1. RÉSZ
Marta Keller megérkezett az El Encino farmra, hogy férjhez menjen, és még mielőtt kilépett volna a postakocsiból, megtudta, hogy a férfit, aki várta, már három hete eltemették. 1885 októbere volt, egy hideg kanyonban Chihuahuában. A bejáratnál nem volt vőlegény; csak öt sovány gyerek egy betört ajtó mellett.

A legidősebb, Jacinta, 14 éves volt. Egy kétéves kislányt tartott a csípőjén, és egy konyhakést rejtett a szoknyája alá. Mögötte a 11 éves Tomás a 9 éves Luzt védte; a 6 éves Mateo pedig egy túl nagy kabát ujját harapdálta.

Marta letette a bőröndjét a földre, és megmutatta üres tenyerét.

– Azt írták nekem, hogy Julián Cortés itt vár rám.

Jácinta összeszorította az állkapcsát.

– Apám meghalt az Eagle Hillen. Felborult a szekere. Nincs itt senki, aki átvenné. Visszamehetsz azon az úton, amerről jöttél.

A hangja remegett a végén, de a lány állta a tekintetét. Marta hátranézett: kialudt parázs, három gyűrött krumpli, egy fél száraz zsemle és egy feneketlen fazék húsleves. A kis Inés arca beesett volt. Mateo úgy bámulta a bőröndöt, mintha ételt rejtene.

Marta több mint 3000 km-t utazott Veracruzból, hogy feleségül menjen egy özvegyemberhez, akit csak levelekből ismert. Elmehetett volna, de látta a nyilvánvalót: azok a gyerekek hetek óta más gyerekeket neveltek.

„Ma este nem jövök vissza. Hideg van, és a lány vacog. Begyújtom a tűzhelyet, megfőzöm, amit kell, és holnap újra beszélünk.”

Jacinta alig lazított a kés szorításán. Nem önbizalom volt az. Kimerültség.

Azon az estén Marta hat személyre nyújtotta össze a 3 krumplit, 1 hagymát és egy marék kukoricát. Először a kicsiket tálalta fel, és a legkisebb adagot megtartotta magának. Jacinta addig nem nyúlt a tányérjához, amíg mindenki el nem evett.

Marta hozott neki egy forró csészét.

—Már 3 hete anyaszerepet játszol. 1 órára újra 14 éves lehetsz. Én tartom el a háztartást.

Jácinta lehajtotta a fejét, és némán sírt.

Később, amikor a kicsik együtt aludtak a kandalló közelében, Tomás odalépett.

– Don Eusebio Cárdenas kétszer is eljött. Azt mondja, hogy apa nélkül a tanya elhagyatott lesz, és a bíró felosztja majd mindenki között. Azt mondja, a gyerekek nem tarthatják meg a földet.

– És meg akarja venni?

Tamás tagadta.

– El akarja venni.

Marta érezte, ahogy a szomorúsága haraggá változik. Másnap reggel nem pakolgatott. Söpört, megfejte a tehenet, és Jacintával megjavította az ajtót. Mindketten értették, mit jelent ez.

A harmadik napon tűzifa, szalonna, kukoricaliszt és négy tojás jelent meg a kapunál. Két nappal később Marta meglepett egy motorost, aki egy újabb rakományt hagyott a holdfényben.

– Ha már etetni akarod a gyerekeimet, legalább legyen bátorságod megköszönni neked.

A férfi a fény felé sétált. 32 éves volt és fáradt arckifejezéssel.

– Abel Rentería. A telkem ezzel a patakkal határos.

– Miért segítesz titokban?

Ábel pörgette a kalapot a kezében.

„Megígértem Juliánnak, hogy ha bármi történik vele, gondoskodom a gyerekeiről. Amikor meghalt, nem volt bátorságom bemenni. Ott hagytam egy kis ennivalót, és elmentem. Ez nem az ígéret betartása.”

–Ez tartotta őket életben. Mától kezdve megtanulhatjuk, hogyan csináljuk jobban.

– Akkor tudnod kell, hogy Cárdenas nem fog várni. A kerületi bíró hat hét múlva érkezik. Ha senki sem bizonyítja a törvényes gyámságot, akkor szétválaszthatják a gyerekeket.

Marta a kivilágított ablakokra nézett.

– Jöjjön a bíró!

A következő kedden Eusebio Cárdenas kifogástalan kabátban és szándékainál is tisztább mosollyal érkezett.

– Kár Juliánért. De egy külföldi nő és öt árva nem tudja eltartani ezeket a földeket.

Márta nem hátrált meg.

– A tanya nincs elhagyatva. Tűz ég, haszonállatok élnek itt, és gyerekek is élnek.

– Senkinek sem vagy a felesége. Nincs Cortés vezetékneved, és semmilyen okiraton sincs aláírásod.

A karámból Ábel előlépett.

– És nincs jogod a saját ajtajuknál fenyegesd őket.

– Élvezd a 6 hetet!

Azon az éjszakán Marta átkutatta a házat. A hálószobában, a 3. számú deszka alatt megtalálta a ranch tulajdonjogát igazoló okiratot és egy hiányos levelet, amelyet Julián neki címzett.

Addig olvasta fel hangosan, amíg egy mondat a csontjaiig meg nem hidegítette: Julián azt írta, hogy valaki köveket arat le a kerítésről, meglazítja a rudat a Sas-lejtőn, és attól tart, hogy balesetet akarnak okozni.

A végén egyetlen név állt csak félig leírva: „Euse…”

Jácinta felnézett.

– Ez nem baleset volt, ugye?

Marta remegő kézzel hajtogatta a levelet. Kint egy ló állt meg a sötétben, közvetlenül a kerítés mögött.

Ha megtaláltad volna azt a levelet, maradnál vagy elfutnál? Írd le kommentben, mit tennél, és keresd meg a 2. részt, mielőtt ítélkezel felette.

2. RÉSZ
A kerítés mögötti alak hamarosan megmozdult. Abel kijött puskával a hóna alatt, de a lovas már eltűnt az úton. Friss lábnyomok és egy cigarettacsikk, amilyet Eusebio szívott, amikor a városba ment, ott maradt a frissen hullott hóban.

Marta még aznap este elvitte a levelet és az okiratot Ábel házához. Abel némán elolvasta és elsápadt.

– gyanakodott Julian.

– És valaki itt hallgatózott.

– Szóval már tudod, hogy ezt megtaláltuk.