1. RÉSZ
– Vigyétek ki innen. Szakácsot kértem, nem olyasvalakit, akit szánalomból el kell tartanom.

Tomás Rentería ezt a Rancho La Hondonada 22 farmmunkása előtt mondta, Chihuahua északi részén, és még csak annyi udvariasságra sem volt szüksége, hogy lehalkítsa a hangját. Elena Morales 40 kilométert tett meg ökrös szekéren, bal vállát egy törött kerék zúzta össze, és egy faláda nyomódott a mellkasához. Ennek ellenére nem hátrált meg.

Letette az asztalra a munkaszerződést.

—Itt ez áll: tapasztalt szakács, 1 év tapasztalattal, szállással és ellátással. 11 éve főzök, és már aláírtad.

A 36 éves Tomás olyan kemény tekintettel olvasta az újságot, mint aki túl sokáig hozott egyedül döntéseket. Testvére, Miguel két évvel korábbi halála óta úgy igazgatta a ranchot, mintha minden kiadás egy seb lenne. Előtte állt a 31 éves Elena, erős kezű, nyugodt tekintettel; pont az a fajta váratlan eseménynek tűnt, amit utál.

—A füstölő már 3 éve zárva van.

-Igen, láttam. A lyukat a tetőn is láttam.

Egy fiatal mezőgazdasági munkás köhögött, hogy elrejtse a nevetését. Mateo Cruznak hívták, és 23 éves volt. Mellette a munkás, az 58 éves Julián Robles úgy figyelte a vitát, mintha egy közeledő vihart figyelne.

„Működő kályhát akarok, engedélyt a konyhai bevásárlásokhoz, és valakit, aki megjavítja a tetőt” – tette hozzá Elena. „Cserébe az embereitek abbahagyják a bőrízű hús evését reggelire.”

Tomás se marchó bűn válaszoló.

– Nem mondott igent – ​​mormolta Julian.

-Soha nem küldött vissza Chihuahuába sem.

Elena egy ismeretlen okból fogadta el az állást. Családja elvesztette egy panzióját Zacatecasban a rosszul kezelt adósságok miatt, és azóta két mesterséget tanult: főzni és számokat olvasni. Utazás előtt utánajárt a La Hondonadának. Tudta, hogy a déli legelőt Leandro Cárdenas, egy Santa Eulalia-i kereskedő váltója biztosította. Tudta, hogy a ranch alig jön ki a megélhetésből. És azt is tudta, hogy egy füstölő, a saját szarvasmarhák és 22 férfi többet jelenthet, mint puszta kiadást.

A terve az volt, hogy füstölt húst, tartósított babot és élelmet állítson elő bányászlegénységek és vasúti munkások számára.

De először meg kellett szereznie Tomás bizalmát.

Ugyanazon a napon rávette Mateót, hogy javítsa meg a tetőt. Kitakarította a kályhát, kitisztította a szellőzőnyílást, és nyolc vaskampót talált. A konyhában babot, kukoricát, félig rothadt hagymát, disznózsírt, odaégett kávét és egy régi zsályacsokrot talált.

Azzal kukoricalepényt, szalonnás babot és főzött, nem forralt kávét készített.

A férfiak tisztán hagyták a mosogatnivalót.

„Mit tettél a babba?” – kérdezte Eusebio Salgado, egy 45 éves cowboy, aki láthatóan még a vízben is bizalmatlan volt.

-Idő

Mateo hangosan felnevetett.

Tomás nem dicsért meg semmit, de ivott még egy kávét.

Délután Elenát térden állva találta a füstölőben.

– Én mondtam Mateónak, hogy javítsa meg a tetőt, nem azt, hogy neked kellene átvenned az irányítást.

Megjavította a tetőt. Én kitakarítom a munkaterületemet.

Tomás a zsályacsokorra nézett az asztalon.

– Carmen Salasé volt, az előző szakácsé.

Elena abbahagyta a kő dörzsölését.

-Nem tudtam.

–Azért ment el, mert a húga megbetegedett. Nem miattunk.

A hangja alig változott. Elena megértette, hogy az épületet nem szivárgás miatt zárták be. Julián másnap reggel megerősítette: Miguel, Tomás testvére, üzletet akart nyitni a füstölőből. Heves vitába keveredtek. Tomás meggondolatlannak nevezte a projektet. Hetekkel később Miguel megbetegedett és meghalt anélkül, hogy valaha is kibékülhettek volna. Röviddel ezután Samuel Téllez, a legidősebb cowboy, magyarázat nélkül elhagyta a ranchot. Tomás bezárta a füstölőt, és soha többé nem ment vissza.

Elena gyújtotta meg ott az első tüzet 3 év után.

Nyolc órán át füstölte a marhaszegyet tölgyfával, zsályával és az anyjától örökölt keverékkel. Azon az estén a 22 férfi csendben evett. Eusebio kért még egy szeletet. Mateo emlékezett a nagymamája főztjére. Tomás letette a villát, a kezére nézett, majd folytatta az evést.

Később megjelent a konyhában Elena bevásárlólistájával.

A 24 befőttesüveget jóváhagyták.

– Ne hagyd, hogy megbánjam.

-Én nem fogom megtenni.

Amikor Tomás elment, Elena kinyitotta a régi költségnyilvántartást. Mosolya eltűnt az arcáról.

Két éven át a lisztet, a kávét, a sót és a kukoricát folyamatosan a szokásosnál magasabb áron vásárolták. Az eltérések kicsik voltak, de túl gyakoriak ahhoz, hogy véletlenek legyenek.

„Ki látja el a ranchot?” – kérdezte Juliantól.

– Bruno Elizondo, Santa Eulalia.

– Kapcsolatban áll Cárdenasszal?

Juliannak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Ők az első unokatestvérek.

Elena ismét az oszlopokra nézett.

Aztán rájött, hogy az adósság talán nem véletlenül süllyesztette el a ranchot.

Valaki szándékosan véreztetheti ki.

2. RÉSZ
Nyolc nappal később Elena elkísérte Juliánt Bruno boltjába. Míg a boltos összeszámolta a kukoricát, a kávét és a sót, Elena külön számot vezetett. Az összeg nem egyezett.

– Szeretném egyesével látni az árakat.

Bruno elmosolyodott, de összeszorult az álla. Új díjat kért, papírokat keresett, és végül mindent kijavított Elena pontos alakjáig.

Visszafelé menet egyiküknek sem kellett kimondania a nyilvánvalót.

Azon az estén Elena feltartotta a költségelszámolási könyvet Tomás elé, és minden gyanús vásárlást bejelölt.

– Még nem tudom bizonyítani, mennyi hiányzik, de a minta röviddel azután kezdődik, hogy aláírtad a váltót Cárdenasszal.