A gazdag cowboy azt a nővért választotta, akit mindenki elutasított, és ami ezután történt, az egész várost megdöbbentette.
1. rész
– Ha a húgod is elveszíti a férjét miattad, végül te fogod megfizetni a szégyent, amivel minket illetsz.
Inés egy tálcán kávét tartott a kezében, amikor az apja kimondta ezeket a szavakat. Az anyja tovább rendezgette a szalvétákat. Lucía lesütötte a tekintetét. Senki sem kérdezte, mi szégyent érezhet egy nő, aki 11 évig fizetés nélkül vezette a ranchot.
1989 nyara volt, Parral közelében, Chihuahuában. La Noriának 40 hektárja volt, egy szeszélyes szivattyúja, és több szarvasmarha, mint amennyit a legelői el tudtak látni. Inés minden problémát tudott, mert pirkadat előtt feljegyezte őket egy zöld füzetbe.
31 éves volt, és 7 év börtönbüntetést kapott, mert elutasított egy mások által elrendezett házasságot.
Azon a napon megérkezett volna a 38 éves Julián Robles, a Los Encinos tulajdonosa. Carmen a látogatást Lucíára, 26 éves lányára gondolva tervezte, aki szerinte még mindig jó házasságot köthet.
Inés utasítást kapott:
– Maradj távol, amíg el nem megy.
Nem vitatkozott. Otthagyta a kávét, és a karámok felé indult.
Az öntözőárok mellett találta Chepét, kétségbeesetten. Rossz zsilipet nyitott ki, és ezzel elpazarolta a szomszédjával közös öntözési idejének egy részét.
Inés kiszámolta a kiesett időt, elrendelte a műhely bezárását, és alkudozott egy áthelyezést a következő műszakba. Már a sárban ragadt, amikor meghallotta, hogy egy ló megáll.
A lovas a vízre nézett, majd a zsilipet tartó kezére.
– Segítségre van szükséged?
—Arra az oldalra tolva.
Engedelmeskedett.
Amikor végeztek, bemutatkozott. Inés túl későn vette észre, hogy épp azt a vendéget kényszerítette munkára, akit el kellett volna kerülnie.
Julian korán érkezett, hogy bejárja a területet.
– Te vezeted a ranchot?
– Én vezetem a számlákat.
– Amit most láttam, az alapján meg is akadályozza, hogy megfulladjon.
Mosolygott, meglepődve önmagán.
Eusebio megjelent az úton. Arckifejezése megváltozott, amikor meglátta a lányt a látogatóval.
– A lányom már indulóban volt.
– Milyen kár – felelte Julian –, miközben azt magyarázta nekem, hogyan oldják meg a vízelosztást.
Vacsora közben Lucía a vásárról mesélt, Carmen pedig a zongoraóráiról. Inés többször is bejött felszolgálni.
Végül Julian egy székre mutatott.
– Nem jössz velünk enni?
Carmen azt mondta, hogy a lánya jobban szeret elfoglalt lenni. Lucía most először szavak nélkül ellentmondott neki: kihúzta a széket, és elvette a kancsót a nővérétől.
Inés leült.
Az állatállományról beszélgettek. A nő elmagyarázta, hogy a takarmány vásárlása, amivel ennyi állatot el lehet tartani, felemészti a profitot. Eusebio összeszorította a fogát.
Amikor Julian elment, rávette, hogy az ebédlőben maradjon.
– Muszáj volt engem kiállítani?
– Kérdezett a költségekről.
– Mindig azt hiszed, hogy ha tudod, hogyan kell összeadni, az feljogosít arra, hogy kijavíts.
Azon az estén Lucia bement a szobájába.
– Többet kérdezett rólad, mint magamról.
Inés folytatta a ruhák hajtogatását.
– Ne kezdj bele.
– Nem kérek tőled semmit.
Lucía leült mellé. Azzal tanulta meg, hogyan kell engedelmeskedni, miközben figyelte, mi történik a másikkal.
1982-ben Eusebio bejelentette Inés eljegyzését Ramiro Barragánnal, Octavio, a takarmánybolt tulajdonosának fiával. Alig ismerték egymást. Egy látogatás során Ramiro elmagyarázta Inésnek, hogy házasságkötés után feladja a számlákat és engedelmeskedik anyjának.
Amikor Inés megkérdezte, mi történik, ha nem egyezik bele, nevetett.
Napokkal később, 80 vendég előtt bejelentette, hogy nem lesz esküvő.
Ettől kezdve a családja adósságként kezelte ezt az elutasítást.
A valódi adósság a következő héten jelent meg.
Miközben számlákat keresett, Inés egy mappára bukkant apja asztalán. Ebben egy aláírt adósságelismerés volt Octavio javára, valamint olyan dokumentumok, amelyekben a ház, a kút és az északi legelők szerepeltek fedezetként.
A határidő szeptember 30-a volt.
Eusebio felfedezte az olvasmányát.
– Ez nem a te felelősséged.
– Ahhoz a ranchhoz tartozik, amit 20 éves korom óta vezetek.
Az apja becsukta az ajtót.
Miután a megállapodás meghiúsult, Octavio követelte a takarmánykölcsön újratárgyalását. Eusebio elfogadott olyan feltételeket, amelyeket nem értett teljesen, és túl zavarban volt ahhoz, hogy bárkit is megkérjen azok felülvizsgálatára.
– Az egész azért kezdődött, mert te…
– Lemondtam egy esküvőt, apa.
– Én nem írtam alá ezeket a papírokat.
Elvette tőle a mappát.
Délután megérkezett Ramiro. Inés a pajtából látta meg: tiszta csizma, nyugodt mosoly, olyan magabiztosság, mint aki tudja a kiutat, amire a többieknek szükségük van.
Carmen hívatta Luciát.
Ramiro ivott egy kávét, mielőtt megemlítette a lejárati dátumot.
– Apám hajlandó megértő lenni.
„Miért cserébe?” – kérdezte Eusebio.
– Sok mindent meg lehet bocsátani egy családon belül.
Tekintete Lucián elidőzött.
A lány letette a csészét a tányérra. Carmen elkezdte mondogatni, hogy még fiatal, de nem utasította vissza a javaslatot.
Inés érezte, hogy hidegek az ujjai.
Megértette, hogy sokkal sürgetőbb okból tették ki a húgát Juliannak, mint a presztízs.
Ha a gazdag ember nem oldja meg a problémáikat, készek voltak átadni őt ugyanannak az embernek, akitől megszökött.
2. rész
Lucía Ramiro távozása után érkezett az istállóhoz.
Leült egy zsákra, és egy darabig csak beszélt.
– Most már értem, miért gyűlöltek téged annyira.
