Elena átnézte a dokumentumot, megnézte a nyilvános nyilvántartásban található tényleges portfóliót, majd Marianára nézett.

– A ranch nem Julian tulajdona.

Marianának elállt a lélegzete.

– Hogy érted azt, hogy nem?

– Az édesapád adta neked, mielőtt összeházasodtatok. Kizárólag a te nevedre van bejegyezve. Továbbá az okirat kimondja, hogy minden átruházáshoz közjegyző előtti aláírásod szükséges. A férjed nem adhatja el.

Gábriel ökölbe szorította a kezét.

– Akkor a papír, amit mutatott, hamis.

– Vagy nem is okirat – felelte Elena. – Lehet magánszerződés, eladási ígéret, vagy hamisítvány. Látnom kell.

Mariana megkönnyebbülést érzett, de szégyent is.

– Évekig elhitette velem, hogy minden az övé.

Elena becsukta a mappát.

– Az a tény, hogy hazudott neked, nem változtat a tényeken.

Mariana most először értette meg, hogy az önvédelem nem azt jelenti, hogy meg kell várnia, hogy valaki megmentse.

Mielőtt visszatért, Mariana minden egyes jelentkezést olyan magabiztossággal írt alá, amivel hónapokkal korábban nem rendelkezett. Már nem pipálta ki a lapokat, és nem hagyta, hogy mások töltsék ki helyette. Elena elmagyarázta neki az egyes oldalakat, és arra kérte, hogy őrizze meg a digitális és a fizikai másolatokat.

Útközben Sofia megkérdezte, miért nincs még neve Gabriel babájának. Gabriel bevallotta, hogy félt nevet adni neki, amikor látta, hogy ilyen törékeny. Mariana Tomást, az apját említette, aki papíron védte a ranchot. Gabriel elmosolyodott.

– Akkor Tomásnak fogják hívni, ha megengeditek.

Mariana kilométereken át némán sírt.

Hitelesített másolatot kért, dokumentálta az eladási kísérletet, és írásban értesítette a vevőt, akit az üzenetekben azonosított, melyeket Julián egy régi, még mindig közös fiókjukról küldött.

A válasz még aznap délután megérkezett. Az állítólagos vevő azt állította, hogy Julián jóval az értékénél alacsonyabb áron ígérte neki a ranchot, és bemutatott neki egy Mariana által aláírt meghatalmazást is.

A probléma csak még komolyabbá vált.

Mariana soha nem írta alá azt a meghatalmazást.

Elena feljelentést tett lehetséges hamisítás miatt, és azt javasolta, hogy a lányok ne menjenek ki egyedül.

Amikor Julián megtudta, abbahagyta a színlelést, hogy vissza akarja szerezni a családját.

Elkezdett a tanya körül ólálkodni. Egyik reggel a karám kapuját nyitva találták. Egy másik napon két ablakot betörtek. Aztán Mariana üzenetet kapott.

– „Aláírod, és vége mindennek. Ne kényszeríts arra, hogy elvegyek valamit, ami az enyém is.”

Gábriel oda akart menni és meg akarta keresni őt.

– Az az ember nem fog megállni.

Marianna közbelépett.

– És nem fogod megadni neki a lehetőséget, hogy vádat emeljen ellened. Ha megütöd, megváltoztatja a történetét. Bizonyítékokkal fogjuk legyőzni.

Gábriel hosszan nézte a lányt.

– Mielőtt megérkeztem, azt hittem, hogy a házadat fogom felújítani.

-És most?

–Most már tudom, hogy a ház már erős volt. Te voltál az, aki nem tudta, milyen erős.

Mariana lesütötte a tekintetét, és megmozdult.

Nem volt idejük többet mondani.

A következő csütörtökön Mariana elment a piacra Sofíával. Miközben a lány zöldségért fizetett, eltűnt mellőle. Mariana egy sikolyt hallott, és a parkoló felé rohant.

Julian fogta Sofia karját.

– Én vagyok az apja. Jogom van magammal vinni őt.

Zsófia teljes erejével ellenállt.

–Engedjetek el!

Mariana rávetette magát, felvette a lányt, és segítséget hívott. Az árusok és a vásárlók körülvették Juliánt. Egy városi rendőr feljegyezte az eseményeket, és több szemtanú is rögzítette a jelenetet.

Julian megalázva hátralépett.

– Meg fogod bánni.

– Már megbántam, hogy hittem neked – felelte Mariana.

– Ha nem tudom eladni azt a ranchot, senki sem fogja élvezni.

A fenyegetést 3 telefonon rögzítették.

Amikor Mariana visszatért, Gabriel sápadtan üdvözölte. Először Sofiát akarta megölelni, de abbahagyta, amikor a kislány feléje futott.

– Azt hittem, elvisz engem.

Gábriel megölelte.

– Amíg sikíthatsz, futhatsz és segítséget kérhetsz, addig ne. Soha ne maradj csendben félelemből.

Azon az estén Mariana bevallotta, amit hetek óta titkolt.

– Nem akarom, hogy elmenj, ha ennek vége lesz.

Gábrielnek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

–Nemrég halt meg a feleségem. Még mindig a fejemben beszélek hozzá. Még mindig fáj, hogy tovább akarok élni.

– Nem azt kérem, hogy felejtsd el őt.

Felnézett.

– Akkor én sem akarok elmenni.

Nem csókolóztak. Mariana a homlokához támasztotta a homlokát, és most először egyikük sem érezte magát bűntudatnak amiatt, hogy jövőt képzeltek el maguknak.

Hajnali 2:17-kor a kapitány ismeretlen dühvel ugatni kezdett.

Gábriel kiment a folyosóra.

A szag megcsapta, mielőtt meglátta volna az árnyékot.

Benzin.

A pajta mellett Julian egy kannát ürített a fára.

És már egy égő öngyújtó volt a kezében.

3. RÉSZ
Gábriel a pajta felé rohant.

– Julian, tedd le!

Julian megfordult. Vörös volt a szeme, az inge csuromvizes volt az izzadságtól. Az öngyújtó remegett az ujjai között.

– Elvetted a házamat.

– Soha nem volt a tiéd.

A láng lehullott.

A tűz brutális sebességgel kapaszkodott fel a pajta sarkába. A kapitány Julianra vetette magát, és hátralökte. Gabrielnek sikerült leterítenie, mielőtt benzint önthetett volna a házra.

Odabent Mariana ugatásra és a narancssárga fényre ébredt. Nem a férfiak felé futott. A gyerekek felé rohant.