– Csak vedd feleségül azt a csúnya nőt – mondta hidegen a herceg. Annyira megdöbbent, hogy megszólalni sem tudott, amikor a nő leengedte a csuklyáját.
– A legkevésbé vonzó is megteszi – mondta a márki anélkül, hogy felnézett volna.
Don Rodrigo de la Vega egy hatalmas mahagóni íróasztal mögött ült, jobbján egy sherryspohár, előtte pedig egy nyitott könyv. Harminckét éves volt, jelentős vagyonnal rendelkezett, és olyan hideg tekintete volt, hogy még a legmagabiztosabb férfiak is gondosan megválogatták a szavaikat a jelenlétében.
Ügyvédje, Esteban Paredes, egy listát tartott magánál, amelyen Villaseñor grófjának öt lánya szerepelt.
– A legidősebbet, Doña Catalinát Valladolid egyik legszebb fiatal nőjének tartják – kezdte.
Rodrigo felnézett.
– Nem azt kérdeztem, melyik a legszebb. Azt kérdeztem, melyik okozza a legkevesebb problémát, melyiknek nincsenek kérői, és melyik lesz hálás, hogy a vezetéknevemet kapja.
–Ebben az esetben Doña Inés Villaseñor. Huszonöt éves, nincs hozománya, és soha nem mutatták be a nagy szalonokban. Amióta apja megbetegedett, ő kezeli a San Jerónimo-hagyaték könyvelését.
— Küldjön egy ajánlatot.
Esteban habozott.
– Anélkül, hogy ismernéd őt?
„Nem akarok beleszeretni. Szükségem van egy törvényes feleségre és egy örökösre. Neki védelemre van szüksége. Ez mindkettőnk számára kényelmes megoldás.”
Amit Rodrigo nem tudott, az az volt, hogy Inés már 3 hete várt erre a lánykérésre.
Apja négy hónappal korábban halt meg, adósságokat, négy kiskorú lányt és egy régi hagyatékhoz tartozó hagyatékot hagyva maga után. A dokumentum ismert változata szerint a vagyon Baltasar Villaseñorra, egy távoli unokatestvérre szállna, aki már korábban leveleket küldött, amelyekben bejelentette, hogy mely földeket adja el a birtokbavételkor.
Inést az 1814-es mércével mérve nem tartották szépnek. Barna haja, komoly vonásai és túl karcsú alakja volt a kor divatjához képest. Míg nővérei zongorázni, hímezni és táncolni tanultak, ő elkísérte apját a dolgozószobájába.
Megtanulta összeadni a termést, kamatot számolni, és felismerni, ha egy vezető hazudik.
Ezért találta Esteban a márki lánykérésnél San Jerónióba a nőt, amint egy könyv fölé görnyedve feküdt.
– Doña Inés, hozok egy közleményt Don Rodrigo de la Vega-tól.
– Házassági ajánlat – válaszolta a nő minden meglepetés nélkül.
Az ügyvéd pislogott.
—Honnan tudod?
„A márki ebben a szezonban három fiatalembert utasított vissza. Szüksége van egy örökösre, de nem akar olyan feleséget, aki képes vonzalmat követelni. Nincs hozományom, udvarlóim és társadalmi helyzetem.” Ez egy meglehetősen egyszerű következtetés volt.
Esteban nem tudta, hogy csodálatot vagy kellemetlen érzést érezzen.
– Elfogadja?
– Egy feltétellel. Személyesen átnézem a házassági szerződést, mielőtt aláírom. Egyetlen olyan záradékot sem fogadok el, amit nem értek.
– A márkinek erre vannak ügyvédei.
– Én is tudok olvasni.
Esteban közölte a feltételt, és nemleges választ várt.
Rodrigo tizenegy másodpercig hallgatott.
-Elfogadott.
Az esküvőre hat héttel később került sor a Valderrama birtok kápolnájában, Valladolid külvárosában. Nem volt tánc, versfelolvasás, romantikus gesztusok. Rodrigo a nagyteremben üdvözölte feleségét, és ugyanolyan lelkesedéssel magyarázta el a feltételeket, mint ahogyan a 20 ló megvásárlását írta volna le.
„Évi juttatást kapsz, kezeled a házat, és megvéded a családom nevét. Cserébe diszkréciót és örököst várok el.”
-Értem.
– Nem érdekelnek az érzelmi követelések.
– Akkor mindketten értékelni fogjuk a tisztánlátást.
A válasz megdöbbentette.
Rodrigo könnyekre vagy színlelt félénkségre számított. Inés csak a hagyaték könyveit kérte.
Az első napon áttekintette a konyha, a pince és az istállók költségeit. Másnap reggel adott Estebannak egy listát.
– Valaki két éve bort, cukrot és olajat lop. A kár 380 ezüst peso.
– Ez lehetetlen.
– Lehetetlen lenne, ha a bejelentett összegek megegyeznének a kapott összegekkel. Nem egyeznek.
A nyomozás során kiderült, hogy az üzletvezető titokban árult kellékeket. Inés megakadályozott egy botrányt, visszaszerezte a pénz egy részét, és munkát talált a férfi feleségének, aki nem tudott a lopásokról, és három gyermekét kellett eltartania.
Rodrigo nem gratulált neki. Összehajtotta a listát, és zsebre vágta.
Azon az éjszakán kezdve azonban nyitva hagyta a műterme ajtaját.
Azt mondták, azért tette, mert a szénserpenyő jobban melegítette a folyosót. De az íróasztalától hallotta Inés tollának hangját, beszélgetéseit Doña Jacintával, a házvezetőnővel, és halk lépteit, ahogy ellenőrzi, hogy zárva vannak-e az ajtók.
A valaha csendes birtok most lakottnak érződött.
Inés átszervezte a kukoricafelvásárlást, kijavította a munkások szobáit, és rávette Rodrigót, hogy engedje el a korábbi adminisztrátor által 12 családnak felszámított tisztességtelen adósságot.
„Ez nem jótékonyság” – magyarázta. „Ha a családok elhagyják a földet, elveszítjük a következő termést.”
– Az együttérzést mindig pénzügyi vitává alakítja.
– Mert jobban hallod a számokat.
Rodrigo meg akart sértődni, de nem tehette. Igaza volt.
A nyugalom Doña Leonor Alvarado, Fresno grófjának lánya érkezésével szakadt véget.
Leonorban minden megvolt, amit a társadalom csodálatra méltónak tartott: fényes fekete haj, világos bőr, elegancia és egy mosoly, amely képes volt szeretetteljesnek tűnni, miközben megalázott egy másik embert.
Évekig azt feltételezte, hogy Rodrigo végül feleségül veszi.
Amikor találkozott Inéssel, lassan végigmérte.
– Az élet tele van meglepetésekkel. Soha nem gondoltam volna, hogy a márki ilyen… gyakorlatias feleséget választ.
– Én sem gondoltam volna, hogy ilyen hosszúak lesznek a látogatásai – felelte Inés. – De mindkettőnknek alkalmazkodnunk kell.
