1. RÉSZ

Azon a délutánon, amikor Teresa azzal vádolta Luciát, hogy rosszul bánik a saját apósával, Sergio majdnem tönkretette a házasságát anélkül, hogy egyetlen esélyt is adott volna feleségének a védekezésre.

Sergio Valdés hat napnyi valenciai ingatlanfejlesztés felügyelete után éppen hazafelé tartott majadahondai otthonába. Alig tette le a bőröndjét a folyosón, amikor megjelent idősebb nővére egy kék mappával a hóna alatt.

– Mielőtt megcsókolnád a feleséged, nézd meg ezt.

Benne az apja gondozására kijelölt számláról származó tranzakciók voltak: 900 euró, 1400 euró és további 750. Mindegyiket az elmúlt hetekben vették fel.

Voltak fényképek is.

Az egyiken a 79 éves Julián Valdés úr egy csuklóján lévő zúzódással jelent meg.

Egy másikon elveszett arckifejezéssel ült a tolószékében.

Két évvel korábban egy szélütés miatt gyakorlatilag megbénult a lába, és nagyon nehezen tudott beszélni. Segítségre volt szüksége az öltözködéshez, az evéshez és a gyógyszerek bevételéhez.

És az elmúlt 8 hónapban Lucía volt az, aki a legtöbb időt töltötte vele.

„Hozzáférése van a kártyához” – mondta Teresa. „Ő készíti elő a gyógyszereit. Ő dönti el, mikor jön be a gondozó. És véletlenül pont akkor kezdődtek ezek a költségtérítések, amikor te elkezdtél többet utazni.”

Sergio azt akarta válaszolni, hogy ez abszurd.

Lucía 31 éves volt, fizioterapeutaként dolgozott, és Don Juliánnal a rehabilitációja során ismerkedett meg. Még Sergio feleségül vétele után is továbbra is az idős férfi mellett ült, újságot olvasott neki, régi pasodoblékkal játszott, vagy segített neki a kézgyakorlatokban.

Don Julián láthatóan jobban reagált rá, mint bárki másra.

De azon az éjszakán Sergio meglátta a jelet az apja csuklóján.

— Mi történt vele?

Lucia túl sokáig várt a válasszal.

– Beverte a fejét a szék oldalába.

-Amikor?

– Néhány nappal ezelőtt.

– Miért nem mondtál nekem semmit?

Lucia lesütötte a tekintetét.

– Mert túl sok mindennel foglalkozol.

Ez a válasz elég volt ahhoz, hogy Teresa szavai elkezdjenek benne növekedni.

Másnap reggel Sergio felhívta a cége biztonsági vezetőjét.

Négy kis kamerát szerelt fel: egyet a folyosóra, egyet a nappaliba, egyet, amely az apja hálószobájának ajtajára fókuszált, és egy harmadikat az oldalsó bejáratnál.

Nem mondta el Luciának.

Ismételten elhangzott, hogy biztonsági okokból történt.

Tulajdonképpen a feleségére vigyázott.

Az első éjszaka semmi különös nem történt.

A második sem.

De a harmadik napon, hajnali 3:07-kor rezegni kezdett a mobiltelefonja.

Mozgás észlelve.

Sergio megnyitotta az alkalmazást.

Lucia mezítláb sétált a folyosón.

Belépett Don Julián szobájába.

És bezárta az ajtót.

Sergio felült az ágyban.

A képernyőn látta, hogy a felesége kinyitja a gyógyszeres fiókot, kivesz egy üveget, és megszámol néhány fehér tablettát.

Aztán papírba csomagolta őket.

Betette őket a zsebébe.

Sergio néhány másodpercre elállt a lélegzete.

Lucía odalépett az öregemberhez, megsimogatta a haját, és suttogta:

– Várj még egy kicsit, Julián. Csak egy kicsit. Még mindig nem tudok semmit mondani Sergionak.

Don Julián kétszer pislogott.

Lucia lekapcsolta a villanyt és elment.

Másnap reggel kávét főzött, mintha mi sem történt volna.

– Apád egészen jól aludt.

Sergio figyelte őt.

Amióta összeházasodtak, most először nem tudta, hogy a nőt nézi-e, akibe beleszeretett, vagy egy teljesen ismeretlent.

De ő úgy döntött, hogy hallgat.

Bizonyítékot akartam.

Két nappal később az oldalsó bejáratnál lévő kamera egy olyan jelenetet rögzített, ami a gyanúkat sokkal rosszabbá tette.

22:41-kor Lucia kiment a kertbe egy vastag borítékkal.

Egy férfi várta őt a kerítésnél.

Átadta neki a pénzt, és így szólt:

– Itt van. Senki sem tudhatja meg, hogy ezt csináljuk.

Az idegen eltette a borítékot.

Lucía hozzátette:

– Különösen Sergio.

És mielőtt elment, a férfi kimondott egy mondatot, amit Sergio tökéletesen hallott a mobiltelefonján keresztül:

– Akkor holnap meglesz az eredmény a tablettákról.

2. RÉSZ

Sergio másnap követte Luciát Alcalá de Henaresbe.

A borítékot hordó idegen egy kis magánlaboratóriumban dolgozott. Sergio egy kávézóból figyelte őket, miközben Lucía fényképeket, orvosi recepteket és egy átlátszó, tablettákkal teli zacskót helyezett az asztalra.

Ez nem tűnt titkos kapcsolatnak.

De azt sem értette, miért kell ezt a feleségének eltitkolnia előle.

Délután valami még furcsább dolog történt.

Lucía leültette Don Juliánt egy asztalhoz, és egy filctollat ​​tett az ujjai közé.

– Egy szót sem kell írnod. Csak egyetlen betűt.

Az öregember percekig küszködött, mígnem egy remegő T betűt rajzolt.

Lucia mozdulatlan maradt.

–T mint Teresa?

Don Julián kétségbeesetten pislogott.

Abban a pillanatban megszólalt a csengő.

Teréz volt az.

Lucía letépte a lepedőt, és egy magazin alá rejtette.

Sergio, aki a mobiltelefonjáról figyelte az eseményeket, az igazságnak szöges ellentétet értelmezte.

Azt hitte, az apja segítséget próbál szerezni Lucia ellen, és hogy a lány elrejtette a bizonyítékokat.

Órákkal később Teresa megérkezett egy ügyvéd kíséretében.

Elmagyarázta, hogy eljárást akar indítani Don Julián vagyonának jogi védelmére, miközben állapota folyamatosan romlik.

A család több üzlethelyiséggel rendelkezett Madridban, valamint egy kis örökölt épülettel Chamberíben.

– Valakinek meg kell akadályoznia, hogy a pénzük eltűnjön – mondta Teresa, egyenesen Luciára nézve.

A vita a lehető legrosszabbul végződött.

Egy antik óra, amely Don Juliáné volt, elhunyt feleségének emléktárgya, eltűnt a nappali fiókjából.

Teresa követelte, hogy ellenőrizhesse Lucia táskáját.