A milliomos visszatért a családi farmra… és látta, hogy a volt felesége a lányukkal a földeken dolgozik.

1. RÉSZ

A lány a mélyből

Még mindig por szállt a levegőben, amikor Santiago Villaseñor leállította teherautóját a családi tanya előtt, Tepatitlán külvárosában, Jaliscóban.

Visszatért, hogy eltemesse apját, rendezze az örökségét, és eladja a földet, amelyet tizenkét éven át került. Most egy építőipari cég tulajdonosa volt Monterreyben, milliók voltak a bankban, és olyan időbeosztása volt, hogy még a pihenést is meg kellett terveznie.

Számára Rancho Los Encinos csupán az utolsó befejezetlen ügye volt egy maga mögött hagyott életében.

De aztán meglátott egy nőt térdelni a barázdák között.

Kezeivel tépte ki a gyomokat, csuklójával félresimította a haját, és úgy hajolt le, hogy Santiago még a sötétben is felismerte volna.

Mariana Castañeda volt az, a volt felesége.

Öt év telt el azóta, hogy utoljára látta.

Santiago kiszállt a teherautóból, lélegzetvisszafojtva. Mariana soványabbnak tűnt, bőre lebarnult a naptól, és egy egyszerű, koszos ruhát viselt. Mégis, ő volt az a nő, akibe beleszeretett, amikor mindketten mindössze 18 évesek voltak.

Aztán rájött, hogy nincs egyedül.

Néhány méterrel arrébb egy kislány játszott a sárral egy fakanállal. Úgy ötévesnek tűnt. Fekete haja lófarokba volt hátrakötve, és egy mély hasadék tátongott az állán.

Santiago lebénult.

Ugyanaz a hasadéka volt. Az apjának és a nagyapjának is.

Villaseñor márkájú volt.

A lány felnézett és elmosolyodott. Santiago is felismerte a saját szemét.

– Renata, gyere velem – parancsolta Mariana.

Amikor meglátta, közéjük lépett, és olyan erősen szorította a kapát, hogy kifehéredtek az ujjpercei.

– Mit csinálsz itt?

— Meghalt az apám.

– Tudom. Ott voltam a temetésen.

Santiago lesütötte a szemét. Túl későn kapta a hírt, és csak a végrendelet felolvasására érkezett meg időben.

A kislány Marianna mögé bújt.

– Ki az, anya?

– Egy férfi, aki ismerte a nagyapádat.

Mariana megfogta a lány kezét, de Santiago egy kérdéssel állította meg őket:

-Hány éves vagy?

Mozdulatlan maradt.

– Ez nem a te dolgod.

— Ki az apád?

Mariana könnyes, dühös szemekkel fordult meg.

– Már rég elvesztetted a jogodat, hogy kérdezz.

Santiago elvégezte az egyetlen számító számítást. Öt és fél évvel korábban hagyta el Jaliscót. Néhány héttel a válás előtt ő és Mariana egy utolsó éjszakát töltöttek együtt, miután egy vita könnyekkel és kétségbeesett ölelkezéssel végződött.

– Renata a lányom – mormolta.

Mariana hallgatása volt a válasz.

A lány értetlenül nézte őket.

– Menj haza Mercedes nénikédhez – mondta neki Mariana –. Mondd meg neki, hogy melegítsen vizet, hogy megfürödhess.

Amikor Renata eltűnt a fák között, Santiago előrelépett.

– Miért nem mondtad el nekem?

Mariana keserűen felnevetett.

– Felhívtalak. Üzeneteket küldtem, és három levelet írtam a céged címére. Az egyikben az ultrahang eredményét is mellékeltem. Aztán, terhesen, egészen idáig elmentem erre a farmra segítséget kérni.

– Soha semmit sem kaptam.

–Apád a szemembe nézett, és azt mondta, hogy te már tudod. Azt mondta, nem akarsz egy lányt, aki tönkreteszi az új életedet.

– Ez hazugság!

– Számomra ez öt évig igaz volt.

Mariana a terményekre mutatott.

„Pénz és család nélkül érkeztem ide. Édesanyád elrejtett a régi munkásházban. Amikor meghalt, megtanultam gazdálkodni, hogy Renata ehessen. Voltak hetek, amikor tortillán és babon éltünk. Míg én dobozokkal mentem a piacra, te magazinokban jelentél meg, és a millióidról beszéltél.”

Santiago megpróbált közelebb lépni hozzá, de a lány hátrált.

–Add el a ranchot, és menj vissza Monterreybe. Már megtanultunk nélküled élni.

Azon az éjszakán Santiago egyedül maradt a főházban. A teraszról figyelte a kis házból beszűrődő fényt, ahol a lánya aludt.

Hajnalban visszatért a mezőkre.

Renata pizsamában kirohant, egyik karjában egy babával a kezében.

– A tegnapi ember!

Santiago leguggolt elé.

– Santiago a nevem.

– Túl hosszú név.

Évek óta először nevetett anélkül, hogy előre meggondolta volna, lesz-e rá ideje.

Renata néhány apró növényre mutatott.

– Tudod, hogyan kell salátát ültetni?

– Tudtam már korábban is.

– Akkor segíts.

Santiago ferdén ásta el az első növényt. A lány hangosan felnevetett.

– Minden ferde! Anyukám tud ültetni.

Mariana háttal a kamerának dolgozott, úgy tett, mintha nem hallaná. Amikor azonban Renata újra felnevetett, önkéntelenül is mosoly jelent meg az arcán.

Délután Mariana a nagy házban találta Santiagót, amint dokumentumokat nézegetett.

– Ne hagyd, hogy ragaszkodjon hozzád, ha el akarsz menni.

– Nem tervezem megtenni.

– Az ígéreteidnek már semmi jelentőségük sincs.

Santiagónak semmi védekezése nem volt. Házasságuk alatt százszor ismételte meg, hogy a következő szerződés után visszatér. Mindig volt egy újabb projekt és egy újabb város.

– Tudnom kell, mit tett az apám.

Mariana mindent elmesélt neki: a megválaszolatlan hívásokat, a leveleket, a terhességet, a tanyán tett látogatást és Don Ernesto kegyetlenségét.

– Még ha nem is tudtál Renatáról, öt évet töltöttem egyedül – fejezte be. – Az igazság az, hogy semmi sem hozhatja vissza a szülési fájdalmat, az éhséget, vagy azokat az éjszakákat, amikor a lányom lázas volt, és nem volt pénzem orvosra.