Egy milliomos titokban követte anyját… és rájött, hogy a lány minden nap gyümölcsöt vesz az exfeleségének!

1. RÉSZ

Sebastián Rivas szinte bármit megvehetett, de a pénz sosem tanította meg arra, hogy megértse az anyját.

Miután három hét üzleti út után visszatért Guadalajarába, röviddel hét óra után lement reggelizni, és a kávét felszolgálva találta, de Doña Mercedes széke üres volt.

„Hol van az anyám?” – kérdezte Raqueltől, attól a nőtől, aki 12 éve gondoskodott a házról.

– Korán elment, uram.

– A sofőrrel?

-Kizárólag.

Sebastian összevonta a szemöldökét. Mercedes 69 éves volt, térdfájdalmak gyötörték, és ritkán gyalogolt hosszú távolságokat.

Egy órával később két vászonzsákkal teli naranccsal, őszibarackkal, szőlővel és szilvával tért vissza.

– Miért vettél ennyi gyümölcsöt?

„Vannak dolgok, amiket azért veszünk meg, mert szükségünk van rájuk” – válaszolta Mercedes. „Más dolgokat, mert valakinek el kell adnia őket.”

Megkérte Raquelt, hogy küldje el a felét egy idősek otthonába. Az alkalmazott engedelmességének könnyedsége elárulta, hogy ez gyakran megtörténik.

Másnap Sebastián követte az anyját. Látta, ahogy felszáll egy buszra és leszáll a Mercado de Abastos (nagykereskedelmi piac) közelében. Mercedes virág- és zöldségstandok között sétált, amíg meg nem állt egy szerény gyümölcsstandnál.

Az eladónő háttal állt neki. Amikor megfordult, Sebastian már nem lélegzett.

Carolina Olvera volt az, a volt felesége.

Hét év telt el azóta a reggel óta, amikor két bőrönddel elindult otthonról, miután Sebastián azzal vádolta meg, hogy becsapja őt és pénzt lop a családi vállalkozástól. A férfi nem volt hajlandó meghallgatni a magyarázatát.

Carolina most egy egyszerű blúzt és zöld kötényt viselt. Haja hátra volt fogva, és a kezei a narancsok rendezgetésével voltak elfoglalva. Azonban továbbra is ugyanaz a derűs arckifejezés ült az arcán, amire Sebastián emlékezett.

Még jobban zavarba hozta, ahogy az anyja üdvözölte.

– Íme a legmakacsabb lányom.

– És itt van a hölgy, aki megpróbálja megvenni az egész standomat.

– Hányszor kell még kérnem, hogy szólíts anyának?

– Ugyanazok, akiket meg kell kérnem tőle, hogy ne próbáljon megmenteni.

Mercedes gyümölcsöt választott, míg Carolina megpróbált kevesebbet kérni érte. Aztán egy anya gyengédségével ölelte át, amikor lányát üdvözli.

Sebastian érezte, hogy valami eltörik benne.

Sofia Mendoza, a szomszédos virágosstand tulajdonosa fedezte fel őt megfigyelés közben.

– Mit csinálsz itt?

– Követtem anyámat.

– Szóval megtaláltad, amit kerestél. Carolina nem tartozik neked semmilyen magyarázattal.

– Ez köztünk marad.

Sofia keserűen felnevetett.

– Ugyanaz az ember vagy. Láttam, hogyan szedte össze a darabokat, amiket belőle hagytál.

Carolina közeledett. Nem tűnt meglepettnek, csak fáradtnak.

– Miért követted Mercedest?

– Tudni akartam, hová megyek.

– Most már tudod.

Sebastian a kopott bódéra nézett.

– Nem kellene így dolgoznod. Segíthetek neked üzletet nyitni, raktárt bérelni, vagy tőkét befektetni.

Karolina tekintete hideggé vált.

– Megint itt van.

-Milyen dolgot?

– Látsz egy életet, amit nem értesz, és megkérdezed, mennyibe kerülne megjavítani. Én nem szégyellem a gyümölcsöt árulni. Dolgozom, fizetem a számláimat, és békésen alszom.

Mercedes teli táskákkal tért vissza.

– Mióta látogatod meg? – kérdezte Sebastián.

— Évek óta.

– És nekem soha semmit sem mondtál?

– Nem az én titkom volt.

– Minden nap itt vásárolsz, hogy segíts neki?

Mercedes arckifejezése megváltozott.

–Soha ne úgy beszélj Carolináról, mintha teher lenne. Mielőtt pénzt ajánlanál fel neki, tudd meg, mennyit használtál belőle az elmúlt hét évben.

Sebastian mozdulatlan maradt.

– Anya – suttogta Carolina –, megígérted, hogy nem mondasz semmit.

Mercedes felkapta a táskákat.

– Ha válaszokat akarsz, fiam, nyomozz utána, hogyan élte túl Alimentos Rivas a válságot, ami majdnem elpusztította.

Hét évvel korábban a cég kevesebb mint 48 órányira volt attól, hogy elveszítse hitelképességét. Egy rejtélyes befektetés lehetővé tette számára, hogy kifizesse a beszállítóit és több mint 600 munkahelyet mentsen meg.

Héctor Valdés, Sebastián legjobb barátja és pénzügyi igazgatója azt állította, hogy a pénz magánbefektetőktől származik. Sebastián soha nem kérdezte meg, hogy kik ők.

Azon a délutánon elkérte az összes tőkeemelési dokumentumot. Hector mosolyogva lépett be az irodájába.

– Azt mondták, hogy korábban jöttél vissza.

– Tudni akarom, hogy ki járult hozzá a pénzzel a válság idején.

— Befektetők.

– Add meg a neveket.

Hector mosolya elhalványult.

– Ez Carolina miatt van, ugye? Emlékszel a fényképekre. Emlékszel a bankszámlakivonatokra. Ne hagyd, hogy a bűntudat átírja a történelmet.

Évekkel ezelőtt ezek a szavak véget vetettek volna a beszélgetésnek. Ezúttal Sebastián megvárta, amíg Héctor elmegy, és elrendelte a fizikai akták áttekintését.

Talált egy mappát, ami rossz kóddal volt mentve. A befektetést végző cég neve Capital Olvera volt. Csak három hete létezett, és a záródokumentumon Hector aláírása szerepelt.

Sebastian felidézte, hogy Carolina mindössze néhány nappal a válás előtt adta el az apjától örökölt földet.

Visszaemlékezett házassága utolsó reggelére is.

„Adj öt percet, hogy elmagyarázzam” – könyörgött.

– Nem akarok még egy hazugságot hallani – felelte.

Sebastian hét év után először tűnődött el azon, hogy mit is rejthetnek azok az öt percek.

És miért dolgozott olyan keményen a legjobb barátja, hogy megakadályozza.

2. RÉSZ

Sebastian meglátogatta az anyját.