Azt terveztem, hogy egyedül megyek a lemondott nászútra, amikor a szomszédom – egy egyedülálló apa – közbelépett: „Én is megyek.”

1. rész
Elena még mindig az utolsó próbaruhát viselte, amikor a vőlegénye megkérte, hogy mondja le az esküvőt, és mondja el a vendégeknek, hogy ez az ő döntése volt.

– Így anyukámnak nem kell megtudnia Patriciáról.

Elena néhány másodpercig mozdulatlanul állt a nappali tükre előtt. Huszonkilenc éves volt, ruhája szegélyét több gombostű fogta, anyja keze pedig az anyagon pihent.

Rodrigo azért választotta ezt a pillanatot, mert tudta, hogy Elena aligha fog jelenetet csinálni Beatriz előtt.

Öt éve voltak együtt. Három hét múlva volt az esküvő.

„Ki az a Patricia?” – kérdezte Beatriz.

Elenára nézett, abban a reményben, hogy a lány továbbra is megvédi őt.

– A munkatársa, akitől hónapok óta késik – válaszolta a nő.

Rodrigo lesütötte a szemét.

Elena gyanított, de a megerősítés hallatán abszurd szégyenérzet töltötte el, mintha a megtévesztett nőnek bocsánatot kellene kérnie, amiért nem volt elég.

„Nem akarok kétségekkel kezdeni egy házasságot” – mondta.

– Nem a kétségeid okolhatók azért, hogy azt akarod, hogy hazudjak helyetted.

Levette a gyűrűjét, és a kitűzős doboz mellé tette.

Rodrigo még aznap este összeszedte a holmiját. Mielőtt elment, megkérdezte, hogy visszajöhetne-e később a kávéfőzőért.

Ez a kérdés végül megtörte.

A következő hetekben Elena felhívta a helyszínt, a fotóst és a zenekart. Guadalajarában konyhatervezőként dolgozott, és 18 hónapnyi megbízást szentelt az esküvőnek és az utazásnak. Az előlegek egy részét visszaszerezte, más részük elveszett.

Rodrigo anyja felhívta, hogy legyen diszkrét.

– Nem kell mindenkinek tudnia a problémáidról.

– A fiadnak van egy másik partnere.

– A férfiak néha összezavarodnak. Te is túlságosan a munkára koncentráltál.

Elena letette a telefont, mielőtt bármi olyasmit válaszolt volna, amit később a saját anyjának kellett volna elmagyaráznia.

Az egyetlen dolog, amit nem volt hajlandó lemondani, a loretói utazás volt.

Egy kis fehér házat választott a Kaliforniai Alsó-Délen, tengerre néző terasszal, ahol reggelizhettek, kilátással a szigetekre. A foglalást az ő nevére fizették, és a befizetett összeg nem volt visszatéríthető.

Rodrigo azt mondta, hogy túl drága.

Aztán megkérte, hogy adjon hozzá egy privát túrát, hogy a fotók szépek legyenek.

Beatriz ragaszkodott hozzá, hogy vele maradjon.

– Nem kell senkinek semmit sem bizonyítanod, lányom.

– Nem fogom elkapni. Azt akarom, hogy abból, amiért fizettem, egy része az enyém is legyen.

Azonban két nappal indulás előtt, a ház lépcsőjén ülve, nyitott bőrönddel maga mögött, Elena elvesztette a bátorságát.

Sírt, és befogta a száját, hogy a szomszédok ne hallják.

Daniel így találta, amikor tejvásárlás után visszatért.

Majdnem két éve lakott a szomszédban. 36 éves volt, hűtőberendezéseket javított, és egyedül nevelte fel lányát, Sofiát. Elena tudta, hogy özvegyember, de soha nem kérdezett részleteket. Köszöntötték egymást, csomagokat cseréltek, sőt, egyszer még egy létrát is kölcsönadott neki.

Daniel a bejáratnál hagyta a táskát, és anélkül közeledett, hogy a lépcsőre lépett volna.

– Felhívjam anyádat?

Elena megrázta a fejét.

– Holnap aggódnom kellene, hogy elfelejtem a naptejemet. Már azon gondolkodom, hogy hogyan fogok egyedül ülni egy friss házasoknak fenntartott asztalnál.

Ránézett a bőröndre.

– Még mindig Loretóba mész?

A nő bólintott.

Daniel olyan sokáig hallgatott, hogy Elena azt hitte, elbúcsúzik.

– Mehetek veled.

A lány zavartan nézett rá.

– Nem azt kérem, hogy ments meg.

– Tudom. Nekem is el kell innen mennem pár napra.

Elmagyarázta, hogy felhalmozott szabadságot, és hogy a nővére, Mariana már hónapok óta felajánlotta, hogy Sofíánál lakik. Majd ő fizeti a repülőjegyét. Elena megnézte a telefonján, hogy a házban van egy plusz kis szoba.

Megbeszélték a kiadásokat, az időbeosztást és a határokat. Nem színlelhettek kapcsolatot. Nem voltak kötelezettségek az utazás megosztásával kapcsolatban.

Másnap Daniel mindent megerősített Marianával és a lányával.

A hétéves Sofia megjelent Elena ajtajában egy kéréssel:

– Hoznál nekem valami kéket a tengerből?

– Találjunk valami szépet – ígérte Elena.

Hetek óta először tudott könnyedén mosolyogni.

A mosoly eltűnt aznap este, amikor az anyja továbbította neki a családi csoportbeszélgetés képernyőképét.

Rodrigo azt írta, hogy Elena már egy ideje kapcsolatban állt a szomszéddal, és ezért mondták le az esküvőt.

Lent egy fénykép látható, amelyen Daniel segít neki betenni a bőröndöt az autójába.

A telefon elkezdett megtelni üzenetekkel. Aztán megjelent Marianáé.

–Tudnom kell, mi folyik itt. A bátyám nem tudja, mit beszélnek róla.

2. rész
Elena remegő telefonnal az ujjai között átment Daniel házához.

Mariana a konyhában készítette Sofia vacsoráját. Daniel szó nélkül elolvasta a képernyőképet. Amikor végzett, letette a telefonját az asztalra.

– Tudja ő, hogy ez hazugság?

– Persze, hogy tudja.

Mariana végignézett a folyosón, hogy megbizonyosodjon róla, a lány nem hallgatózik.

„A bátyám három éve próbálja fenntartani ezt a házat. Nem akarom, hogy belekeveredjen valamelyik háborútokba.”

A kifejezés fájt Elenának, mert megértette a mögötte rejlő félelmet.

–Igazad van, hogy gondoskodsz róla. De én ezt nem tettem.

Dániel nyugodtan közbelépett.

– És nem fogom őt békén hagyni csak azért, mert úgy döntött, hogy hazudni fog.