„Ceballos mindenki másnál hamarabb tudott róla” – mondta Mateo. „Azóta özvegyeknek, időseknek és küszködő gazdáknak kölcsönöz. Amikor nem tudnak fizetni, elveszi a földjeiket.”

– És veled nem tudta megtenni?

–Semmivel sem tartozom neki. Ezért soha nem volt módja kényszeríteni.

Elisa megértette, mi hiányzik.

– Amíg meg nem jelentem.

Mateo megszorította a csészét.

–Most már tudja, hogy van valaki, akit nem engedne megúszni.

Félelmet érzett, de egy új bizonyosságot is.

– Soha többé ne kérj bocsánatot, hogy kihúztál ebből a helyzetből. Két év óta most először döntött úgy valaki, hogy megéri a fáradságot.

A következő napok némi változást hoztak kettejük között. Mateo még az istállóban aludt, de most már Elisával vacsorázott. A lány abbahagyta Mr. Rivasnak szólítani. Mateo már várta, hogy hajnal előtt kávézzon. Javítások, állatok és kényelmes csend közepette Elisa felfedezte, hogy a mindenki által rettegett férfi úgy beszél a lovakkal, mintha gyerekek lennének.

Egyik délután mert rákérdezni a 3 halottra.

Máté nem futott el a kérdés elől.

– Lakókocsikat védtem. Három férfit találtam, akik egy család házát gyújtották fel, hogy elvegyék a földjüket. Az apa térdelt, a gyerekek pedig kint voltak. Rájuk lőttem. Az egyiküknek sikerült összetörnie a térdem, mielőtt meghalt.

– És hagytad, hogy az emberek azt higgyék, hogy ok nélkül gyilkoltad meg őket?

– A félelem távol tartotta az embereket. Miután elvesztettem a feleségemet és a fiamat egy járvány miatt, könnyebbnek tűnt egyedül lenni.

Elisa leült mellé.

– Apám azt mondta volna, hogy túl sokat fizettél azért, hogy helyesen cselekedtél.

Két nappal később egy hangos csattanás hallatszott az istálló mögött, ami a megszokott környezetet rémületté változtatta. Egy gesztenyebarna kanca ágaskodott fel, amikor Mateo megpróbált elrántani egy csikót a lábai közül. Ellökte a fiatal állatot a veszélyzónából, és az elesett, a rossz lába megcsavarodott.

Elisa ahelyett, hogy elsétált volna, a kanca felé rohant. Lassan beszélt hozzá, fogta a kötőféket, és sikerült lenyugtatnia. Aztán letérdelt Mateo mellé, megvizsgálta a térdét, és rögzítette.

– Mindenki elszalad, ha valami veszélyessé válik – mormolta fájdalomtól sápadtan.

– Nem menekülök előled.

Mateo felemelte a kezét, és gyengéden letörölt egy kis koszt az arcáról, mire mindketten szóhoz sem jutottak.

Aztán egy lövés dördült le a völgyből.

Don Jacinto Arce tanyájáról származott.

Szekérrel mentek le, mert Mateo nem tudott lovagolni. Jacintót megsebesülten találták a karján, a bútorokat szétszórva az udvaron, és egy halom takarmányt lángolva. Hilario és két embere várta őket.

– Don Laureano felajánlja, hogy megveszi tőled az Encinalt – mondta a brigádvezető –. Jó ár. Menj a lánnyal, és vége.

– És mi van, ha nemet mondok?

Hilario a tűzre nézett.

–Legközelebb talán leég egy ház.

Mateo a puskáját a szekéren hagyta, és üres kézzel továbbment.

– Mielőtt lelősz, gondolj valamire. Már elküldtem a hamisított címek másolatait, az ezüstjelentést és a kirabolt családok nevét egy durangói szövetségi hatóságnak.

Hilario elvesztette a színét.

– Hazudsz.

– Talán. De ha egy felügyelő megérkezik, és lelőve találja Jacintót, szerinted ki fog végül fizetni Ceballosért? Ő vagy te?

Az egyik fegyveres elvette a kezét a fegyverétől.

Hilario végül visszavonult, de Mateo majdnem összeesett, amint eltűntek.

– Nem küldtél semmit – suttogta Elisa.

-Nem.

– Az egészet kitaláltad.

– Szükségem volt rá, hogy kételkedjenek.

A még mindig vérző Don Jacinto elmagyarázta, hogy soha nem írta alá azt a dokumentumot, amellyel Ceballos el akarta venni a vagyonát. Ismert más családokat is, akik hasonló helyzetben voltak. Három napig a faház találkozóhellyé vált. Elisa neveket, dátumokat és tanúvallomásokat jegyzett fel. Tizenegy eset került elő.

Mateo hamis banki igazolást akart szerezni. Elisa azt javasolta, hogy menjen be.

– Egyáltalán nem – mondta, és megfogta a vállát. – Ha Ceballos bármit is tesz veled, azzal nem tudnék együtt élni.

Elisa mozdulatlan maradt. Mateo félelmében meglátta azt, amit senki sem mert név szerint kimondani: szerette őt.

Mielőtt válaszolhattam volna, éjfél után kopogtak az ajtón.

– Elisa! Nyisd ki!

Inés volt az.

A lány bejött szakadt ruhával és egy zúzódással az arcán.

– Hallottam, hogy anya Ceballosszal beszélget. Holnap jön 10 emberrel és a helyi parancsnokkal. Felgyújtják a kunyhót, azt mondják, hogy Mateo elrabolt téged, és visszavisznek.

Elisa megfogta a kezét.

– És Beatriz?

Inés sírni kezdett.

– Azt mondta, rendben van. Azt mondta, hogy mindig rosszul fogsz végezni.

Mateo a 11 család listájára nézett, majd a fekete ablakra, végül pedig a két nővérre.

– Akkor holnap nem fogunk itt várni.

– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Elisa.

Mateo feltartotta a listát.

– Az egyetlen dologgal Ceballosnak még soha nem kellett szembenéznie: azzal, hogy mindenki egyszerre néz.

3. RÉSZ
Hajnal előtt Mateo elvetette az ötletet, hogy 10 puskás férfival szemben álljon. Megértette, hogy Laureano Ceballos nem titokban akarja megölni: ezt a város előtt, a parancsnok kíséretében kell tennie, hogy hivatalos verziót készítsen a bűncselekményről. Ha kihallgatást akart, Mateo úgy döntött, hogy megadja neki.

Egy régi fakitermelő úton haladtak, és a bankárok előtt érkeztek San Jerónióba. Amikor megszólaltak a misére hívó harangok, Elisa felment a templom lépcsőjén, Inés az egyik, Don Jacinto a másik oldalon. A kereskedők, munkások, asszonyok és farmerek gyülekezni kezdtek.