1. RÉSZ
Azon a reggelen, amikor Tomás Varela egy mezítlábas nőre bukkant, aki véres lábnyomokat hagyott a hóban, majdnem magára hagyta. Az 1936-os tél 90 cm hó alá temette a Sierra de Durangót, és egy újabb vihar közeledett a hegyek fölé. Tomás ismerte ezt a hideget. 18 éven át tenyésztett szarvasmarhákat a Los Pinos-i farmon, és tudta, hogy a tél bármilyen gyenge pontot megtalál: egy törött kerítést, egy beteg tehenet, egy kimerült lovat vagy egy még nem teljesen összetört szívet.

Három évig élt egyedül. Felesége, Elisa és lánya, Clara lázban meghalt, miközben a hó miatt az orvos nem tudta elérni őket San Miguel de la Sierrából. Azóta Tomás a konyha mellett aludt, és zárva tartotta a szobát, ahol még mindig kék függönyök lógtak.

Azon a reggelen Canelán, a vörös kancáján tartott visszafelé, amikor meglátott egy alakot a régi postakocsiúton. A nő ruhája térdig átázott, és egy barna kabátot szorított a mellkasához. Nem volt nála sem poggyász, sem cipő.

Tomás a tanya felé indulásra kényszerítette Canelát, de a lány tíz lépés után megrántotta a gyeplőt és visszafordult.

– Hol vannak a csizmáid?

– Elvesztettem őket a patakon átkelve.

– Meg fog fagyni.

– Ezt már tudom.

Magdalena Ríosnak hívták. Amikor Tomás leszállt a lováról, rémülten hátrált meg, és majdnem elesett.

– A házam kevesebb mint 3 km-re van. Gyere velem, vagy itt maradhatsz. Az engedélyed nélkül nem nyúlok hozzá.

Magdalena a kezeire, a lovára és az útra nézett, amely eltűnt a hóvihar alatt.

– Tudok egyedül motorozni.

Tomás feltette a kabátját a nyeregbe, és megfordult, hogy segítsen neki bemászni. Magdalenának négy próbálkozás után sikerült. A kantárt fogva ment tovább, amíg az istálló közelében a lány remegése abbamaradt. Tomás tudta, hogy ez rosszabb. Miután látta, hogy összeesik, felemelte.

– Ne csukd be az ajtót – mormolta.

– Nem fogom bezárni.

Bevitte Clara szobájába, begyújtotta a kályhát, és friss vizet, kötést, zoknit és húslevest hagyott ott. Magdalena aznap este elmondta az igazat. A férje, Julián, négy hónappal korábban halt meg. Leandro Ríos, Julián testvére, átvette a családi nyomdát, és azzal vádolta, hogy 2400 pesót lopott.

– Azt mondja, hogy az üzlet az övé, mert a vezetékneve Ríos.

– Te is hordod.

–Leandro számára egy özvegy megszűnik családtag lenni, amikor igényt tart valamire.

Magdalena azt állította, hogy Julián végrendeletet és számlakönyvet hagyott hátra, amelyek bizonyították testvére lopásait. San Miguelbe menekült, mert az iskola tanárt keresett, de Leandro követte őt Durangóból.

A vihar négy napig tartott. Amikor elült, Tomás felfedezte, hogy az iskola által ígért szállást egy olyan család kapta meg, akiknek a háza leégett. A fizetését is csak április 1-jén kapta meg.

– Tudok főzni, varrni és könyvelni – mondta Magdalena. – Nem kérek alamizsnát.

Tomás letette a rendezetlen állatnyilvántartást az asztalra.

–Hetente 3 pesót fizetek neked, plusz az ételt és a szállást.

– És az ajtó?

– A tiéd lesz, hogy kinyissad vagy becsukd.

Magdalena beleegyezett. Néhány hét alatt rendezte a számlákat, megfoltozta a ruháit, és megismerte a tanya hangjait. Canela, aki óvakodott az idegenektől, elkezdte Magdalena vállára hajtani a fejét. Tomás tűzifát hagyott a tűzhely mellett; ő pedig forró kávét a verandán. Egyikük sem beszélt arról, ami kezdte őket egyesíteni.

Aztán egy márciusi délutánon három lovas érkezett. Jacinto Salas parancsnok vezette az utat. Leandro Ríos mellette lovagolt, hideg mosollyal az arcán.

– Ott a tolvaj! – kiáltotta. – És most talált egy újabb magányos férfit, akit becsaphat.

Tomás elindult felé, de Magdalena megragadta a karját. A parancsnok felolvasta a jelentést, és bejelentette, hogy be kell vezetnie kihallgatásra.

Aztán Leandro a kék függönyös szobára mutatott, és mondott valamit, amitől Tomás lebénult:

„Kutassa át azt a házat. A rablás bizonyítéka ott van elrejtve.”

Megvédted volna Magdalénát? Kommentelj, oszd meg és keresd a 2. részt: Tamás épp most dacolt egy veszélyes emberrel.

2. RÉSZ
Tomás az ajtó előtt állt, kezében a töltetlen puskával. Nem célzott senkire, de a testtartása elég volt ahhoz, hogy megállítsa a parancsnok segédjét.

– Bírósági végzés nélkül senki sem léphet be.

– Nem azért vagyunk itt, hogy lövöldözést csapjunk – tisztázta Jacinto. – Mrs. Ríos még mindig feladhatja magát.

Leandro leszállt a lováról, és lerázta a havat fekete kabátjáról.

„A bátyám gyermektelenül és végrendelet nélkül halt meg. Magdalena kiürítette a nyomda pénztárgépét és elmenekült. Valószínűleg már elmesélt neki egy szomorú történetet, hogy megtarthassa a ranchát.”

– Beszéljünk a pénzről – figyelmeztetett Tomás. – Ha még egyszer megsérted, akkor a földről kell megtenned.

Magdalena kiment a folyosóra. Bár sápadt volt, nem bújt el Tomás mögé.

– Julián az újságot, a nyomdát és a megtakarításait a nevemre hagyta. A végrendeletet Esteban Luján közjegyző előtt írták alá.

– Az a közjegyző meghalt – felelte Leandro. – Milyen kényelmes.

– Az iratait elküldték a Közjegyzői Levéltárba. Van egy számlakönyv is. Ebben szerepelnek a hamisított kifizetések és a vállalkozásra terhelt tartozások.

Leandro egy pillanatra elvesztette a mosolyát. Jacinto észrevette. Magdalena azonban nem mutathatta meg neki a könyvet, mert elrejtette, mielőtt megszökött.