– Nem akartak esküvőt.

– Megoldást akartak.

Inés átölelte. Nem ígérhette meg, hogy megmenti a ranchot, de azt megígérhette, hogy soha többé nem hagyja egyedül a szülei előtt.

Eközben Julián továbbra is látogatta őket. Carmen Lucía mellé ültette; tisztelettudóan beszélgetett vele, majd talált valami okot, hogy odamenjen a karámhoz.

Inéssel magvakról és állatokról beszélgettem, de olyan dolgokról is, amikről senki sem kérdezett.

Rájött, hogy zenét akar tanulni. Hogy még soha nem látta a tengert. Hogy néha hagyja kihűlni az ételét, hogy egy egész keringőt meghallgasson a rádióban.

Egyik délután énekelni találta, miközben egy virágcserepet javított.

Hirtelen elhallgatott.

– Ne állj meg miattam.

– Elfelejtettem, hogy látogatóm van.

– Remélem, gyakrabban fog elfelejteni.

Inés várni kezdte a lépteit.

Ezért amikor Lucía kék ruhát hozott neki az állatvásárra, még felpróbálás előtt visszautasította.

– Gyere velem! – erősködött a húga.

– Nem fogom magam felajánlani egy újabb előadásnak.

– Meghívlak.

Együtt érkeztek meg az egyesület udvarára, függőlámpák, grillezett hús illata és norteño zene közepette. Octavio a főasztalnál ült, tányérja mellett egy mappa.

Julian üdvözölte a szülőket, fejet hajtott Lucia előtt, és Ines felé indult.

Megkérte táncolni.

Carmen mozdulatlan maradt.

Amikor a darab véget ért, Julián Eusebiohoz fordult. Szerette volna véget vetni a pletykáknak, de úgy tette, mint aki hozzászokott a döntések bejelentéséhez.

Mindenki előtt kijelentette, hogy komoly kapcsolatot szeretne Inéssel.

Egy pillanatra örömöt érzett.

Aztán meglátta az apját, aki Octavio mappája felé néz.

Megértette, hogyan fogják ezt a kijelentést gazdasági megoldássá alakítani, és hogy ismét magától értetődőnek tűnt a válasza.

– Nem úgy – mondta.

A zene még nem kezdődött el újra.

Julian ránézett.

– Mit csináltam rosszul?

– Mielőtt hozzám szólnál, beszélj mindenkivel a jövőnkről.

Inés kezei jéghidegek voltak.

– Tetszik, hogy eljön.

– Élvezem a beszélgetést veled.

– De én nem akarok egy egész udvart arra várni, hogy megköszönjem, és én választhatok.

Kis időbe telt, mire válaszolt. Aztán bólintott.

—Igazad van.

– Meglátogathatom őt vasárnap, és elkezdhetem kérdezősködni?

Egyetértett.

Szülei felháborodva távoztak. Inés Chepe teherautójával tért vissza, Lucía pedig a kezét szorította.

Hétfőn Octavio írásban követelte, hogy a teljes összeget a lejáratkor fizessék ki.

Eusebio elvette Inéstől a zöld jegyzetfüzetet, és átnyújtotta a számlákat Lucíának.

– Lássuk, megtanítja-e ez neked, hogy a döntéseidnek következményei vannak.

Lucía megvárta, amíg kettesben marad a húgával, csak akkor adta vissza neki a jegyzetfüzetet.

– Nem fogok segíteni neked eltűnni – mondta neki.

Julián vasárnap érkezett meg. Eusebio nem engedte be, így a kapunál beszélgettek. A következő héten kávét hozott. Később a Parralban tartott zeneórákról érdeklődött.

Nem várakat ajánlott fel. Kezdte megtanulni figyelni.

De közeledett a határidő.

Egyik este Inés azon kapta apját, hogy Octaviónak ír, és beleegyezik a családi megállapodásról szóló tárgyalásokba.

Követelte a dokumentáció felülvizsgálatát.

Eusebio kimerülten kinyitotta a fiókot.

A nővérek három napon át rendezték a számlákat az istállóban. Inés évekig nyilvántartotta a takarmányraktárnak fizetett összegeket anélkül, hogy ismerte volna a tartozás teljes összegét.

14 hathónapos előfizetést találtak.

Aztán egy másik nyugta is előkerült, az állatorvos dokumentumai között őrzött: a 60 szarvasmarha eladásából származó pénz, amelyet kifejezetten a kölcsön címén kapott.

Ez a fizetés nem szerepelt az Octavio által küldött kimutatásokban.

Inés mindent elvitte Licenciado Zamorához, egy ügyvédhez, akit a nagyapja ismert. Ő átnézte az érdekeltségeket, a dátumokat és az aláírásokat.

Alapos okok voltak a számla megtámadására, mielőtt bármit is átadtak volna.

Eusebio azonban már beleegyezett, hogy a szarvasmarha-tenyésztők gyűlésén bemutatja a földátruházási megállapodást.

Amikor Julian megtudta, fizetni akart.

A kapunál vitatkoztak.

– Véget vethetünk ennek a szenvedésnek.

– Bizonyítékom van rá, hogy túl sokat számolnak fel rólunk.

– És mi van, ha nem hallgatnak rád?

– Szükségem van rád, hogy velem gyere, hogy kipróbáljuk.

Julian mély lélegzetet vett. Végül megkérte, hogy magyarázza el a dokumentumokat.

Ugyanazon az estén lemondott egy függőben lévő üzleti megállapodást Octavióval.

Otthon Lucía szembeszállt a szüleivel.

– Soha nem akartam hozzámenni egyik férfihoz sem, akit választottak.

Eusebio megkérdezte, miért nem mondta ezt korábban.

– Mert láttam, hogyan bántak Inéssel, amikor megszólalt.

Senki sem válaszolt.

Később Ramiro megjelent a kapuban. Felajánlotta, hogy rendezi az ügyet, ha Inés beleegyezik, hogy feleségül megy hozzá.

– Csak azt akarom, hogy az emberek lássák, hogy végül igent mondtál.

Ébren töltötte az éjszakát.

Hajnalban Lucia a kulcsokat keresve találta.

Hová mész?

Inés nem bírta a tekintetét állni.

– Hogy megmondjam neki, elfogadom.

– Nem hagyhatom, hogy otthon nélkül maradj.

3. rész

Lucía elállta az útját.

Nem korholta. Óvatosan elvette tőle a kulcsokat, és addig ölelte, amíg érezte, hogy a húga abbahagyja a lélegzet-visszafojtást.

– Ha elveszítik a ranchot, az a saját döntéseik miatt lesz.

– Nem kell megházasodnod, hogy fizess értük.

Inés a vállának dőlve sírt.

Évekig ellenállt, de azon a kora reggelen maga elé képzelte anyját, amint elhagyja a rózsabokrokat, Chepét munka nélkül, és az apját, amint dobozok között öregszik meg.

Lucia elment a pajtába, és visszatért a dokumentumokkal.

– Megtanítottál arra, hogy először ellenőrizzek egy számlát, mielőtt elhinném.