„Tényleg hozzá akarsz menni ahhoz a sajtárushoz?” A feleség hangosan felnevetett… amíg meg nem látta az imént érkezőt!

1. rész
– Tényleg hozzámentél ahhoz a sajtkészítőhöz? Nem csoda, hogy zavarban voltál, amikor értekezletekre kellett hoznod.

Vanessa Inés standja előtt mondta ezt, miközben ugyanazzal a kezével, amelyen egy minden mozdulatánál csilingelő karkötőt viselt, a kötényére mutatott.

A férje, Sergio, röviden felnevetett.

Inés sajtokat vágott. A kés a deszka fölé lógott.

Körülötte a vásár számos látogatója hirtelen úgy tett, mintha más dolgok érdekelnék őket. Doña Elvira, aki a szomszédos standon mézet árult, abbahagyta az üvegek rendezgetését.

– Képzeld el, hogy folytatod vele – tette hozzá Vanessa. – Egész életedben savanyú tej szagú voltál.

Inés letette a kést.

A házassága alatt megtanulta, hogy Sergio nevetett, amikor nem akart felelősséget vállalni azért, amit megengedett magának.

Négy év telt el a válás óta, de az a nevetés még mindig fájt neki.

„Ha venni akarsz valamit, kiszolgálhatom” – mondta. „Ha nem, akkor engedd először a vásárlóimat.”

Vanessa felvonta a szemöldökét, meglepődve a válaszon.

Sergio megfogta a karját.

– Menjünk, fontos dolgunk van.

Visszatértek tágas kiállítóterükre, ahol üveghűtők, képernyők és egy fémszerkezeten kivilágított forgalmazójuk neve állt.

Inés a saját kezeit nézte.

Apró hegei, rövid körmei és egy nemrégiben keletkezett égési sérülése volt a hüvelykujja mellett. Hetekig készítette ezt a sajtot, hajnal előtt kelt, hogy ellátogasson a Tequisquiapan közelében lévő tanyán lévő sajtüzemébe.

Az asztal régi volt, de a kések tiszták, a minták letakarva, és minden darabon ott volt a címke.

Mindez nem hozta zavarba, amíg valaki nem próbálta nevetségessé tenni.

Doña Elvira közeledett.

– Ne is figyelj rájuk, lányom!

Inés nyelt egyet.

– Igen, hallgatok rájuk. Ez az, ami feldühít.

A nő megszorította a vállát, és visszatért a helyére.

Inés 32 éves volt. Szüleitől egy kis birtokot, kezelhető adósságokat és a sajtkészítés mesterségét örökölte. Mielőtt teljesen a sajtkészítésnek szentelte magát, családja mézet is árult a régió piacain.

Ezeken a vásárokon ismerkedett meg Mateóval.

Ő 17 éves volt; a nő 15.

Mateo segített apjának, Don Aurelionak kipakolni a kosarakat. Éjszakánként tanult, és egy kék füzetben számolgatta, mennyit kereshetnének a termelők, ha nem támaszkodnának a nyomorúságos árakat szabó felvásárlókra.

Udvarlásuk évekig tartott.

A vásárok után tacókat ettek, szűkös kisbuszos utazásokat szerveztek, és olyan terveket szőttek, amik megvalósíthatónak tűntek, feltéve, hogy nem kérdezték meg, mennyibe kerülnek.

Aztán megérkezett Sergio.

A családja vett egy szupermarketet a környéken. Volt autója, jól fogalmazott, és Inés szüleinek minden aggodalmára tudott választ adni.

Először Mateót kereste meg azzal a javaslattal, hogy megveszi Don Aurelio portékáját. Aztán elkezdte látogatni Inést.

Édesanyja nemrég betegedett meg. A kiadások egyre nőttek, és Sergio úgy beszélt a stabilitásról, mintha a pénztárcájában hordanák.

Inés végül engedett a családja nyomásának és saját félelmének.

Mateót kereste, és elmondta neki az igazat.

Nem hagyta abba a szeretetét, de elfogadta egy másik élet lehetőségét.

Nem könyörgött neki.

Ettől még rosszabbul érezte magát.

Egy héttel később, a plébániai ünnepen Sergio több ismerőse előtt gúnyolta őt.

– Annyit számolhatsz, amennyit csak akarsz. Még mindig a sajtkészítő fia maradsz.

Mateo hajnal előtt elhagyta a falut.

23 éves volt, volt egy hátizsákja és az a kék jegyzetfüzete.

A következő 11 évben Inés szórványosan kapott híreket: először Querétaróban, majd Mexikóvárosban dolgozott, és sokat utazott. Don Aurelio ritkán beszélt az eredményeiről, és soha nem használta ki Inés távollétét arra, hogy megbántsa.

Még arra is megtanította, hogyan javítsa a sajtok érését, amikor a válás után visszatért a ranchra.

Sergio végül szégyellni kezdte azt a nagyon alázatos családot, akiket állítása szerint meg akart védeni.

Azon a délutánon Inés éppen egy vásárolt terméket csomagolt be, amikor meglátott egy furgont megállni a pavilon előtt.

A férfi, aki kiszállt az autóból, világos színű inget és egyszerű kabátot viselt. A fülkék között sétált, amíg meg nem állt előtte.

Inés előbb felismerte a szemét, mint az arca többi részét.

– Mateo?

Megnézte a mintadiagramot.

– Apám azt mondja, hogy itt a vásárban árulják a legjobb sajtot.

Inés megpróbált mosolyogni.

Néhány lépésnyire tőle Sergio megállt, amikor meglátta.

Vanessa követte a tekintetét, majd elolvasta az újonnan érkező névtábláját. Az arckifejezése azonnal megváltozott.

A jelvényen szereplő név azt a forgalmazót mutatta, akinek Sergio hónapok óta próbált eladni.

És alatta Mateo beosztása: vezérigazgató.

2. rész
Sergio átsétált a folyosón egy olyan mosollyal, amelyet Inés túlságosan is jól ismert.

Az volt az, amit akkor használtam, amikor valamire szükségem volt.

– Mateo! Nézd csak! Miért nem szóltál, hogy jössz?

Kinyújtotta a kezét.

Mateo röviden kezet rázott vele.

– Meglátogattam apámat.

Vanessa is odalépett.

– Van egy függőben lévő ajánlatunk a csapatoddal. Biztos vagyok benne, hogy találunk időpontot a beszélgetésre.

Mateo a pontra mutatott.

– Most Inéssel beszélek.

Nem emelte fel a hangját. És nem is mosolygott, hogy enyhítse a csapást.

Sergio levette a kezét az asztal széléről.

Miközben elsétáltak, Inés észrevette, hogy még mindig túl erősen fogja a csomagolópapírt.

– Nem kell ezt csinálnod.

Mateo ránézett.

– Sajtot venni?

– Védj meg, mert hallottad, mit mondtak.