1. RÉSZ
– Ha munkát kérni jöttél, maradhatsz. De ha beleegyezel, hogy maradsz, kérlek, fontold meg, hogy hozzám jöjj feleségül.
Mateo Rivas azt hitte, félrehallott. Egy bőrönddel érkezett a La Cañada ranchra, 7 éves fia, Tomás az ingébe kapaszkodott, 1 éves lánya, Alma pedig a mellkasának dőlve aludt. Négy napja keresett munkát Jerezben, Zacatecasban.
Elena Montiel, a La Cañada tulajdonosa 41 éves volt, öt éve özvegy, és egyedül kezelt 68 tejelő tehenet, 8 lóállományt, kukoricaföldeket és egy patakot, amely még száraz időben is folyamatosan folyt.
– Asszonyom, azért jöttem, mert azt mondták, hogy vezetőre van szüksége.
—I lo szükséges
– Akkor a másik dolgot nem értem.
Elena Tomásra nézett. A fiú úgy szorongatta a bőröndöt, mintha az lenne az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el tőle. Aztán Almára nézett, aki felébredt és sírni kezdett az éhségtől.
–A gyerekeidnek tejre van szükségük. Abba kell hagynom, hogy egyedül vacsorázzak. Nem akarlak megvesztegetni, Mateo. És nem foglak a gyerekeidet arra használni, hogy bármire is kényszerítsek.
Mateo kitart a listán.
– A gyerekeim semmilyen üzletben nem vesznek részt.
– Pontosabban. Ezért fogsz először itt dolgozni. Lesz fizetésed, gondnoki lakásod és ételed, amíg berendezkedsz. Aztán meglátjuk, hogy őrültség volt-e a javaslatom.
Petra, az asszony, aki élete felét a házban dolgozott, megjelent egy kancsó meleg tejjel Almának és egy kagylóval Tomásnak. A fiú az apjára nézett, mielőtt elfogadta.
Mateo bólintott
Azon az estén Tomás anélkül vacsorázott, hogy megkérdezte volna, mennyi maradt másnapra. Bab, sajt és egy kancsó tej volt nála.
„Holnap is lesz egy?” – kérdezte a fiú.
Elena otthagyott egy kanalat.
– Holnap van
Mateo lesütötte a tekintetét. Az utolsó kibérelt szobájukban vizet kevert Alma tejével, hogy kitartson. Senki sem tudta.
Másnap bemutatta közel 20 éves szarvasmarha-tenyésztési tapasztalatát: talált egy lyukat, három meggörbült kerítésoszlopot és egy sérült tehenet. Nincs a mezőgazdasági munkásoknak kiabált; mellettük dolgozott.
Tomás egy gesztenyebarna csikót kezdett követni, amely a kezéből evett. Alma viszont minden alkalommal kinyújtotta a karját, amikor meglátta Elenát. Néhány nap múlva a földbirtokos a verandán ült, ruhája koszos volt, és biztatta a kislányt, hogy tegye meg az első lépéseket.
Mateo már az ajtóban meglátta őket.
– El fogja kényeztetni magát
–Késésben vagy. Már így is elkényeztetett.
Mióta Laura, gyermekei anyja meghalt, Mateo most először nevetett fel bűntudat nélkül.
Azon az estén a halottaikról beszélgettek. Élő elmesélte, hogyan énekelt Laura tortillakészítés közben. Elena Gabrielről, elhunyt férjéről beszélt, aki minden reggel készenlétben hagyta neki a kávét.
Nem próbáltak meg senkit sem kitörölni. Ez lehetővé tette számukra, hogy szégyenkezés nélkül nézzenek egymásra.
La Cañadának azonban volt egy problémája, amit Mateo nagyon hamar felfedezett. Délen a Los Laureles tanya határos volt, amely Fabián Alcocer tulajdonában volt. Birtokai kiterjedtebbek voltak, de egy kúttól függtek, amely minden nyáron kevesebb vizet adott. Elena patakja jelentette a különbséget aközött, hogy szarvasmarhákat tart vagy elad a szárazság idején.
A novemberi állatvásáron Fabián makulátlan csizmával közeledett.
– Szóval te vagy az új menedzser.
– Ezt mondják.
—Elena sokat cseréli a vezetőit.
– Talán azért, mert egyesek elfelejtik, hogy ki a tulajdonos.
Fabian humortalanul elmosolyodott.
Később ismét ragaszkodott hozzá, hogy Elena adjon el neki 20 hektárt a patak mellett. A lány több farmer előtt is visszautasította.
Mielőtt elment, Fabián Mateo füléhez hajolt.
– A föld nélküli ember mindig keresi a módját, hogy elvegye valaki másét.
Mateo nem válaszolt, de a mondat ragadt az emlékezetében.
Azon a délutánon, miközben a zenekar játszott a téren, Elena meghívta táncolni. Mateo túlzott tartózkodással fogadta.
– Megfélemlítelek?
– Igyekszem tiszteletben tartani őt.
– Tisztelhetsz engem anélkül, hogy két méterre tőlem táncolnál.
Kicsit közelebb lépett. Tomás azonnal megjelent egy falóval, amit üvegdobálással nyert.
– Odaadom Almának – mondta –, de jobb, ha a bőröndömben tartom, arra az esetre, ha el kellene mennünk.
Elena ütést érzett a mellkasán.
– Tedd a nappali polcára. Ott lesz helye.
Tomás hosszan nézte a lányt.
Azon az éjszakán, vissza La Cañadába, Mateo kiment a verandára, és hallotta, hogy egy ló megáll a déli kerítés mögött. Látott egy mozdulatlan alakot, amely a házat figyelte. Aztán a lovas eltűnt a sötétségben.
Másnap reggel Elena még rosszabb híreket kapott: a korábbi ranchvezető hónapokkal a lemondása előtt kérte a patak tulajdoni lapjainak másolatait.
És most Fabián Alcocernek dolgozott.
2. RÉSZ
Elena nem hívta a rendőrséget, és nem rendezett jelenetet. Elment a közjegyzői hivatalba és apja egyik régi barátjának a közjegyzői irodájába. Mateo is elkísérte. A dokumentumok megerősítették, hogy a vízjogok La Cañadát illetik, és hogy egyetlen szomszéd sem használhatja azokat írásos engedély nélkül.
De a közjegyző hozzátett valami nyugtalanítót.
– Az előző menedzser azzal jött, hogy kértél tőle másolatokat ezekről a címekről.
Elena összeszorította az állkapcsát.
– Soha nem küldtem el.
Mateo ekkor értette meg, hogy Fabián hónapok óta keresett egy repedést.
Ennek ellenére az élet a tanyán továbbra is változott. Tomás végre elővette a ruháit a bőröndjéből. Alma megtanult járni a bútorokba kapaszkodva. Elena abbahagyta az egyedül ücsörgést a nagy asztalnál. Mateo hajnal előtt kávét kezdett főzni, mert emlékezett rá, hogy Gabriel csinálta. Szó nélkül megjavította Laura fényképkeretét, és virágokat tett mellé.
