1. RÉSZ

Marta Belmonte rájött, hogy férje a családi vállalkozás pénzéből fizette szeretője fülbevalóit, miközben 240 munkás nem tudta, hogy megkapják-e a fizetésüket a következő hónapban.

A leleplezés az Azulejos Belmonte 30. évfordulója alkalmából rendezett gálán történt, több mint 100 vendég előtt egy valenciai szállodában.

Marta egyik kezét hét hónapos terhes hasára fogva lépett be. Álvaro Belmonte, a férje és vezérigazgatója átkarolta Irene Salvat kommunikációs vezetőt. Percekkel korábban azt mondta, hogy Marta túl gyenge ahhoz, hogy részt vegyen.

Álvaro nem mozdította a karját.

– Megmondtam, hogy maradj otthon.

Marta nem válaszolt. Irene fülbevalóira nézett.

14 000 euró.

Felismerte az összeget, mert két héttel korábban látott egy pontosan ekkora összegű számlát a cég reprezentációs költségei között.

Ekkor Álvaro észrevette a majdnem 60 éves férfit, aki Martát kísérte.

–Látom, te sem jöttél egyedül. Most hűségről fogsz kioktatni?

Marta lassan előrelépett.

– Nem értem jött. Azért, mert perceken belül be akarod jelenteni a 18 000 000 eurót, amivel még nem is rendelkezel.

Az idegen egy névjegykártyát hagyott az asztalon.

Tomás Aranda. Az Aranda Inversiones elnöke.

Álvaro arcáról eltűnt a szín.

Tomás volt az az ember, akinek az aláírására szükség volt a gyár megmentésére hivatott finanszírozás lezárásához.

„Mondják le a beszédet” – mondta Thomas. „A műveletet további vizsgálatig felfüggesztettük.”

Irene azzal vádolta Martát, hogy féltékenységből jelenetet rendezett. Álvaro négyszemközt követelte, hogy beszélhessen. Tomás azonban nem volt hajlandó. Tanácsadók, beszállítók és banki képviselők voltak jelen. Ha Álvaro nyilvánosan bejelenteni szándékozott egy jóvá nem hagyott finanszírozást, akkor a magyarázatokat is ott kellett volna ismertetnie.

Marta kinyitott egy mappát.

Belül egy dokumentum volt, amelyben 28%-os részesedését ajánlották fel fedezetként a kölcsönért.

A meghatalmazáson szerepelt az ő elektronikus aláírása.

Marta ezt sosem írta alá.

És a randevú még rosszabb volt: 14 nappal azelőtt, hogy Álvaro megkérte, hogy ideiglenesen hagyja el a céget “a baba érdekében”.

Hónapokig úgy tett, mintha törődik vele. Elkísérte a megbeszélt találkozóira, és ismételten mondta neki, hogy pihennie kell. A terhesség hatodik hónapjára már ragaszkodott hozzá, hogy ne menjen a pénzügyi osztályra.

Két nappal később a kártyája miatt már nem lehetett kinyitni az irodákat.

Egy héttel később elvesztette a hozzáférést a céges e-mailjéhez.

Ernesto Molinát, a könyvelési vezetőt és egyik bizalmas emberét röviddel ezután elbocsátották.

A gyanú akkor kezdődött, amikor megérkezett a számla egy ruzafai lakásról, amit a cég fizetett. Irene ott lakott.

Aztán megjelentek a szállodák, autók, egy kozmetikai klinika és az unokatestvére ügynökségének odaítélt szerződések.

Valahányszor Marta kérdezett valamit, Álvaro ugyanazt a választ adta:

– A terhesség paranoiássá tesz.

Tomás egy másik jelentést mutatott: a bevételeket felfújták, az energiaköltségeket csökkentették, és egy új vezeték veszteségei eltűntek.

Ernesto Molina aláírása az utolsó oldalon szerepelt.

A probléma az volt, hogy Ernesto már 6 hónapja nem dolgozott a cégnél.

Álvaro megpróbálta bagatellizálni a dolgot.

Marta ekkor erős nyomást érzett a hasában. Egy orvos, aki vendég volt a gálán, odalépett hozzá.

– Fájásai vannak.

Marta megpróbálta átadni a mappát egy tanácstagnak, de Álvaro kikapta a kezéből. A rántástól elvesztette az egyensúlyát, és a csípőjével egy széknek ütődött. Tomásnak sikerült elkapnia, mielőtt elesett volna.

A biztonságiak közeledtek. Ekkor Aranda ügyvédje üzenetet kapott, és megmutatta a képernyőt Tomásnak.

Marta elektronikus aláírását használták, miután blokkolták a rendszerhez való hozzáférését.

Tamás felnézett.

– A 18 000 000 euró ettől a pillanattól kezdve be van fagyasztva.

A pénzügyi igazgató elsápadt.

Aztán kimondta azt a mondatot, ami a házassági botrányt az egész gyárat fenyegető veszélybe sodorta:

– E pénz nélkül 12 napon belül nem tudjuk majd kifizetni a fizetéseket.

2. RÉSZ

A gála pohárköszöntő nélkül ért véget.

Egy külön szobában a pénzügyi igazgató megnyitotta a valódi számlákat. Azulejos Belmonte több mint 1 000 000 euróval tartozott a beszállítóknak, az új hitelkeret pedig 4 600 000 eurós veszteséget halmozott fel, amelyet eltitkoltak, hogy megakadályozzák a bankokat a hitelek megszakításában.

Ezen felül közel 430 000 euró személyes kiadás is felmerült: Irene lakása, utazások, autók, ékszerek, kezelések és unokatestvére ügynökségétől kapott számlák.

Álvaro ragaszkodott hozzá, hogy ezek üzleti költségek.

Marta egy madridi kozmetikai klinika számlájára mutatott.

—Ezt csempék árusítására is használták?

Senki sem válaszolt.

Tomás elmagyarázta, hogy az alapja 11 000 000 eurót vásárolt a vállalat rövid lejáratú adósságából. Ha az Aranda Inversiones visszavonja a támogatását, a gyár kifogyna a készpénzből.

De felajánlott egy kiutat.

A finanszírozás 24 órán át nyitva maradna, ha a kuratórium felfüggesztené Álvarót, blokkolná az aláírását, és független ellenőrzést engedélyezne.

– El akarod venni tőlem a társaságot – mondta Álvaro Martának.

A hasára tette a kezét.

–Meg akarlak akadályozni abban, hogy 240 családot eltemess a hazugságod védelme érdekében.

Az orvos ragaszkodott hozzá, hogy elvigye a klinikára.

Amikor Marta elhagyta a szállodát, üzenetet kapott egy ismeretlen számtól.

„Könyvelésben dolgozom. Megvannak a fizetési bizonylatok másolatai és az aláírásának felvétele. Elrendelték, hogy éjfél előtt töröljék a szervereket.”

Marta az órára nézett.

Még 47 perc volt hátra.

Értesítette Tomást. Ügyvédei kérték a számítógépes feljegyzések azonnali megőrzését.

Marta így válaszolt az idegennek:

„Másolj le mindent. Ne konfrontálódj senkivel.”