Jacinta a kiterített papírlapokat bámulta. Hetek óta tanulta, hogyan írja alá Tadeo a nevét: egy nagy T betű, egy rövid V-vonás, és egy utolsó lefelé görbítés, mert az ízületi gyulladás megakadályozta, hogy rendesen forgatja a csuklóját.

Fausto ígérvényeiben a görbe emelkedő tendenciát mutatott.

– Mikor mondtad, hogy aláírták?

— Februárban és márciusban.

Jacinta levett egy másik dokumentumot az asztalról: a két ökör adásvételi szerződését, amelyet Tadeo írt alá februárban.

– Akkor magyarázd el nekem, miért ismerjük fel az aláírásokban, hogy a kéz alul végződik, míg a tiédben felül.

Faust arca megkeményedett.

– A lány, aki négy pesót fizetett, most már szintén szakértő?

Tadeo felemelte a hangját.

– Soha többé ne hívd így az én házamban!

Mindenki csendben maradt.

Ez volt az első alkalom, hogy Tadeo nem a hasznossága, hanem a méltósága miatt védte Jacintát.

A tisztviselő beleegyezett, hogy a tárgyalást másnap reggelig elhalasztja, hogy az eredeti dokumentumokat bemutathassák a bíróságon. Ez nem jelentette azt, hogy nyertek. Csak azt, hogy volt néhány órájuk.

Senki sem aludt aznap éjjel.

Sara nyugták után kutatott a bőröndökben. Tadeo átnézte a régi levelezést. Jacinta dátum szerint rendszerezte a bizonyítékokat.

Hajnali 2 óra körül egy összehajtott számlát talált egy előző évi számlakönyvben. Anselmo, Fausto fia írta alá, és ugyanaz a sajátossága volt, mint a hamisított váltóknak: az utolsó sor jobbra felfelé ívelt.

Három szállítólevélhez hasonlította.

Túl hasonló volt.

Sara az asztal másik oldaláról nézett rá.

– Gondolod, hogy ő volt az?

–Szerintem aki hozzászokott, hogy lemásolja apád aláírását, mindig ugyanazt a hibát követi el.

Tadeo a kezébe kapta az arcát.

– Faust évekig ebben a házban vacsorázott.

– Ez nem jelenti azt, hogy a fiad nem látott benne lehetőséget – válaszolta Sara.

Jacinta hozzátett valamit, amire egyikük sem gondolt.

– Ez nem jelenti azt sem, hogy Don Fausto mindent tudott a kezdetektől fogva.

Másnap reggel könyveket, nyugtákat és leveleket vittek a bíróságra. Fausto magabiztosan érkezett. Anselmo viszont az ellenőrzés alatt folyamatosan mozgatta az egyik lábát.

Az eladó ellenőrizte a dátumokat. Egy kereskedő, aki szerszámokat szállított, megerősítette, hogy az üzletéhez kapcsolódó egyes nyugták nem egyeznek a nyilvántartásaival. Egy másik állítása szerint Anselmo szokása volt dokumentumokat begyűjteni apja nevében.

Amikor megmutatták neki az aláírásokat, a fiú izzadni kezdett.

Faust ránézett.

– Mondd, hogy ez hülyeség.

Anselmo nem válaszolt.

– Nézz rám.

A fiatalember felemelte a fejét.

– Éppen le akartam cserélni.

A szoba mozdulatlan volt.

Nem volt nagyszabású, tökéletes vallomás, inkább egy esetlen és töredékes magyarázat. Anselmo azzal kezdte, hogy apró számlákat másolt, hogy eltakarja a bolt pénztárából kivett pénzt. Amikor látta, hogy Tadeo ellenőrzés nélkül fizet, megnövelte az összegeket, majd meghamisította az aláírását a váltókon. Fausto benyújtotta a dokumentumokat, abban a hitben, hogy azok érvényesek, amíg Sara és Jacinta el nem kezdték kérdőre vonni őket; ekkor gyanakodni kezdett, de úgy döntött, folytatja, mert a követelés visszavonása azt jelentette volna, hogy beismeri, hogy nem ő irányítja a saját vállalkozását.

A bíró felfüggesztette a lefoglalást és elrendelte a számlák hivatalos felülvizsgálatát. A váltókat letétbe helyezték.

Távozáskor Fausto felkereste Tadeót.

– Ezt majd elintézhetjük egymás között.

Tadeo a férfira meredt, aki évtizedek óta a barátja volt.

– Pontosan ezt engedtem meg magamnak túl sokáig: a dolgok kijavítását ellenőrzés nélkül.

Elsétált, botjára támaszkodva.

Jácinta azt hitte, hogy az ügynek vége.

Tévedett.

Villaseñor termését két héttel később eladták egy chihuahuai vevőnek. Amikor az eső okozta károkra hivatkozva alacsonyabb árat ajánlott, Tadeo Jacintára nézett.

Nem szólt semmit.

Megértette.

Megvizsgált egy gabonamintát, megkérdezte a Santa Rosalíában fizetett árat, és kiszámította a szállítási költséget.

– Az ajánlatuk rakományonként 6 centtel alacsonyabb az ésszerű árnál.

A vevő elmosolyodott.

— És ki maga?

Mielőtt Jacinta válaszolhatott volna, Tadeo megtette.

— Az a személy, aki a műtétet végzi.

A mosoly eltűnt.

A férfi javított az árán.

A szezon végén, a bérek kifizetése, az öntözőárok kijavítása és a vetőmag félretétele után a gazdaság Tadeo felesége halála óta a legnagyobb profitot termelte.

Valami más, nehezebben mérhető dolog is történt.

Sara elkezdte kísérni Jacintát a földeken. Már nem titkolta, hogy tanul tőle. Jacinta viszont megtanította neki, hogyan különítse el a kiadásokat, és hogyan számolja ki, mennyit tud befektetni anélkül, hogy veszélyeztetné a következő termést.

Egyik délután, miközben az istállót ellenőrizték, Sara feltette a kérdést, amit már hónapok óta dúdolt magában.

– Milyen volt a nagyapád vagyona?

Jacinta a napsugarak között lebegő port bámulta.

– Nagy. Nem a ház miatt. A sok minden miatt, amire emlékezni kellett.

A nagyapjának Celaya közelében volt földje. Ott Jacinta megtanulta megkülönböztetni a talajt, olvasni a számlákat, és eldönteni, melyik parcella maradjon parlagon. Apja, meggyőzve arról, hogy ezüstöt talál északon, a család kívánsága ellenére eladta a birtokot.

A kaland egy szegény bányásztáborban ért véget.

Aztán jött a láz.

Először az anyja halt meg. Aztán az apja. A szerszámokat eladták, hogy fedezzék a kiadásokat. Amikor Jacinta egyedül maradt, a főbérlő a maradék pénzt gyerektartásra halmozta fel.

– Ezért tudtál annyit – mormolta Sara.

– Ezért tudtam, mikor kell csendben maradnom.