Nem kiáltott. A kaput sem csapta be. Egyszerűen csak állt ott Clara mellett, amíg Óscar el nem tette a mappát.

Julian megvárta, míg elmegy, mielőtt kivette volna az első dobozt.

– Hová tegyem ezt?

Carmennek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Abban a szobában, ahonnan kilátás nyílik a kertre.

Ő volt a legjobb a házban.

Míg Julián kipakolt, Clara egy padon ült. Tizón az orrát a térdére hajtotta, Clara pedig megsimogatta a fülét. Carmen megjelent vízzel, egy párnával és egy takaróval, amire egyáltalán nem volt szükség.

– Van még valami? – kérdezte idegesen.

Klára megfogta a kezét.

– Ülj le mellém.

A nő engedelmeskedett. Néhány percig a falnak támasztott kiságyat bámulták.

– Azt hittem, egy napon már nem jársz többé – vallotta be Carmen.

– Azt hittem, egy nap majd megunod, hogy szomorúan fogadsz.

Azon az estén tortillát ettek vacsorára. Carmen túl vékonyra vágta a kenyeret, hogy sokáig kitartson, Clara pedig úgy tett, mintha nem venné észre. Utána kiterítették a hirdetményeket az asztalra.

A tartozás összesen 2460 euró volt, beleértve a számlákat és a pótlékokat is.

Nem volt lehetetlen összeg, de Carmen számára olyan volt, mint egy fal. A nyugdíja elég volt a megélhetésre, és a csekély megtakarításait arra használta fel, hogy segítsen Mateón a munkanélküliség időszakában. Aztán jöttek a hónapok, amikor bontatlanul hagyta a borítékokat.

– Nem akartam, hogy azt hidd, azért jössz, hogy támogass engem.

Clara a saját jegyzetfüzetét tolta maga elé: lakbér, villany, buszok, bevásárlás.

– Nézd csak. Én sem jutottam előrébb.

Carmen végigpásztázta a tekintetével az oszlopokat. Most először értette meg, mennyibe került minden egyes Tupperware doboz, ami a konyhájába érkezett.

Másnap Julián elvitte őket, hogy tájékozódjanak a tartozásról. Visszatértek az igazolt összegekkel és a részletfizetési terv kérelmezésének lépéseivel.

A ház nem fog eltűnni a hét végén.

Oscar egy valódi nehézséget sürgető fenyegetéssé változtatott, mert a sürgősség neki kedvezett.

Carmen egy új mappába tette a dokumentumokat.

– Kérdezhettem volna korábban is.

– Most már tudjuk – mondta Klára.

Nem tett hozzá szemrehányást. Carmen hónapok óta büntette magát segítség nélkül.

Az együttélés sem volt tökéletes történet.

Carmen azt akarta, hogy Clara két személyre egyen. Clarának néha délután be kellett csuknia az ajtót. A nő kopogás nélkül jött be; a fiatal nő azt mondta, hogy semmi, és végül dühösen sírva fakadt.

Egyik reggel egy szennyestartó kosár miatt veszekedtek.

– Nem kell mindent megcsinálnod! – tiltakozott Carmen.

– És nem kell minden alkalommal figyelned, amikor felkelek!

Csendben maradtak, meglepődve a saját hangjukon.

Később Carmen kopogott a hálószoba ajtaján.

– Attól félek, hogy történhet veled valami.

Klára beengedte.

– Én is. De úgy kell itt élnem, mint egy felnőtt.

Apróságokban megegyeztek: telefonáltak, mielőtt beléptek, kérdeztek, mielőtt döntöttek, megmondták, mikor kell kettesben lenniük.

Carmen már nem értelmezte minden bezárt ajtót elhagyatottságként.

Clara kezdte rájönni, hogy a segítség elfogadása nem teszi őt teherré.

Folytatta a kivizsgálásait és a pihenésre vonatkozó ajánlásokat. A műhelyben dolgozó kollégái látogatásokat szerveztek; Julián felajánlotta, hogy körbeviszi. Már nem azzal töltötte a reggeleit, hogy busz után rohangált.

Egyik délután Carment találta tésztát készíteni.

A vaj illata megállította a küszöbön.

– A nagymamám vasárnaponként fánkot sütött.

– Mateo azt mondta, hogy a tiéd jobb, mint az enyém.

Klára elmosolyodott.

– Nekem az ellenkezőjét mondta.

Carmen hangosan felnevetett, és befogta a száját, mintha valaki megdorgálhatná a nevetéséért.

Egy dobozban még mindig ott voltak Clara formái, a receptfüzete és a kötény, amit Mateo adott neki. Mielőtt a boltban dolgozott, rendelésre készített tortákat. Arról álmodott, hogy saját kis péksége legyen.

Miután elvesztette a férjét, abbahagyta a sütést.

Carmen letette a dobozt egy székre.

– Ma nem kell kinyitnunk.

Ez a szabadság késztette Clarát kinyitni.

Elővette a jegyzetfüzetet. Csokifoltok, gyöngyök és egy üzenet Mateótól a sütemény receptje mellett: „Ismételd meg sürgősen.”

Nyitott jegyzetfüzettel sírt.

Carmen nem mondta neki, hogy legyen erős. Odahúzott neki egy széket, és megállt mellette almákat hámozni.

Az üzleti ötlet később, nagyszabású beszédek nélkül született.

Volt gyümölcsük, receptjeik és tapasztalatuk. Ugyanakkor adósságaik is voltak, és nagyon kevés lehetőségük volt a hibázásra.

– Árulhatnánk süteményeket a piacon – javasolta Clara.

Carmen a hasára mutatott.

– Gondolkozhatunk rajta. Dolgozz, amikor tudsz.

A következő hetekben számításokat végeztek, összehasonlították az árakat, és érdeklődtek az igényekről. Egy falusi pék, Marisa, felajánlotta, hogy munkanapja után délutánonként bérbe adja nekik a pékségét.

A délutáni uzsonnához továbbra is az otthoni sütőt használták. A rendeléseket egy megfelelő helyen készítették el, minden szükséges előkészülettel a rendelkezésükre állva.

Clara az asztalnál ülve rendszerezte a recepteket. Carmen a mennyiségeket tesztelte. Marisa kijavított egy hibát, ami eltörölte volna a profitot: nem számolták el a csomagolást, az áramot vagy a szállítást.

Nem volt elég mindent eladni. Kellett, hogy maradjon is pénz utána.

Az első próbálkozás rosszul sikerült. A torták teteje túl nedves volt.

Carmen azonnal meg akarta ismételni.

– Holnap – mondta Clara. – Ma fáradtak vagyunk.

Ez a szó is új volt a házban: holnap, félelem nélkül kimondva.