Ez volt az első alkalom, hogy ezt a szót Veronica előtt harag és mindenféle bántalmazási szándék nélkül mondta ki. Ez egyszerűen tény volt.
Hónapokkal később Sofia hivatalosan is megkapta a jogosan őt megillető vagyontárgyakat.
Nem hagyta, hogy a pénz arra kényszerítse, hogy megváltoztassa minden tervét. Beiratkozott abba a képzési programba, amelyet már az örökség megszerzése előtt választott. Megtartotta a bérelt üzletet, rendbe tette a lakását, és tanácsadókat fogadott fel minden más intézésére.
Veronica teherautója soha nem volt jogilag az övé. A kulcsokat ügyvédeken keresztül adták vissza.
– Nem fájt egy kicsit sem visszaadnod? – viccelődött a barátnője, Natália.
– Jobban fájna nekem valami olyasmit kézbe vennem, amihez csapda is jár.
Elena egyetlen pesóhoz sem nyúlt.
Amikor Sofia megpróbált pénzt átutalni neki, visszaadta.
– Nem azért fogadtalak örökbe, hogy kamatot szedj.
– Szeretnék neked valami szépet venni.
– Vegyetek tejet. Már mind elfogyott.
Zsófia hangosan felnevetett.
De hónapokkal később talált egy módot valamire, amit Elena nem tudott olyan könnyen visszaadni.
Vett egy kicsi, nem luxusházat Atlixcóban, terasszal és egy olyan kerttel, amelyben két citromfa is elfért volna.
Elenát odavitte anélkül, hogy bármit is mondott volna neki.
– Kié? – kérdezte, miközben kiszállt a kocsiból.
Sofia felvett néhány kulcsot.
-A miénk.
-Szófia…
„Nem fizetek a gyerekkorodért. Az felbecsülhetetlen. Itt akarok élni veled, amíg tanulok. És te már húsz éve mondogatod, hogy kávét inni akarsz, miközben növényeket nézegetsz.”
Elena hallgatott.
– Valamit kihagytál.
Zsófia megijedt.
-Hogy?
— Egy rendes kávéfőző.
A kettő végül nevetni kezdett.
Egy hónappal később együtt tértek vissza a CAPU-ba.
A hely megváltozott. Több fény lett, más üzletek, és végtelen számú ember özönlött el bőröndökkel.
Elena egy pontra mutatott a kapu közelében.
– Többé-kevésbé ott volt.
Zsófia a padlóra nézett.
– Szinte semmire sem emlékszem.
-Jobb.
– Azt hittem, elveszítettek. Aztán rájöttem, hogy elhagytak. Hetekig azt hittem, hogy ez életem legrosszabb igazsága.
Elena nem szólt semmit.
Sofia megfogta a karját.
– De most valami mást is látok.
-Melyik?
– Azon az éjszakán nem csak úgy elhagytak.
Elcsuklott a hangja.
– Engem is megtaláltak.
Elena megölelte őt ugyanazon terminál előtt, ahol tizenöt évvel korábban az egyik nő úgy döntött, hogy elmegy, egy másik pedig úgy dönt, hogy visszatér.
Mert néha a család nem vér szerinti rokonsággal kezdődik.
Azzal a személlyel kezdődik, aki meglát egy kislányt egyedül, megáll… és soha többé nem hagyja magára.
