1. RÉSZ

„A férjed elment; az a nő többé nem a családod” – mondta egy szomszéd Clarának, amikor meglátta a hét hónapos terhesen felmenni a házhoz, ahol az anyósa egyedül evett.

Clara nem válaszolt. Átvette a táskáját a másik kezébe, és továbbment. Benne lencse, kenyér és a tabletták voltak, amiket Carmen elfelejtett elhozni.

Abban a Villaviciosa melletti faluban egyesek nagylelkűségnek nevezték a látogatásait. Mások ostobaságnak. Úgy tűnt, senkinek sem jutott eszébe, hogy talán annak a fiatal nőnek is szüksége van valakire, aki várja.

28 éves volt. A férje, Mateo, autóbalesetben halt meg, amikor a nő két hónapos terhes volt. Elment festéket venni a baba szobájába.

Előző este nevetve vitatkoztak a színen.

– Puha zöld – döntötte el –. Így, ha focista lesz, már lesz egy pályája.

A henger még mindig a befejezetlen fal mellett állt.

Clara egy szövetboltban dolgozott, és egy lift nélküli bérelt lakásban lakott. Éjszaka a számlákat nézegette. A kora reggeli órákban az ágy üres oldala felé nyúlt.

A szülei évekkel korábban meghaltak. Voltak barátai, kedves osztálytársai, telefonszámai, amelyeket felhívhatott, de ezek közül senki sem szerette Mateót úgy, mint Carmen.

Anyósa 68 éves volt, és egy kis házban élt, ahol almafákat, csirkéket és rózsabokrokat ültetett a férje, aki szintén évek óta távol volt. Egyetlen fiát tojás- és zöldségárusítással, hosszú takarítónapokkal és a kimerültség leplezésével nevelte fel.

Miután elvesztette az eszét, abbahagyta a redőnyök nyitogatását.

Clara így találta őt első látogatásakor: foltos köntösben, teli mosdóval és Mateo fényképével egy üres tányér mellett. A teraszon a keverék kutya, Tizón, egy száraz tál mellett szundikált.

– Nem kell jönnöd – mormolta Carmen, miközben tartotta az ajtót. – Törődj a saját dolgoddal.

– Hoztam kaját. Ehetek veled?

Ez a kérdés elérte azt, amit a szánalom tönkretett volna.

Lassan ettek. Utána Clara megtöltötte a kutya tálját, leszedte a tányérokat, és letette az első ultrahangos készüléket az asztalra.

Carmen megérintette az ujjával.

– Nem tudom, mit nézek.

– Én sem. De azt mondják, ez a rész a fej.

A nő halkan, szinte zavartan felnevetett.

Attól kezdve Clara minden szombaton hazajött. Később néhány hétköznapi műszakot is hozzáadott. Amikor délutáni műszakba váltott, minden reggel 10 óra előtt kezdett megérkezni.

Carmen visszatért a fésülködés szokásához. Tizón a kapunál várakozni kezdett. A tyúkok itatója ismét tiszta volt. Két csésze jelent meg az asztalon.

De azon a kedden elérkezett a 11 óra, és Clara nem érkezett meg.

A telefont sem vette fel.

Carmen kiment az ösvényre, fia kabátját a vállára vetve. Remegő kezekkel. Előző délután a lány azt mondta, hogy fáradt; Carmen megkérte, hogy maradjon még egy kicsit.

Most ez a kérés megbocsáthatatlannak tűnt számára.

Aztán hallotta, hogy egy motor felfelé megy a dombon.

Nem a busz volt az.

Egy furgon bukkant fel az almafák között. Carmen felismerte a szomszédot, aki vezette, és amikor meglátta, mi van a hátsó ülésen, elakadt a lélegzete.

Voltak ott dobozok, egy matrac és egy szétszerelt kiságy.

De ami visszahúzta, az Clara köténye volt, ami mindennek a tetejébe volt hajtogatva.

2. RÉSZ

Az ajtó kinyílt, és Clara lassan kiszállt.

– Tegnap a sürgősségin kötöttem ki.

Carmen a mellkasára tette a kezét.

–Jól vagyunk. Betegszabadságot kaptam, és pihennem kell. Lemerült a telefonom.

– És bútorokat cipelsz!

– Julian vitte őket. Én leültem.

Carmen a bölcsőre nézett.

– Kirúgtak a lakásból?

– Nem. De nem fizethetek folyamatosan egy üres házért, és nem mehetek át a fél önkormányzaton, hogy eljussak az egyetlenhez, ahol nyugodtan alhatok.

Carmen szeme megtelt könnyel.

– Nem áldozhatod fel értem az életed.

–Segítségre van szükségem, Carmen. Azért jöttem. Ha akarod, szeretnék maradni.

A nő kinyitotta a kaput, de nem mozdult előre.

– Van valami, amit nem mondtam el neked.

Előhúzott a zsebéből egy gyűrött levelet. Több lejárt számlával tartozott. Szégyenében elrejtette az értesítéseket.

Oscar, a szomszédos ingatlan tulajdonosa, hetek óta nevetségesen alacsony áron kínálta meg a házat. Tavaszra bővíteni akarta a birtokát.

– Azt mondja, elveszítem őt. Tegnap egy szerződéssel jött.

Clara a kiságyra tette a kezét.

– Aláírtad?

Carmen tagadta.

–Azt mondta, ma visszajön. Hogy amikor megszületik a baba, te eltűnsz, és nekem el kell fogadnom.

Abban a pillanatban egy másik autó állt meg a furgon mögött.

Oscar egy mappával a kezében jött le a lépcsőn.

– Látom, a költözés már meg van szervezve.

Clara Carmen mellett állt.

– Igen. De rossz címet adott meg. Egy család érkezik ide.

3. RÉSZ

Oscar a matracra nézett, majd Clara hasára, végül pedig Carmenre, mintha bocsánatkérésre számítana tőle.

„Nem bölcs dolog szentimentálissá válni ezeken a dolgokon. Az adósságokat nem társasággal lehet kifizetni.”

Carmen lenézett. Clara felismerte ezt a gesztust: akkor tette, amikor azt hitte, hogy valaki rá fog jönni, hogy már nem boldogul egyedül.

„Kérjük, írásban adja be ajánlatát” – válaszolta. „Átnézzük a leveleket, és beszélünk a megfelelő személlyel.”

– Az ajánlat mára szólt.

Carmen ekkor felemelte a fejét.

– Nos, ma már a válasz nem.