Magával vitte Renatát és Tomást, felébresztette Sofíát, majd a hátsó ajtón keresztül távozott. A kútnál hagyta őket, távol a füsttől.

– Sofia, ne mozdulj. Figyeld a babákat, és sikíts, ha valaki közeledik.

A lány remegve bólintott.

Mariana visszament a vödrökért. A tyúkok izgatottan szaladgáltak ki a tyúkólból, a tehenek a kerítésnek csapkodtak, a szamár pedig szüntelenül bőgött.

Juliannak sikerült kiszabadulnia, és egy ásóval megütötte Gabrielt. Gabriel oldalra esett.

„Mindez az enyém volt!” – kiáltotta Julian.

Felkapta a kannát, és a ház felé akart rohanni.

Mariana teli vödörrel állt elöl.

—Merj!

Julián előrelépett.

Ráöntötte a vizet, fogott egy másik vödröt, és a szomszédos házak felé kiáltott. A kapitány ismét Julian nadrágjába harapott, amitől az elesett. Gabriel fájdalmasan összerándult, felállt és lerúgta a vödröt.

A szomszédok tömlőkkel, vödrökkel és teherautóikból előhozott tűzoltó készülékekkel érkeztek. Együtt megfékezték a lángokat, mielőtt elérték volna a házat. Amikor a városi rendőrség megérkezett, Julián még mindig a földön feküdt, két férfi a szomszédos tanyáról fogta le.

Gabriel ajkán vér tapadt, egyik kezével pedig a bordáit fogta.

Sikerült Julian közelébe férkőznie. Sikerült megütnie.

Nem tette.

Marianára nézett, Sofiára, aki a babákat ölelte, és a házra, amelyet majdnem elveszítettek.

„Nem fogom tönkretenni az életemet azért, hogy befejezzem a tiédet” – mondta neki.

A rendőrök megbilincselték Juliánt. Az autójában találtak egy másik üzemanyaggal teli tartályt, a hamisított meghatalmazás másolatait, valamint a vevővel írt üzeneteket, amelyekben elismerte, hogy Mariana „nem fogja önként aláírni”. A bolhapiacon készült felvételek és a tanúvallomások megakadályozták, hogy az ügy egyszerűen Mariana szava Julián szava ellen legyen.

Másnap reggel Elena Salcedo megérkezett a tanyára.

– Az adásvétel véget ért. A vevő a közhivatali nyilvántartásból kapott igazolás kézhezvétele után visszavonta minden követelését. A Julián által használt meghatalmazás nem felelt meg a közjegyzői felülvizsgálatnak. És a tegnap este történtek után az ingatlanügy a legkisebb problémája.

Mariana megfigyelte az elszenesedett pajtát.

–Évekig azt hittem, hogy a törvény zárt ajtó az olyan emberek számára, mint én.

– A törvénynek kevés haszna van, ha valaki nem tudja, hogy kopoghat azon az ajtón – felelte Elena. – Ezért kell ismerned a dokumentumokat, mielőtt valaki más felhasználná őket arra, hogy megijesszen.

Juliánt hivatalosan is vád alá helyezték azokkal a bűncselekményekkel, amelyeket az ügyészség a begyűjtött bizonyítékokkal alá tudott támasztani. Mariana válópert is indított, és védelmi intézkedéseket kért saját maga és lányai számára. Nyilatkozatok, szakértői jelentések, aláírások és több kellemetlen hét következett.

De ezúttal Mariana nem egyedül érkezett egyetlen irodába sem.

Elena kezelte az aktákat, a szomszédok vallomást tettek, Gabriel pedig a babákra vigyázott, amikor Marianának utaznia kellett.

Hónapokkal később a családjogi bíróság hivatalossá tette a különélést, és fenntartotta a távoltartási végzést, amíg a büntetőeljárás folytatódott. A tanya továbbra is vitathatatlan maradt: a tulajdoni lap megerősítette, hogy az már a házasságkötés előtt is Marianához tartozott.

Azon a napon, amikor megkapta a határozatot, Mariana nem ünnepelt.

Az udvaron leült a nagy jacarandafa alá és sírt.

Gábriel kérdés nélkül közeledett.

– Azt hittem, boldog lesz.

– Megkönnyebbültnek és szomorúnak érezheted magad egyszerre.

Marianna ránézett.

–Sírok azért a nőért, aki voltam. Mindazért, amit elszenvedett, mert azt hitte, nincs más választása.

Gábriel leült mellé.

– Az a nő hozott ide téged.

Mariana a vállára hajtotta a fejét.

– És pont akkor érkeztél, amikor már elegem volt abból, hogy mindenkinek ajtót kelljen nyitnom.

– Azért jöttem, mert a fiam haldoklott.

– És végül nem csak a tetőt javítottad meg.

Gábriel elmosolyodott, de a szeme könnybe lábadt.

Azon az estén beszélt először Danieláról, a feleségéről. Elmesélte, hogyan halt meg a szülés után, hogyan hagyta el a kórházat Tomással a karjában és egy zacskó női ruhával, amit senki sem fog többé használni. Bevallotta, hogy hetekig úgy érezte, ha újra beleszeret az életbe, az a felesége elárulását jelentené.

Marianna megfogta a kezét.

– Az, hogy szeretsz, nem törli el azt a tényt, hogy szeretted őt.

–Néha úgy érzem, a szívemnek örökre gyászban kellene maradnia.

– A szív nem sírbolt, Gábriel. Be tudja fogadni azt, aki elment, és helyet tud adni annak is, aki megérkezett.

Mély lélegzetet vett.

–Akkor maradni akarok. Nem az üzlet miatt. Nem a ház miatt. Maradni akarok, mert amikor az otthonra gondolok, erre a teraszra gondolok, a lányaidra, Tomásra, Renatára… és rád.

Marianna közeledett.

Az első csóknak nem volt zenéje és nem voltak tanúi. Csak a tücskök ciripelése, az égő fa szaga és a lépcső mellett alvó Kapitány hallatszott.

Másnap reggel Sofia gyanús komolysággal figyelte őket reggeli közben.

– Most már igazi pár lesztek?

Gabrielnek megfulladt a kávéja.

Mariana hangosan felnevetett, amit nem tudott abbahagyni.

Sofia erősködött.

– Mert ha összeházasodnak, Tomás és Renata igazi testvérek lesznek.

Gábriel leguggolt mellé.

–Már testvérek. Ezt nem egy papírlap dönti el.

– És te lehetnél az apám?

A kérdésre csend telepedett a konyhára.

Gábriel nem reagált gyorsan.

– Csak ha te is akarod. És soha nem akarok senkit helyettesíteni. Azért tenném, mert szeretlek, és mert ott akarok lenni veled, amikor félsz, amikor boldog vagy, és amikor szükséged van rám.