A cowboynak szüksége volt valakire, aki felolvas neki egy levelet, és soha nem számított arra, hogy beleszeret a nőbe.
Ezequiel Cárdenas túlélte a pánikokat, a lövöldözéseket és a három telet, amikor Észak-Mexikó síkságain terelgette a szarvasmarhákat.
Azonban soha nem érzett akkora félelmet, mint azon a délutánon 1878-ban, amikor elővett a zsebéből egy levelet, amit nem tudott elolvasni.
A boríték két hete a zakója alatt lapult összehajtogatva. Egy Hidalgo del Parral-i ügyvédi irodától érkezett, és fekete tintával volt ráírva a neve.
„Ezequiel Cárdenas úr.”
Felismert néhány betűt. Meg tudta különböztetni a szarvasmarhák bélyegeit, el tudott olvasni bizonyos jeleket, és megértette a számlákon lévő számokat. De egy ügyvéd által írt teljes oldal olyan ismeretlen terület volt, mint a tenger.
Minden este a tábortűz mellett kinyitotta a borítékot, és elmélkedett a szavakon. Aztán eltette, nem tudván, hogy örökséget, adósságot vagy szerencsétlenséget tartalmaz-e.
Ezequiel egy részes arató fia volt. Hétéves korától a földeken dolgozott. Apja, Don Sebastián, azt mondta, hogy akkor tanul meg olvasni, ha lesz elég élelme ahhoz, hogy időt töltsön egy könyvvel.
Az a nap sosem jött el.
Ezequiel 15 évesen elhagyta otthonát, miután összeveszett az apjával. Úgy hitte, hogy az apja jobban értékeli valaki más földjét, mint a saját fiát. 18 évig cowboyként dolgozott, és utána csak háromszor látta az apját.
Ezért nyomta rá jobban a levél, mint bármilyen más súly.
Végül Paso del Nortéba, Chihuahuába lovagolt, keresve valakit, aki nevetés nélkül tudja olvasni a szavait.
Egy poros utca végén találta meg az iskolát. Kint várt, amíg az utolsó diákok is el nem mentek. Néhány gyerek elszaladt mellette, és a sarkantyúra, a ütött-kopott kalapjára és a szemöldökén lévő sebhelyre mutogattak.
A tanárnő megjelent az ajtóban.
Elena Montoyának hívták. Huszonöt éves volt, sötét szemei voltak, és olyan nyugalommal tekintett magára, mint aki hozzászokott ahhoz, hogy anélkül hallgatják meg, hogy felemelné a hangját.
Ezékiel levette a kalapját.
– Szeretnék kérni egy szívességet.
– Ha számláról van szó, a közjegyző a térrel szemben dolgozik.
– Nem akarok vele menni.
-Mert?
A férfi az utca felé nézett.
– Mert egy bárban vannak dolgok, amiket egyszer mondanak el, egy városban pedig örökké ismétlődnek.
Elena a kezében lévő borítékra nézett.
– Felolvasok egy levelet?
Ezekiel zavartan bólintott.
– Meg tudom fizetni.
– Gyere be. Nem kell a pénzed.
Leült az egyik kis íróasztalhoz. Alig fértek el a lábai az asztallap alatt.
Elena először némán nyitotta ki a levelet, majd megváltozott az arckifejezése.
„Mit ír?” – kérdezte Ezékiel.
– Az apja 3 hete meghalt.
A férfi lehajtotta a fejét. Tudta, hogy Sebastian beteg, de azt képzelte, még lesz ideje helyrehozni azt, ami évek óta elromlott közöttük.
– Van még valami – folytatta Elena. – Egy 80 hektáros birtokot hagyott rá Valle de Allende közelében.
Ezékiel felnézett.
– Apámnak nem volt földje.
– Állítólag csatlakozott egy mezőgazdasági gyarmatosítási programhoz. Majdnem öt évig művelte azt a földterületet, hogy megszerezze a végleges tulajdonjogot.
– Szóval az enyém?
Elena újra olvasott.
– Még nem. Három hónappal a szükséges időszak letelte előtt meghalt. 60 napod van a rokonsági fok igazolására, a lakcím igazolására és a folyamat befejezésére. Ha ezt nem teszed meg, a földterület visszaszáll az államra.
Ezekiel a kezeit nézte.
– Milyen dokumentumokra van szükségem?
Elena dokumentumokat, jelentkezéseket és nyilatkozatokat sorolt fel. Minden egyes szó fokozta a cowboy zavarát.
– Nem tudom megtenni – mormolta.
– Igen, megteheted.
– A felét sem értem annak, amit olvasol.
-Akkor segítségre lesz szükséged.
– Reméltem, hogy találkozik valakivel.
Elena összehajtotta a levelet.
– Ismerek valakit.
-WHO?
-Azok.
Ezékiel felállt.
– Nem kérhetem meg, hogy otthagyja az iskoláját.
– A tanítás tegnap véget ért, és csak két hónap múlva kezdődik újra. Különben sem bírom nézni, hogy valaki elveszíti, ami az övé, csak azért, mert soha senki nem tanította meg olvasni.
Elena nagyon is jól tudta ezt az igazságtalanságot.
Egy zacatecasi tanító lánya volt, akinek a házát könyvekkel töltötte meg. Két idősebb bátyja a francia beavatkozás során halt meg. Apja tüdőbetegséggel tért vissza, és röviddel ezután meghalt.
Jövedelem nélkül Elena hozzámehetett volna egy Federico Lozano nevű banki alkalmazotthoz. A férfi egy feltétellel biztosította a házasságát.
– Amikor a feleségem leszel, otthagyod az iskolát.
– A tanítás a munkám.
– Felesleges lesz. A feleségemnek semmi oka sincs mások gyerekei közelében lenni.
Elena megértette, hogy ez a házasság a szegénység egy újabb formája lesz. Elutasította a lánykérést, és északra utazott, hogy tanárként dolgozzon.
Paso del Nortéban ajánlatokat kapott farmerektől, akik szakácsnőt és gyereket vállalni vágyót kerestek, de egyikük sem kérdezte meg, mit szeretne.
Ezékiel viszont megkérte, hogy olvasson fel egy levelet, és elfogadta a segítségét anélkül, hogy úgy tett volna, mintha már tudná a válaszokat.
Három nappal később elindultak. Elena egy szürke kancán lovagolt, amit két évnyi megtakarításából vett. Ezequiel egy élelemmel megrakott öszvért vezetett.
Az út Hidalgo del Parralba majdnem két hétig tartott.
Éjszakánként Elena betűket rajzolt papírdarabokra.
– Ez E – mondta –. Ez az első Ezékieltől.
