Elena hazament, és megkereste a Rodrigóval folytatott beszélgetését a szakítás után. Ott volt az üzenet, amiben bevallotta, hogy négy hónapja jár Patriciával, és időt kért, hogy elmondhassa a családjának.

Csak abban a csoportban osztotta meg, ahol megvádolta.

Ezután azt írta, hogy nem fog beszélni a magánéletéről, és kilépett a csoportból.

Beatriz röviddel ezután megérkezett. Egy zacskó kenyeret cipelt, és a szeme vörös volt.

–Bocsásson meg. Amikor megláttam a fotót, egy pillanatra azt hittem…

– Hogy talán volt egy kevésbé csúnya magyarázata.

Az anyja nem próbálta megvédeni magát.

-Igen.

Elena hagyta, hogy megölelje. Nem állt készen arra, hogy elmondja neki, hogy nem számít, mert igenis számított.

Másnap utaztak.

A repülőtéren Daniel kétszer is ellenőrizte, hogy Marianánál megvannak-e a járatinformációi. Aztán felhívta Sofiát, hogy emlékeztesse őt, hol vannak a tornacipői.

Elena hallgatott, és újfajta felelősségérzetet érzett. Ez a férfi nem csak egy társ volt, aki betölthet egy üres helyet. Volt egy kislány, akinek a visszatérése volt a legfontosabb dolog a világon.

Repülés közben a felesége felől érdeklődött.

–Clarának hívták. Rákban halt meg, amikor Sofia 4 éves volt.

Daniel végighúzta a hüvelykujját a hátizsákja egy varrásán.

– Aztán videókat nézve megtanultam fonni. Amikor először annyira meghúztam a haját, megkért, hogy vegyek fel kalapot.

Mosolygott, de aztán azonnal lesütötte a tekintetét.

–Voltak hetek, amikor az egyetlen dolog, amit jól csináltam, az az volt, hogy elvittem az iskolába. És voltak hetek, amikor még ezt sem tettem.

Elena elmondta neki, hogy azért hagyott fel bizonyos projektek elvállalásával, mert Rodrigo panaszkodott, hogy túl sokat dolgozik. Azt is megtanulta, hogy csendben maradjon, ha valami zavarja, nehogy Rodrigo nehéznek nevezze.

Daniel nem kérdezte meg tőle, miért engedte meg.

Ez lehetővé tette számára, hogy folytassa a beszédet.

Loretóban a tenger olyan intenzív kék volt, hogy Elena megdermedt, amikor meglátta.

A kulcsokat átadó nő egy kosár gyümölccsel fogadta őket.

– Meglepetést készítettünk a menyasszonynak és a vőlegénynek.

Elena érezte, hogy összeszorul a mellkasa.

– Az esküvőt lemondták – sikerült kinyögnie. – El tudnátok távolítani bármit, amin a nevünk szerepel?

A nő kérdés nélkül bólintott. Daniel a bőröndöknél várt.

Azon az estén halas tacót ettek a teraszon. Mindegyikük más szobában hagyta a holmiját. A szél mozgatta a szalvétákat, és a csend most először látszott magyarázatot sem követelni.

A harmadik napon Elena lerobbant egy kézműves boltban.

Egy pár bögréket választott az új házukba. A férfi megkérdezte, hogy szükségük lesz-e még többre, amikor megérkeznek a gyerekeik.

Elena elment, mielőtt még sírni kezdett volna.

Daniel a tér előtt ülve találta meg.

– Feldühít, hogy itt vagyok, és még mindig rá gondolok.

– Akkor is lehetsz szomorú, ha a hely gyönyörű.

Megtörölte az arcát.

– Egész életében fegyverekkel volt tele.

-Én is.

Nem azért mondta, hogy a szerencsétlenségeket összehasonlítsa. A saját kezét nézve mondta.

Délután vettek egy kis kék üvegszívet Sofiának. Daniel küldött egy fotót, amelyen a tenger előtt tartják a szívet. A kislány hangüzenetben válaszolt, hogy tökéletes pontszámot ért el egy diktálásos teszten.

A következő napokban megengedtek maguknak apróságokat: későn reggeliztek, céltalanul sétálgattak, nevettek, amikor Daniel kiöntötte a szószt az ingére.

Az ötödik éjszakán, amikor átkeltek az utcán, felajánlotta neki a kezét. Elena megfogta, és nem eresztette el, amikor elérték a járdát.

Aztán Rodrigo felhívott.

Azt mondta, hibázott. Hogy majd beszélnek, ha visszaér. Hogy még van idejük kijavítani.

– És Patricia? – kérdezte Elena.

Csend lett.

– Nem úgy alakult, ahogy vártam.

Elena Danielre nézett, aki félreállt, hogy a lánynak ne legyen kétségei.

– Én sem úgy alakultam, ahogy vártad. Azt hitted, csak ülni fogok és várni.

Kiáltás nélkül letette a telefont.

De amikor visszatért Danielhez, a férfi már nem mosolygott. Nyílt hangon csengett a hangja.

Sofia hangja halk és visszafogott volt.

– Apa, mostantól Elenával fogsz lakni? Már nem akarsz nálunk lakni, mert ott van anyukám képe?

Daniel lassan kihúzta a kezét az övéből.

3. rész
Elena néhány másodpercig csak a mosogatást hallotta a közeli étteremben.

Első ösztöne az volt, hogy bocsánatot kérjen valamiért, amit még nem értett.

Daniel felhívta Marianát.

Nem tette kihangosítóra, de Elena meghallotta, ahogy Sofía megkérdezi, miért néz ki olyan boldognak az apja a fotókon. Mariana azt mondta neki, hogy talán kezdi kedvelni Elenát. A kislány akkor nem válaszolt. A kérdést lefekvéskorra tartogatta.

Dániel leült egy lépcsőfokra.

– Szerelmem, holnapután veled leszek. Ez nem változott.

Sokáig hallgatott.

– Nem, anya képe ott marad, ahol van.

Elena a tengerpart felé sétált. Égett a szeme.

Amikor Daniel megérkezett, a nő megszólalt, mielőtt a férfi tehette volna.

– Nem akarom, hogy a lányod úgy érezze, versenyeznie kell velem.

– Nem téged kérdez. Fél.

-Neked is.

Dániel bólintott.

Elmondta neki, hogy Clara halála után hónapokig az ágy mellett hagyta a szandáljait. Sofia olyan kicsi volt, hogy néha megkérdezte, mikor jön már vissza a kórházból.

Megtanulta, hogyan kell visszavágni, de azt nem, hogyan tűrje el utána a lánya tekintetét.

Ettől kezdve minden változás a házban fenyegetésnek tűnt számára.