1. RÉSZ

„Háromszáz dollár! Ez több, mint amire egy ilyen lánytól elvárnád, hogy eltűnjön a fiam életéből.”

Valeria mozdulatlanul állt az íróasztal mögött az irodában. Előtte Teresa Salgado éppen néhány bankjegyet vett elő a pénztárcájából, és úgy tette le őket az asztalra, mintha fizetne.

Addig a napig Valeria azt hitte, hogy rendkívüli szerencséje van.

Mauricio figyelmes, vicces és nagylelkű volt. Eladóként dolgozott egy guadalajarai autókereskedésben, és amikor jó hónapja volt megbízásokkal, virággal, drága vacsorákkal vagy valami váratlan ajándékkal jelent meg. Elvitte egy városra néző étterembe, hogy megkérje a kezét, és adott neki egy gyűrűt, amit a nővéri fizetéséből soha nem engedhetett volna meg magának.

Ezért nem értette, mit keres ott a leendő anyósa.

– Nem akarom a pénzedet – mondta, és eltolta a bankjegyeket. – Mauricio és én összeházasodunk.

Teresa tetőtől talpig végigmérte.

– Pontosan ezt szeretném elkerülni.

Aztán jött valami rosszabb.

Azt mondta neki, hogy nem elég csinos, hogy nincs vagyona, hogy keveset keres, hogy egy kisvárosból származik, és hogy nem tartozik azok közé a nőtípusok közé, akikkel Mauricio hozzászokott a társasághoz.

„A fiam mindig vonzó, független, gazdag családokból származó nőkkel járt. Te egyáltalán nem hasonlítasz egyikükre sem.”

Valeria érezte, hogy ég az arca.

– Talán azért, mert ezúttal szerelmes lett.

Teresa szárazon felnevetett.

– Nem ismered Mauriciót.

Elmondása szerint a fiának serdülőkora óta volt egy szokása: amikor meg akarta büntetni, pontosan az ellenkezőjét tette annak, amire a lány számított. Abbahagyta az egyetemet, annak ellenére, hogy Teresa azt szerette volna, ha üzleti adminisztrációt tanul, és autókat árulni kezdett, csak hogy bebizonyítsa, hogy tud élni a tervei nélkül is.

„Ha hozzád megy feleségül, az egy újabb lázadása lesz” – jelentette ki. „És amikor megunja, te fogod megfizetni az árát.”

Valeria nem akarta elhinni.

Azon az estén mindent elmesélt Mauriciónak.

Felrobbant.

„Őrült! Ha azt hiszi, hogy így megalázhat, akkor vége. Soha többé nem akarom látni.”

Összepakolta a holmiját az anyja házából, és Valeriával kibérelt egy kis lakást. Még egy egyszerű esküvőt is beleegyezett, mert már nem akart pénzt kérni Teréziától.

Egy ideig Valeria úgy hitte, hogy ez a döntés bizonyítja anyósa tévedését.

Összeházasodtak.

Hat hónappal később megérkezett az első terhesség.

Aztán megszületett Zsófia.

Három évvel később már három gyermekük volt: Mateo, Sofía és Emiliano.

Valeria átmenetileg elhagyta a kórházat, mert három kisgyermek gondozása miatt szinte lehetetlen volt számára visszatérni a műszakjába. Mauricio fizette a lakbért, az ételt és a háztartási költségeket.

De a harmadik gyerekkel valami megváltozott.

Mauricio panaszkodni kezdett a pénzre, a zajra, a fáradtságra, sőt még a gyerekek állandó jelenlétére is.

Egyik este azért veszekedtek, mert a férfi azt követelte, hogy Valeriának találjon megoldást az újabb terhesség megelőzésére.

– Belefáradtam, hogy mindent cipelnem kell – kiáltotta.

–Mindent cipelnem? Évek óta nem aludtam egy teljes éjszakát sem. Főzök, takarítok, mosok, óvodába viszem a gyerekeket, és az egész napot a babával töltöm.

Mauricio elvette a kulcsait.

– Legalább itthon vagy. Elegem van mindannyiótokból.

Becsapta az ajtót.

Valeria azt gondolta, hogy miután lenyugodott, visszatér.

Azon az éjszakán nem jött vissza.

Másnap sem.

Kórházakat, ismerősöket hívott, sőt, még a rendőrségen is érdeklődött.

Semmi.

Kétségbeesésében tárcsázott egy számot, amelyre megesküdött, hogy soha többé nem hív.

Terézia válaszolt.

Csendben hallgatta végig a magyarázatot, majd megszólalt:

– Szóval végre találkoztál az igazi Mauricióval.

Valeriát hideg futotta végig.

Nem hittem el, mi fog történni…

2. RÉSZ

– Mauricio egész életét azzal töltötte, hogy elmenekült, valahányszor a dolgok már nem voltak kényelmesek – mondta Teresa telefonon –. Egyetem, munka, elkötelezettségek… Most a saját családja elől kellett elmenekülnie.

Valeriának le kellett nyelnie a büszkeségét.

– Szinte semmi élelmünk nincs. Azt sem tudom, hol van.

Terézia beleegyezett, hogy felhívja a fiát.

Mauricio még aznap este virággal, egy bevásárlószatyrral és kétnapi bulizásról árulkodó lehelettel tért vissza.

Soha nem magyarázta meg, hol járt.

Ezután eltűnései gyakoriak lettek.

Néha azt mondta, hogy a barátaival jár el szórakozni. Máskor azt állította, hogy van plusz munkája. De hétről hétre kevesebb pénzt hagyott otthon.

Amíg el nem jött a lakbér fizetésének napja.

A doboz, ahol Mauricio általában a készpénzt tartotta, üres volt.

Valeria több mint hússzor hívta.

Nem válaszolt.

Másnap megjelent a lakás tulajdonosa, és követelte a fizetést.

– Holnap üresen akarom tartani a helyet, ha nem kapok fizetést.

Mivel Guadalajarában nem éltek közeli rokonok, és három kisgyermeke volt, Valeria ismét felhívta Teresát.

Az anyósa feltételt szabott.

– Nem adok kölcsön pénzt, mert Mauricio úgyis rájön, hogy mindig elküldheti nekem a felelősségeit. De elvihetlek magammal téged és a gyerekeket néhány napra.

Valéria egyetértett.

Amikor Mauricio két nappal később megjelent, felfedezte, hogy a zárat már kicserélték, és hogy a családja az édesanyjával él.

Dühös lett.

–Megmondtam, hogy ne keverd bele Teresát a problémáinkba!

– Kint akartak hagyni minket az utcán.

– El kellett volna menned egy barátoddal!

–Négyen vagyunk, Mauricio. Kinek a házánál akartad, hogy megjelenjek három gyerekkel?

Nem válaszolt.

Még rosszabb: másik lakást sem keresett.

Gyakorlatilag elhagyta Valeriát, a gyerekek pedig letelepedtek Teresánál, majd ismét eltűntek.