Elena észrevette a sárgás nyomot.

– Nem azért, mert ő akarta.

– Nem. Mert most már én is akarom.

Tizenegy napig dolgoztak. Tomás minden egyes követ lerakott, mielőtt ellátta volna a jószágokat, és vacsora után. Elena kiszámította a vonóerőt, a horgok magasságát és a kapacitást. Egyik délután ott találta Tomást Miguel jegyzetfüzete előtt ülve, ujja egy cetlin.

Nem szólt semmit. Ő sem tette.

A második tűzhely karácsony előtt elkészült.

25-én reggel Elena húsos pitét, frissen sült kenyeret és annyi kávét készített, hogy mind a 22 férfinak kétszer is jusson belőle. Julian megkóstolta a tésztát, és lenézett.

– Sámuel azt mondta, hogy a szakácsot a tészta alapján ítélik meg.

– Samuelnek igaza volt. A tömegek nem bocsátják meg a gondatlanságot.

Eusebio egy levelet tartott a zsebében Teresától. Megfogadta Elena tanácsát, és elmondta neki az egész igazságot: az elveszett tanyát, a szégyent, az új munkát és az újrakezdés lehetőségét.

– Azt mondja, talán eljön nyáron – mormolta.

– Akkor mindenképpen találj egy férfit, aki hajlandó beszélgetni, nem csak dolgozni.

Reggeli után Tomás egy kis dobozt hagyott Elena előtt.

Egy acél konyhakés volt benne, sötét nyéllel, amelyet kifejezetten a kezére készítettek.

– Azon a héten rendeltem, amikor jóváhagytam az üvegeket.

Elena felnézett.

– A második héten?

-Igen.

– Még mindig alig bízott bennem.

– Jobban bíztam benne, mint amennyire be mertem volna vallani.

A kezében tartotta a kést, és próbálgatta az egyensúlyát.

– Van valami, amit te sem tudsz.

Tamás várt.

–A füstölőüzlet nem az övé lett.

A csend megkeményedett.

Elena elmagyarázta, hogy kezdettől fogva saját vállalkozást tervezett: bérelni fogja a füstölőt, a húst La Hondonadától fogja megvásárolni egy megbeszélt áron, és a lekvárt saját felelősségére fogja eladni. Nem azért utazott egészen Chihuahuáig, hogy ismét teljesen egy másik tulajdonos akaratára támaszkodjon.

Tomás felolvasta a feltételeket, amiket előkészített.

„Bérleti díjat akarsz kérni azért, hogy a saját füstölőmet használom?” – kérdezte némi iróniával a hangjában.

– Nem. Fizetek neked lakbért. És megveszem tőled a húst.

Újra elolvasta.

— Közös éves felülvizsgálat.

—Az árak és a feltételek módosítása.

– Azt szeretném, ha a záradék kimondaná, hogy mindketten ugyanazzal a számmal szemben ülünk le. Kártyák nélkül.

Elena ránézett.

– Ez úgy hangzik, mint egy társaság.

-Azaz.

Nem volt szerelmi vallomás. Még nem. De ez a szó köztük maradt, nagyobb súllyal, mint sok ígéret.

Januárban Lorenzo Osorio, egy bányászati ​​és vasúti személyzetet ellátó közvetítő beleegyezett, hogy kipróbál egy füstölt húsból, pácolt sertéshúsból és tartósított babból álló első szállítmányt. Elena három levélben alkudta ki az árat. Hat hetes szállítási határidőt biztosított magának, hogy megvédje magát az útlezárásoktól és a késedelmektől.

Tamás elolvasta a szerződést.

– Hat hétig harcolt.

—Ha 4-et ígérsz és 5-ben betartod, az megbízhatatlanná tesz. Ha 6-ot ígérsz és 5-ben betartod, az megbízhatóvá tesz.

– Miguel vitatkozott volna veled.

– Miguel nem tudta meg a számaimat.

Tomás most először mosolygott el leplezetlenül.

Márciusban lezárult a csalási ügy. Bruno főkönyvei keresztfizetéseket és Leandroval való ellentételezéseket mutattak. A kezdőbetűk, a dátumok és Emiliano kimutatása egybeesett azokkal a hónapokkal, amikor a La Hondonada költségei az egekbe szöktek. A bíró érvénytelennek nyilvánította a váltó gyorsított esedékességét, helybenhagyta az eredeti esedékességi dátumot, és elismerte, hogy a látszólagos fizetésképtelenséget részben a túlárazási rendszer okozta.

Brunót arra kötelezték, hogy fizesse vissza a jogtalanul behajtott pénzt. Leandrót pedig kártérítés és perköltség megfizetésére kötelezték. Miután ezeket az összegeket a tartozásból kiegyenlítették, La Hondonada kezelhető egyenleggel maradt.

Cárdenas fellebbezett.

72 nappal később elvesztette.

Elena májusban kapta a hírt, miközben Tomás egy 3 éves csikóval dolgozott a karámban.

Átadta neki a levelet.

Kétszer is elolvasta.

–Vége van.

–Vége van. A déli legelő még mindig a tiéd.

Tomás a házra, az istállóra, a legelők zöld sávjára és a füstölő két kéményére nézett.

– Két évig azt hittem, hogy minden szétesik, mert nem vagyok elég.

– Most már bizonyítéka van az ellenkezőjére.

– A bizonyítékok birtoklása és az azokban való hit nem mindig történik meg ugyanazon a napon.

– Akkor kezdjük a tesztekkel.

Tomás a kerítésre tette a kezét.

–Emiliano tegnap jött. Munkát akar.

Elena pislogott.

-Itt?

– Az üzleti életében. Azt mondta, hogy 3 évig figyelte, ahogy egy becstelen férfi boltot üzemeltet, és hogy inkább olyantól tanulna, aki még a só árát is ellenőrzi.

– Mit válaszolt?

– A döntés a tiéd.

Ez jobban számított, mint Tomás látszólag megértette. Az első napon megpróbálta kicsapni Elenát anélkül, hogy ismerte volna. Most nyíltan beismerte, hogy a füstölő Elena felelőssége volt.

Felbérelte Emilianót.

A fiú tudta, hogy a bányásztáborok mely termékeket rendelték a leggyakrabban, mennyit tudnak tárolni, mely ércdarabokat adják el először, és mely hónapokban van hiány a babból. Akaratán kívül mindent megtanult, amiről egy becstelen kereskedő soha nem gondolta volna, hogy alkalmazottja új életet kezdhet vele.

Amikor Emiliano elment, Elena visszatért a karámba.

Tamás várta őt.

– Azt mondta, eljön értem.

– Én mondtam.

-Szóval így?

Elena mély lélegzetet vett. Kevesebb félelemmel tárgyalt már szerződéseket, nézett szembe hitelezőkkel és leplezte le a csalásokat, mint amennyit abban a pillanatban érzett.