–Kilenc nappal ezelőtt sokan láttátok, ahogy a mostohaanyám átadott nekem egy olyan adósságért, amit soha nem halmoztam fel.

Néhányan lesütötték a tekintetüket.

„Ma azért jöttem, hogy valami rosszabbról beszéljek. Don Jacintót azért lőtték le, mert nem volt hajlandó elismerni egy olyan tulajdoni lap, amit soha nem írt alá. És itt van 11 család neve, akik ugyanígy vesztették el a földjüket.”

Elisa felemelte a leveleket.

– Ceballos nem véletlenül akarja a birtokaitokat. Pénz van ebben a völgyben. Évek óta kölcsönöz pénzt kiszolgáltatott embereknek, csak hogy lefoglalja a vagyonukat, amikor nem tudnak fizetni. Ha azt hiszitek, hogy hazudok, kérdezzétek meg magatoktól, miért kell egy gazdag bankárnak egy 19 éves lány „fedezetként”.

A felháborodás már éppen kezdett fokozódni, amikor tíz lovas jelent meg. Laureano középen ült, a helyi parancsnok mellett.

A bankár elmosolyodott, amikor meglátta Elisát.

– Szegény lány. Az a hegyi fickó telezsúfolta a fejed történetekkel. Mindannyian tudjuk, mi az a Mateo Rivas.

– Itt vagyok, Laureano.

Mateo puska nélkül bukkant elő egy melléksikátorból, egyenetlen járásával közeledve.

–Évekig hagyták, hogy gyilkosnak nevezzenek. Én is hagytam, mert egyedül akartam lenni. De most már nem.

A tér közepén állt.

– Igen, megöltem három férfit. Akkor öltem meg őket, amikor egy család házát gyújtották fel, és fegyvert fogtak egy apára a gyerekei előtt. Ez a lábam így maradt meg azon az éjszakán. Soha nem öltem azért, hogy földet, pénzt vagy csendet lopjak.

Aztán Ceballosra mutatott.

„Nézd meg jól a két férfit magad előtt. Féltek tőlem, mert hegeim vannak. Tisztelték, mert öltönyt hord, kölcsönad pénzt, és az első sorban ül a templomban. Soha nem vettem el senki földjét. Családokat tett tönkre anélkül, hogy még a csizmáját is összepiszkolta volna. Most mondd meg, melyik a kettő közül a szörnyeteg?”

Laureano látta, hogy a tér változik. Elvesztette a hidegvérét.

– Parancsnok, tartóztassa le! Hilario, vigye ki innen!

A keze a fegyverhez nyúlt.

– Azt tanácsolom, hogy ne nyúlj hozzá.

A hang a falu bejáratából jött. Egy porral borított férfi közeledett, két fegyveres ügynök kíséretében.

– Leandro Castañeda ügyvéd, szövetségi megbízott. Hat napja nézem át a földkisajátításokról szóló jelentéseket ebben a térségben.

Mateo ugyanúgy meglepődött, mint Elisa.

A tisztviselő mögött megjelent Tomás Urrutia mérnök, ugyanaz, aki évekkel korábban felfedezte az eret.

– Megmondtam, hogy ha csúnyán elfajulnak a dolgok, nem fogok félrenézni – mondta Mateónak. – Három héttel ezelőtt elküldtem a jelentést Durangóba.

Elisa hitetlenkedve felnevetett. Mateo hazugsága Jacinto farmján, tudta nélkül, igazsággá vált.

„A dokumentumok a bank széfjében vannak!” – kiáltotta. „Hasonlítsd össze őket a valódi aláírásokkal!”

Don Jacinto felemelte ép karját.

– Nem írtam alá semmit.

Mások is elkezdtek beszélni.

– Az anyám sem!

– A bátyám nem tudott olvasni!

– Elvettek tőlünk 14 hektárt!

Castañeda a parancsnokra nézett.

– Ha megpróbál akadályozni egy szövetségi ellenőrzést, letartóztatják.

A parancsnok, aki addig a pillanatig bátornak tűnt Laureano mellett, visszavonult.

Ceballos rájött, hogy egyedül van. Megsarkantyúzta lovát a tömeg felé, de ezúttal az emberek nem húzódtak félre. Egy kovács megragadta a gyeplőt. Egy öregember megragadta a bankár csizmáját. Többen a földre teperték, mielőtt a tisztek megérkezhettek volna.

– Ne öljétek meg! – parancsolta Castañeda. – Hadd válaszoljon, amíg él.

Amikor megbilincselték, Hilario és a fegyveresek a földön hagyták a fegyvereiket.

Elisa Mateót kereste. A férfi már közeledett felé.

– Hazudtál a felügyelőről – mondta könnyek között.

– Életem legkétségbeesettebb hazugsága volt.

– És a felügyelő létezett.

– Úgy tűnik, még a sors is megunta, hogy bolondot csinálok magamból.

Elfojtott nevetést hallatott. Mateo a kezébe fogta az arcát.

– Vége van. Szabad vagy.

–Mindig is az voltam. Te voltál az első, aki úgy bánt velem, mintha az lennék.

Mateo nyelt egyet.

–Azt akarom, hogy El Encinalban maradj, de csak akkor, ha egy nap ránézve azt mondhatod, hogy az az otthonod, nem a menedéked.

Elisa a kezébe fogta a kezét.

– Őt választom. És téged választalak. Pénzzel vagy pénz nélkül, azzal a lábaddal és a szörnyű hazugságaiddal.

Mateo ugyanazon a téren csókolta meg, ahol kilenc nappal korábban áruként bántak vele. Senki sem nevetett. Először csend lett. Aztán valaki tapsolni kezdett, és a többiek is csatlakoztak hozzá, mintha a város ezzel a zajjal próbálná eltörölni a szégyent, hogy hallgattak.

Beatriz a tömeg széléről figyelte az eseményeket. Senki sem volt mellette.

A nyomozás hónapokig tartott. Hat hamisított banki bizonylatot és manipulált hitelnyilvántartást találtak a széfben. A szakértők Ceballos kézírását több hamisított aláíráshoz kötötték. Egy elhagyatott kútban megtalálták egy két éve eltűnt farmer holttestét is, aki egy földterület miatt vitatkozott a bankárral.

Laureanót csalásért, vagyonvesztésért, gyújtogatásért, testi sértésért és emberölésért ítélték el. Elisa nem vett részt a legsúlyosabb ítélet végrehajtásán.

„Túl sok évet töltöttem azzal, hogy megtanuljam, kevesebbet érek másoknál” – mondta Mateónak. „Nem kell senkit szenvedni látnom ahhoz, hogy tudjam, ez hazugság volt.”

Mateo válasz nélkül megölelte.