Fél 10-kor Don Julián várta a könyvtárban. Nyolcvankét éves volt, sötét fa bottal a kezében, és olyan tekintettel, ami szükségtelenné tette a beszédet.

– Hol van Álvaro?

– A vonaton. Marinával.

Lucía letette a mappát az asztalra.

Don Julián elolvasta az átszállásokat, a szállodákat és az üzeneteket.

„Amikor a baba megszületik, túl elfoglalt lesz ahhoz, hogy bármire is figyeljen.”

„Együtt utazunk újévkor. Bármit eltűr, amíg nincs botrány.”

– Mióta tudod ezt?

– 6 hétig.

– Miért vártál?

Lucia megsimogatta a hasát.

– Mert nem akartam velük szembenézni anélkül, hogy lett volna egy előkészített kiút.

Az ajtó kinyílt. Elena Montes, Álvaro anyja lépett be egy csésze kávéval.

– Lucía? Azt hittük, ma délután érkezel.

– Én érkeztem először.

– És Álvaro?

–Úgy döntött, hogy Marinának jobban szüksége van az ágyamra, mint nekem magamnak.

Elena összevonta a szemöldökét.

– Biztosan volt valami probléma a foglalással.

Lucía megmutatta neki a húslevesből származó üzenetet.

Az anyósa kétszer is elolvasta.

– A terhesség miatt nagyon érzékeny vagy.

Don Julián botjával a földre csapott.

– Soha többé ne mondd ezt neki.

Lucía kinyitott egy másik mappát.

– Álvarót ma reggel felfüggesztették az Exportaciones Montes képviselőjeként, amíg a működését felülvizsgálják. Céges hitelkártyáit blokkolták.

– Nem rúghatod ki a cégéből.

Lucía lecsúsztatta az írást az asztalra.

61%.

A neve.

Az aláírása.

–Évekig hagytam, hogy úgy tegyen, mintha az övé lenne a hely, mert azt hittem, ha megvédem a büszkeségét, azzal megvédem a házasságomat is. Ennek a hibának ma vége.

Clara röviddel ezután megérkezett egy könyvvizsgálóval és egy nőgyógyászsal. A baba jól volt, de az orvos pihenést rendelt el.

12:14-kor Álvaro hívott.

Lucía kihangosította a telefonját.

–Mit csináltál a kártyákkal? Palenciában vagyunk, és Marina még reggelit sem engedhet meg magának.

Don Julián felnézett.

– Szia, Alvaro!

Csend.

-Nagyapa.

– Amikor megérkezel, az oldalsó ajtón fogsz belépni.

-Hogy?

– A fő rész a vendégeké.

Álvaro mély levegőt vett.

– Lucía ideges.

Don Julián a bizonyítékokra nézett.

– Nincs megváltoztatva. Dokumentálva van.

– Lucía – mondta Álvaro. – Beszélhetünk egyedül.

-Nem.

– Hatalmas döntéseket hozol egyetlen kínos este alatt.

–Nem egyetlen éjszaka volt. Ez egy összefoglalás volt.

Néma maradt.

– Ott hagytál terhesen, hogy Marina aludhasson. Aztán megkértél, hogy vegyek neked kaját.

– Ez semmit sem bizonyít Marina és köztem.

– A szállodák, igen.

A háttérben Marina hangja hallatszott.

Lucia letette a telefont.

A vonat majdnem négy órás késéssel érkezett. Addigra a család már a nappaliban gyűlt össze. A költségbevallás, az üzenetek és a hivatalos felfüggesztés másolatai ott hevertek az asztalon.

Délután 5:26-kor Álvaro belépett nyitott kabáttal, alig leplezett haraggal. Marina mögötte jelent meg, már nem az előző esti magabiztossággal.

„Mit jelent ez?” – kérdezte.

Don Julián egy székre mutatott.

-Leül.

– Ez egy párkapcsolati probléma.

– Ha céges pénzből fizetsz szállodákért, az már nem csak párkapcsolati probléma.

Marina elsápadt.

– Nem tudtam, hogy céges pénzről van szó.

Lucia felemelt egy papírlapot.

—18 átutalás történt a számládra.

– Álvaro azt mondta, hogy a pénz az övé.

A kifejezéstől mindenki ugyanarra a férfira nézett.

– Elég – fakadt ki Álvaro. – Lucía hónapok óta Marinával van elfoglalva. A terhességet arra használja fel, hogy megbüntessen.

Lucía úgy érezte, hogy az utolsó kétség is elszáll belőle.

– Nem én büntettelek a terhességemmel. Te gondoltad vele, hogy nem lesz erőm elmenni.

Clara egy dokumentumot tett elé.

—Ezennel értesítjük a válókeresetről.

Álvaro Lucíára nézett.

– Válás? Ez az oka?

– Hét éven át, amíg azzá az emberré váltam, akit mindig meg kellett értenem. A vonatnak csak egyetlen képbe sikerült mindent belesűrítenie.

– Meg tudjuk oldani.

–Nem akarok olyan életet rendbe tenni, ahol a békesség érdekében el kell tűnnöm.

Marina sírni kezdett.

– Soha nem akartam elvenni tőled semmit.

Lucía egy másik általa írt üzenetet mutatott:

„Ha dühös lesz, akkor majd csak el kell viselnie. Hónapok óta a babát használja arra, hogy a figyelem középpontjában legyen.”

Marina mozdulatlan maradt.

– Dühös pillanat volt.

– Ez egy őszinte pillanat volt.

Elena a fiára nézett.

– Igaz a szállodákkal kapcsolatos történet?

Álvaro nem válaszolt.

Don Julián ezután elvette a hamis banki engedélyt.

– És ez?

Clara elmagyarázta, hogy megpróbáltak hitelkeretet nyitni Lucía egyik vagyonát fedezetként használva.

– Én ezt nem írtam alá – mondta a nő.

Álvaro színe megváltozott.

– Valamelyik adminisztratív alkalmazott hibázott.

– Milyen különös – mormolta Don Julián. – Mindig ugyanazon ember javára hibáznak.

Klára becsukta a mappát.

– Az ellenőrzés fogja meghatározni a felelősségi köröket.

Ekkor Álvaro Lucía hasára nézett.

– Nem tudsz elválasztani a fiamtól.

Lassan felállt.

„Nem választom el az apaságodat tőled. A házasságomat választom el tőle. Amikor Mateo megszületik, a tetteiddel fogod megmutatni, milyen apa szeretnél lenni. De senki sem fogja felhasználni a fiamat, hogy visszarángasson engem.”

– Mateo? Juliánt mondtuk.

– Azt mondtad, Julian.

Don Julián megköszörülte a torkát.

– Szeretem Mateót.

Lucia 24 óra óta először mosolygott.