Amiért összekeverted a drága virágokat az elkötelezettséggel.

Mert azt hitték, hogy valakitől anyagilag függeni egyet jelent a védelemmel.

De amikor hazaért, Mateo odaszaladt hozzá.

-Anya!

Sofia mögötte jelent meg.

Emiliano tántorgott ki a konyhából.

Valeria letérdelt, hogy megölelje három gyermekét.

Aztán megértett valamit.

Mauricio a világ legnyomorúságosabb okai miatt is alapíthatott volna családot.

De a gyermekei nem voltak hiba.

Igaziak voltak.

És olyan volt az az élet is, amelyet Valeria még felépíthetett.

A következő hónapok nehezek voltak.

Reggelente busszal ment a városba, hogy részt vegyen egy kozmetikai és arckezelési tanfolyamon. Orvosi végzettségének köszönhetően gyorsan tanult. Amíg tanult, édesanyja vigyázott Emilianora, édesapja pedig elhozta az idősebb gyerekeket az iskolából.

A ringből származó pénz elég volt a pálya nagy részének kifizetésére.

Valeria bizonyos iróniát talált ebben.

Egy álházasság szimbóluma végül finanszírozta a függetlenségét.

Amikor a képzés véget ért, egy korábbi kórházi kollégája álláslehetőséget szerzett neki egy guadalajarai kozmetikai klinikán.

Eleinte alig voltak ügyfeleim.

Korán indult el a faluból, és este kimerülten tért vissza.

De nem panaszkodott.

Miután évekig takarított, főzött és három gyereket gondozott, miközben azt mondták neki, hogy „semmit sem csinált”, az a felfedezés, hogy újra képes saját pénzt keresni, visszaadta neki azt, amiről azt hitte, hogy elveszítette.

Bizalom.

Az ügyfelei elkezdték ajánlani őt.

Képzettségének keretein belül bőrápolásra és non-invazív eljárásokra szakosodott.

Egy évvel a válás után már meglehetősen stabil időbeosztása volt.

Vehetett a gyerekeinek cipőket anélkül, hogy azon tűnődne, vajon Mauricio hagyott-e pénzt.

Megengedhettem magamnak az iskolai felszereléseket.

Meghívhatná a szüleit ebédelni.

És mindenekelőtt abbahagyta a telefonja nézegetését, és üzenetekre várt egy olyan férfitól, aki sosem jelent meg.

Mauricio gyakorlatilag eltűnt.

A megérkező nyugdíj minimális volt.

Nem hívott születésnapokon.

Nem kérdezett rá az osztályzatokra.

Nem vett részt az iskolai ünnepségeken.

Máté először megkérdezte:

– Mikor jön apa?

Aztán abbahagyta.

Sofia elkezdte mondogatni, hogy az apja „nagyon messze dolgozik”.

Emiliano alig emlékezett rá.

Valeria soha nem beszélt rosszat Mauricióról előttük.

Egyszerűen abbahagyta a kifogások keresését.

Ha kérdezték volna, azt válaszolta volna:

– Apád tudja, hol vagyunk.

És ez elég volt.

Mígnem majdnem egy évvel később egy furgon parkolt le a szülei háza előtt.

Mauricio három dobozzal cipelve szállt le.

Görkorcsolyákat hozott Mateónak, egy kis biciklit Sofíának, játékokat Emilianonak és édességekkel teli zacskókat.

A gyerekek úgy néztek rá, mintha távoli rokonuk lenne.

Mauricio megpróbálta megölelni őket.

Mateo félénken beleegyezett.

Sofia a nagymamája mögé bújt.

Emiliano megkérdezte:

-Ki az?

Mauricio elsápadt.

Úgy tűnt, ez a kérdés jobban fáj neki, mint bármilyen érv.

Aztán elővett egy borítékot, és átnyújtotta Valeriának.

Jelentős összegű pénz volt.

– Beszélni akarok veled.

Az udvarra sétáltak.

Mauricio idegesnek tűnt.

– Sokat gondoltam ránk.

Valéria hallgatott.

–Mindannyian hibázunk. Talán elhamarkodottan vállaltuk a válást.

Majdnem elmosolyodott.

– Sietnünk kellene?

–Megpróbálhatnánk újra. Főleg a gyerekek miatt.

– Egy éve nem hívtad a gyerekeket.

– Rendbe szedtem az életemet.

– És most, hogy kijavítottad, eszedbe jutott, hogy három gyereked van?

Mauricio összeszorította az állkapcsát.

– Megváltoztam.

-Nem.

— Honnan tudhatod ezt?

– Mert ha átöltöztél volna, akkor biztosan megkérdezted volna, mire van szükségük. Ehelyett drága ajándékokkal érkeztél, és megkértél, hogy menjek vissza.

Mauricio lehalkította a hangját.

– Nagyon hiányoznak.

Valéria nyugodtan nézett rá.

– Meglátogathatod őket. Soha nem tiltottam meg. De nem jössz vissza velem.

– Újra egy család lehetünk.

– Már egy család vagyunk. A gyerekeim, a szüleim és én. Lehetsz az apjuk, ha úgy döntesz, hogy úgy is viselkedsz. Ami viszont már nem leszel, az a férjem.

Mauricio dühös lett.

– Nagyon büszke lettél, mióta elkezdtél pénzt keresni.

– Nem. Abbahagytam a félelmet.

Hosszú csend következett.

Mielőtt elindult, Mauricio megígérte, hogy a következő héten visszatér.

Nem tért vissza.

Ő sem hívott.

Valéria nem volt meglepve.

A váratlan két hónappal később történt.

A klinikáról egy recepciós lépett oda hozzá.

– Egy hölgy kérdezősködik felőled.

Valéria kiment a folyosóra.

Teresa Salgado is ott volt.

Még mindig tökéletesen ápolt volt, kifogástalan hajjal és ugyanazzal a komoly arckifejezéssel, amire Valeria az első kórházi látogatásról emlékezett.

– Látom, sikerült felkelned – mondta Teresa, belépve az irodába –. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerülni fog.

Nem volt kimondottan bók, de Teresától szólva elég közel állt hozzá.

— Mire van szükséged?

– Mauricio azért jött, hogy megkeressen.

Valéria összevonta a szemöldökét.

—Honnan tudod?

– Mert korábban velem jött.

Ez meglepte őt.

– Újra beszéltetek?

– Ideiglenesen. Pénzt akartam.

Teresa keserűen felnevetett.

Mauricio elvesztette egy másik állását és adósságot halmozott fel. Miután hónapokig egy nővel élt együtt, a nő végül kirúgta a lakásból, amikor kiderült, hogy Mauricio pénzzel tartozik neki.

Aztán az anyjához fordult.

Terézia nem volt hajlandó segíteni neki.

Aztán Mauriciónak eszébe jutott, hogy volt egy volt felesége, akinek sikerült stabilizálnia magát.

– Ezért jelent meg játékokkal – mondta Valeria.

-Valószínűleg.

Valéria mély levegőt vett.

– Mondtam neki, hogy nem megyek vissza hozzá.

Terézia bólintott.

-JÓ.

Évek óta először úgy tűnt, mindkét nő egyetért.

– Csak azért jöttél, hogy ezt megkérdezd?

-Nem.

Teresa egy mappát tett az asztalra.