Két hónappal az abszurd javaslat után Elena tisztán megszólalt.

– Még mindig feleségül akarlak venni.

Mateo mozdulatlan maradt.

– Még mindig szeretem Laurát.

– Én pedig Gábrielnek.

-Akkor ez rosszul sülhet el.

– Jól is végződhet anélkül, hogy úgy kellene tennünk, mintha soha nem is léteztek volna.

Mateonak több másodpercre volt szüksége a válaszhoz.

– Ha összeházasodunk, egy feltételt kérek. A földterület kizárólag a te neveden marad. Egy méter sem nekem.

Elena meglepetten nézett rá.

– Fábián miatt?

– Számomra. Nem akarom, hogy Tomás úgy nőjön fel, hogy azt hallja: az apja az éhséget vagyonra cserélte.

Elena egyetértett.

A kis esküvő a falu plébániatemplomában volt. Tomás vitte a gyűrűket. Alma a szertartás felét Petra karjaiban töltötte. Mormogás hallatszott a hátsó padsorokból.

– Semmivel érkezett, és már feleségül vette a főnököt.

Elena tökéletesen hallotta. Ahelyett, hogy megfordult volna, megfogta Mateo karját.

– Sétálj tovább.

Az első csók rövid volt. A második hetekkel később érkezett, egy kerítés mellett, amikor a nap már a legelő felett lenyugodott.

– Azt hiszem, van egy kis probléma a megállapodásunkkal – mondta Matthew.

-Melyik?

– Beleszerettem a feleségembe.

Elena elmosolyodott.

– Ez bonyolítja a dolgokat.

Nevetve csókolóztak.

Fabián ekkor tudta, hogy már nem elég Elenát nyomás alá helyezni. Mateót fenyegetéssé kell tennie.

Januárban megérkezett egy mappával és egy bérleti ajánlattal. Esküdözött, hogy csak szarvasmarhákat akar legeltetni a patak melletti 20 hektáron. Mateo megkérte, hogy olvassa el a dokumentumot.

Két rejtett záradékot talált: az állandó közúthasználati jogot és az aszály idején a vízhasználat elsőbbségét.

„Ez lehetővé tenné számára, hogy bármikor behozzon szarvasmarhákat” – mondta Mateo.

– Ez csak formalitás – felelte Fabián.

– Nem – vágott közbe Elena. – Ez egy csapda.

Becsukta a mappát, és maga felé tolta.

– Tűnj el a házamból.

Fabian hangnemet váltott.

– Hagyod, hogy egy olyan ember irányítson, aki összetörve érkezett.

–Munka nélkül érkezett, de méltóság nélkül.

Fabian dühösen távozott.

Napokkal később elkezdődtek a pletykák. A piacon azt mondták, hogy Mateo minden lépését előre kiszámolta. A templomban néhány beszélgetés elhalt, amikor Elena belépett. Egy Anselmo nevű öreg mezőgazdasági munkás nem volt hajlandó engedelmeskedni Mateónak.

– A tulajdonosnak dolgozom, nem egy potyázónak.

Mateo nem ütötte meg, és nem is sértegette. Elvégezte a munkát, amihez két ember kellett volna. Anselmo megkapta a fizetését, és elment.

A legmélyebb sebet Tomás ejtette.

Egyik délután Elena ismét megtalálta a bőröndöt az ágya alatt. Benne Alma vasárnapi inge, egy búgócsiga és egy pulóver volt.

– Miért pakoltál?

Tamás eltakarta az arcát.

„Az iskolában azt mondják, apám a tehenek miatt vett feleségül. És ha megunod, kirúgsz minket.”

Elena lassan lélegzett.

– Ez nem fog megtörténni.

A fiúnak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Apám is az utat nézi kora reggel.

Ez a kifejezés jobban megijesztette, mint a pletyka.

Azon az estén Mateót a folyosón találta, kalapjával a kezében.

– Néhány hétre elutazom a bátyámmal. A gyerekek nálad maradnak. Ha eltűnök, nem fognak velem szóba állni.

Elena felállt.

– És mit fog megtanulni Tomás? Hogy valahányszor valaki megaláz, el kell hagynod az otthonod?

– Meg akarom őket védeni.

– Akkor maradj.

Mateo összeszorította az ajkait.

– Nem akarom tönkretenni a neved.

–Évekig egyedül védtem a nevemet. Amit nem akarok egyedül megvédeni, az ez a család.

Mesélt neki a bőröndről.

Mateo lehunyta a szemét.

– Attól fél, hogy elmegyek.

– Igen. Nem Fabiántól. Tőled.

Azon az estén apa és fia együtt pakoltak ki. Mateo betette az üres bőröndöt a szekrénybe, és megígérte neki, hogy soha senki nem fogja helyettük eldönteni, hogy mikor indulnak újra.

Úgy tűnt, a ház visszanyerte egyensúlyát.

Amíg Petra két héttel később ki nem rohant a kapun.

– Doña Elena, Fabián jön a tavaszi fesztiválra. És magával hozza Anselmót is.

Elena az út felé nézett.

A távolban egy kisteherautó haladt előre, port kavarva.

És mögöttük, a szélvédőre ragasztva, számos papírlap látszott.

3. RÉSZ
A La Cañada-i tavaszi fesztivált már évek óta ünnepelték az első ültetések előtt. Elena nem mondta le. Olyan lett volna, mintha bejelentené, hogy fél.

Asztalokat állítottak fel a kőrisfák alatt. Volt grillezés, tortilla, kávé és zene. A nyolc ló a karám mellett pihent, a hatvannyolc tehén pedig legelészett, mit sem törődve az emberi veszekedésekkel.

Tomás ismét futni kezdett a többi gyerekkel. Alma úgy vitte a falovát, mintha kincset cipelt volna.

Fabián alkonyatkor érkezett. Anselmo kiszállt mögötte.

Fabián órákon át rendesen viselkedett. Mateo kezdte azt hinni, hogy Petra figyelmeztetése túlzó volt.

Tévedett.

Amikor több farmer összegyűlt a főasztal körül, az egyikük megjegyezte, hogy a La Cañada jobb, mint valaha.

Fabian felemelte a poharat.

– Természetesen. Most Elenának van egy férfi, aki mindent elintéz helyette.

A beszélgetés elhalt.

„Vannak nők, akiknek csak meg kell találniuk a megfelelő férfit, hogy megmentsék a ranchukat” – folytatta. „És vannak férfiak, akik pontosan tudják, melyik ajtón kell kopogniuk, amikor nincs semmijük.”

Máté nem mozdult.

Fabian körbemutatott.

„Két gyerekkel, egy bőrönddel és üres zsebekkel érkezett. Most a völgy legjobb asztalánál ül. Ugye, Anselmo?”