni. Küzdeni akartam, hogy láthassalak, de sosem ismertem el hivatalosan az apaságot, és végül elmentem. Gyávaság volt. Nincs rá más szavam.

Előhúzott egy régi e-mail mappát.

Az egyik, amit néhány nappal azután küldtek, hogy Elena megtalálta Sofiát, ez állt:

„Szófia jól van. Ne keressetek minket. Lesz még egy élete.”

Sofia háromszor elolvasta a dátumot.

– Amikor ezt írta, már a hatóságok védelme alatt álltam.

Julián lehunyta a szemét.

– Aztán hazudott nekem.

Egy későbbi genetikai teszt megerősítette a biológiai kapcsolatot. Sofia számára ez nem egy varázslatos kibékülés volt. Csupán egy újabb darab a kirakósban.

Veronica eközben fokozta a nyomást.

Először is elküldte a meghatalmazás tervezetét, amely nagyon széleskörű hatásköröket biztosított számára Sofia vagyonának és számláinak kezelésére.

Mariana azonnal elutasította.

Később megjelent Elena házában egy állítólagos, tizenöt évvel ezelőtti nyugta másolatával.

A dokumentum szerint Elena Martínez nagy összegű pénzt kapott a Salgado családtól, hogy hallgasson Sofía származásáról, és hagyja abba a rokonai keresését.

Az aláírás úgy nézett ki, mint Elenáé.

– Most kérdezd meg az „anyádat”, hogy mennyibe került, hogy nálad lakjon – mondta Veronica.

Elena nem sikított.

Ránézett a papírra, és így válaszolt:

– Tizenöt évvel ezelőtt nem így írtam alá a nevem.

Az ügyvédnő különböző korokból származó hiteles dokumentumokat hasonlított össze. Egyértelmű különbségek voltak. Ennek ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy ne vonjon le következtetéseket szakértői elemzés nélkül.

Sofia már nem kételkedett Elenában, de tudnia kellett még valamit.

Tudnom kellett, mi történt valójában azon az éjszakán.

Megbeszélte, hogy Verónicával egy hotel éttermében találkozik, egy nyilvános helyen. Értesítette Elenát, Marianát és a legjobb barátját. A beszélgetést el is mentette a telefonjára.

Veronica abban a biztos tudatban érkezett, hogy lánya végre beadja a derekát.

– Örülök, hogy Elena nélkül jöttél.

– Először is a pénzről szeretnék beszélni.

Veronika megnyugodott.