Egy pillanatig várt a válasszal.

– Hallottam. De apám megkért, hogy menjek el, mielőtt kinyitják a szájukat.

Inés mintát kínált neki.

Mateo lassan megkóstolta. Kérdezett a tejről, az érlelési időről és a termelési kapacitásról.

Először óvatosan, majd olyan magabiztossággal reagált, mint aki a munkája minden szegletét ismeri.

Elmagyarázta, hogyan vezeti a nyilvántartásokat, milyen problémái akadtak a megrendelések szállításával, és miért utasította vissza azokat a megrendeléseket, amelyeket nem tudott a minőség feláldozása nélkül teljesíteni.

Mateo ismét megkóstolta a sajtot.

– Mennyit tudsz folyamatosan nyújtani?

Inés elhagyta a testületet.

– Mielőtt az üzletről beszélnénk, mondjon valamit. Tényleg van egy disztribúciós cége?

Halkan felnevetett.

-Igazán.

A város sem fogadta őt jobban, mint a falu.

Azzal kezdte, hogy dobozokat pakolgatott egy hűtőkamrába. Megosztott egy szobát, ahol csak talált ennivalót, és a napok után, amikor elzsibbadtak az ujjai, átírta a beszámolókat a jegyzetfüzetébe.

Tanult a szállításról, a megőrzésről és az elvesztésről.

Azt is felfedezte, hogy egyes éttermek jól fizettek olyan termékekért, amelyeket a közvetítők szinte ingyen vásároltak meg.

Spórolt, hogy adminisztrációt tanulhasson, és elkezdett képviselni egy termelőt, aki nem tudta eladni a sajtjait.

Az első szállítmánya meghibásodás miatt késett. Mateo a bérleti díjra félretett pénzből egy másik járművet vett.

Az étterem ismét vásárolt tőle.

Aztán megérkeztek mások is.

Évekkel később cége 4 államban működött együtt termelőkkel, és több városban is ellátta a szaküzleteket és éttermeket.

De visszatérésük oka nem egy új útvonal volt.

Don Aurelio megbetegedett.

Mateo pénzt küldött, segítséget fogadott és telefonált. Egészen addig, amíg az orvossal folytatott beszélgetés során rá nem jött, hogy hónapokig mindent megoldott, kivéve a távollétét.

Inés lesütötte a tekintetét.

– Apád azt mondta, elfoglalt vagy.

– Az voltam. Én is e mögött bújkáltam.

Azt mondta neki, hogy amikor csak teheti, meglátogatja Don Aureliot. Néha ételt vitt neki, máskor pedig ragaszkodott hozzá, hogy a székéből nézze át a produkciós jegyzeteket.

Mateo szomorúan elmosolyodott.

– Elképzeltem, ahogy parancsokat osztogat.

– Add tovább nekik.

A beszélgetést félbeszakította Vanessa visszatérése egy mappával.

A pult szabad végén hagyta.

– Csak hogy tudd. Jelentős mennyiségeket tudunk kezelni.

Inés a mappára nézett, majd Sergióra, aki a felesége mögött várakozott.

– Az asztalomat használják.

Vanessa lassan visszahúzta.

– Ne érzékenykedj. Ez munka.

Mateo elővett egy kártyát.

–Pontosan. Inés, egy regionális termékcsaládhoz választunk termelőket. Ha érdekel, a csapatom meglátogathatja a sajtüzemeteket.

Vanessa kuncogott egyet.

– Csak néhány mintáért fogod felbérelni?

„Néhány mintán keresztül megismerkedem majd a produkciójukkal” – válaszolta Mateo. „A többit majd átnézem.”

Sergio intett neki, hogy maradjon csendben, de a lány folytatta.

– Hát, gondolom, az emlékek az eladásban is segítenek.

Inés ismét érezte a forróságot a nyakán.

Ezúttal nem hajtotta le a fejét.

– A sajtjaimnak van nevük, regisztrációjuk és áruk. Ha meg akarod kérdőjelezni őket, tedd valami mással, ne az életemről szóló kommentekkel.

Doña Elvira halkan felsóhajtott.

Egy pár, akik a beszélgetés alatt várakoztak, két darabot kért.

Inés gondoskodott róluk.

Mateo félreállt anélkül, hogy félbeszakította volna.

Amikor végzett, a lány elé tette a kártyát.

A hátuljára ráírta a fajtát, amelyet az imént kóstolt, és egy lehetséges látogatás dátumát.

Nincs lehetetlen ígéret.

Inés pontosan ezt értékelte.

Épp el akartam tenni, amikor Sergio egyedül tért vissza.

Már nem mosolygott.

– Mielőtt eljegyeznétek egymást, ne feledjétek, hogy a házasságunk alatt mi fizettük a ranch hűtőberendezését.

Inés mozdulatlan maradt.

– Ez benne volt a válási szerződésben.

– Ellenőriznem kellene.

Mateo lépett egyet, de a lány felemelte a kezét.

Sergio a pult felé hajolt.

– Kár lenne, ha most ingatlanügyek merülnének fel.

Megvárta, hogy a lány megadja magát.

Inés kinyitotta a mappát, amiben a nyugtáit tartotta, és elővette a telefonját.

– Ezután áttekintettük a teljes dokumentációval együtt.

Megkereste az ügyvédje elérhetőségét.

Egész délután először Sergio tűnt aggódónak.

3. rész
Inés nem hívott fel engedélyt kérni.

Azért hívott fel, hogy kérje az aláírt megállapodás és a megítélt vagyontárgyak listájának újbóli elküldését.

Az ügyvédje néhány perccel később válaszolt.

A kamera adataival együtt fel volt tüntetve. Ez is része volt annak a vagyonnak, amit Inés megtartott a házastársi vagyonról való lemondásáért cserébe.

Megmutatta a dokumentumot Sergiónak anélkül, hogy átadta volna a telefont.

– Ez nem változott attól, hogy valaki sajtot akar venni tőlem.

Alig olvasta el.

– Nem kell jelenetet rendezni.

– Azért jöttél, hogy megfenyegesd az állásomat egy másik személy előtt.

Sergio Mateóra nézett, kiutat keresve.

Nem találta meg.

Inés letette a telefont.

– Bármilyen kérdés esetén forduljon az ügyvédemhez. És soha többé ne tegye az iratait az asztalomra.

Sergio elment.

Taps nem volt. A vásár tovább működött, valaki megkóstolta a lekvárt, és a hangszórókból főzőbemutatót jelentettek be.

Inés hálás volt, hogy a világ megy tovább.

Remegtek a térdei.

Mateo megvárta, míg ránézhetett.

-Minden rendben?

Mély lélegzetet vett.

– Most pedig szeretnék beszélni erről a látogatásról.

Azon az éjszakán Mateo a tanya folyosóján találta meg az apját, egy takaróval a lábán.

Don Aurelio egy székre mutatott.

– Meglátogattad őt?

-Igen.

-ÉS?

– Nagyon jó sajtot készít.

Az öregember elmosolyodott.