1. RÉSZ
Gabriel babája abbahagyta a sírást Mariana kapuja előtt, és ez a csend rémisztőbb volt bármilyen sikolynál. A porral borított férfi a mellkasához szorította az újszülöttet, miközben dörömbölt a jaliscói Tapalpa közelében található Las Jacarandas tanya kapuján.

Mariana kijött, karjában Renatával, négyhónapos kisbabájával. Hétéves lánya, Sofia, a szoknyája mögé bújt. Capitán, a keverék juhász, aki az udvart őrizte, ment elöl, megszagolta az idegent, és nem ugatott. Mögötte a tehenek kérődztek, a szamár a fülét rázta, a csirkék pedig a tornácon kaparásztak.

Kérlek, ne zárjátok be. A feleségem 9 nappal ezelőtt meghalt szülés közben. A fiam is alig élte túl. A klinikán azt mondták, hogy anyatejre van szüksége, amíg kapok egy speciális tápszert, amit elvisel. Azt mondták, hogy van itt egy nő, aki még mindig szoptat.

Mariana arca megkeményedett. Nyolc hónap telt el azóta, hogy Julián, a férje, Guadalajarába utazott, magával ragadva megtakarításaikat, autójukat, sőt még az órájukat is, ami Mariana apjáé volt. Azóta nem küldött pénzt, és a lányai felől sem kérdezősködött.

De aztán Gabriel visszahúzta a takarót. A fiú ajkai kiszáradtak, és túl gyengének tűnt ilyen apró testhez képest.

– Ács vagyok – tette hozzá, és nagyot nyelt. – Láttam a tornác tetejét, a kidőlt kerítést és a pajta ajtaját. Nem kérek semmit ingyen. Ha segítesz a fiamon, megjavítom a házát. Kint alszom. Addig dolgozom, amíg minden szívességet vissza nem fizettem.

Zsófia a babára nézett.

– Anya, vékonyabb, mint Renata.

Ez megtörte Mariana utolsó védekezését is.

Ez egy elem egy weboldalon

Ugyanazon a délutánon, egy hintaszékben ülve az ablak mellett, Mariana először Renatát, majd Gabriel babáját etette meg. A kisfiúnak néhány másodpercbe telt, mire reagált. Amikor végre szopni kezdett, Gabriel mindkét kezével eltakarta az arcát, és térden állva sírt.

Gabriel a pajtában aludt, a fiát pedig bent hagyta a házban, hogy Mariana megetethesse éjszaka. Hajnalra már hozott vizet, tűzifát aprított, és leszedte a korhadt deszkákat a tornácról.

A következő napokban a baba visszanyerte színét. Az egészségügyi központ egyik orvosa megerősítette, hogy hízik. Gabriel beszerezte a megfelelő tápszert, és Mariana tejével váltogatta.

Emellett kiegészíti a szót.

Kijavította a szivárgásokat, megerősítette a tyúkólat, kicserélte az istálló ajtaját, és megjavított egy széket, amit Mariana hónapok óta dróttal tartott ki.

Sofia követni kezdte őt az udvaron.

– Te is elmész, ha vége lesz?

Gabriel dejó a mártírt.

–Ha végzek, beszélek anyáddal, és azonnal elmegyek. Soha ne az éjszaka közepén.

A lánynak baja van a miradában.

– Apám kora reggel elment.

Gabriel leguggolt, amíg a lány szintjére nem ért.

– Szóval most már tudod a különbséget az elhagyás és az elhagyás között.

Mariana ezt hallotta a konyhából, és kénytelen volt az asztalra támaszkodni.

Ahogy teltek a hetek, a ház újra élénknek érződött. Gabriel egy nagy bölcsőt faragott a két babának. Mariana megfoltozta az egyetlen jó ingét. Épített egy padot a mosdókagyló mellé, hogy ne kelljen görnyedten dolgoznia. Nem beszéltek a szerelemről. Nem bíztak az ígéretekben.

A nép viszont megszólalt.

A misén néhány asszony suttogott, mert egy özvegyember egy elhagyott nő istállójában aludt. Mariana dühösen tért vissza.

Gábriel megtudta, és összepakolta a holmiját.

– Ha a jelenlétem a nevébe kerül, akkor holnap elmegyek.

– Már akkor beszennyeződött a nevem, amikor Julián elhagyott – felelte Mariana. – Nem fogom kidobni azt az embert, aki megmentette ezt a házat, csak hogy másoknak kedvezzek.

Gabriel nem válaszolt. Csak eltette a szerszámait.

Három héttel később egy szürke autó állt meg a kapu előtt.

Julian mosolyogva jött le, mintha üzleti útról tért volna vissza, és nem nyolc hónapnyi hallgatás után. Sofia nem futott oda hozzá. morgott a kapitány.

Julian meglátta Gabrielt, az ablakon keresztül meglátta a kiságyat, és eltűnt a mosolya.

– Szóval ehhez nem kellett férj.

Marianna előrelépett.

– Ne beszélj arról, amit nem tudsz.

Julian elővett egy mappát.

– Eleget tudok. És azért jöttem, hogy figyelmeztesselek: Las Jacarandasnak már van vevője. Tartozásom van Guadalajarában, és el fogom adni a ranchot. 30 napod van, hogy kihozd a lányokat és a holmijaidat.

Mariana érezte, ahogy süllyed a talaj.

– Ez a földterület az apámé volt.

Julian egy állítólagos tett ügyét vetette fel.

– És te a feleségem vagy. A vagyon is az enyém.

Gabriel megragadta Mariana karját, mielőtt az összeesett.

Aztán Julian elmosolyodott, és hozzátett valami rosszabbat.

—A vevő már befizette az előleget. Ha nem írja alá, megoldást találok arra, hogy az aláírása látható legyen.

2. RÉSZ
Azon az éjszakán Mariana nem aludt. Julián évek óta mondogatta neki, hogy mivel házasok, ő dönthet a tanya ügyében. Mariana sosem nézte meg a dokumentumokat. Az apja adta neki őket röviddel a halála előtt, és Mariana egy fémdobozban tartotta őket a padláson, túl szomorú volt ahhoz, hogy újra kinyissa.

Gábriel hajnalban felmászott hozzá.

Belül nyugtákat, fényképeket, apja régi személyi igazolványát és egy közjegyzői pecsétekkel ellátott közokiratot találtak. Mariana alig értette a jogi nyelvet, ezért Elena Salcedóhoz, egy tapolpai ügyvédhez fordultak, aki agrár- és ingatlanügyekkel is foglalkozott.