– Julian nem csak egy kapzsi üzletember – suttogtam, miközben a vér kifutott az arcomból. – Ő egy befektetett vagyonkezelő. Egy kém.

„Tedd le a meghajtót, és lépj el az asztaltól!” – parancsolta egy hang a folyosó árnyékából.

Több tucat vörös lézerirányzék fújt Ray mellkasára azonnal. Egy teljes taktikai felszerelésben lévő szövetségi csatlóscsapat özönlött be az irodába, felemelt fegyverekkel.

A formáció közepéből egy férfi lépett elő. Magas volt, mély, átható tekintettel és gránitból faragott állkapoccsal. Sötét taktikai ruhát viselt, jelenléte abszolút tekintélyt parancsoló.

Teljesen megállt a szívem. A szoba forgott.

Sebastian Pierce volt az.

Ő volt a Pierce katonai dinasztia csodagyereke, a férfi, akihez feleségül kellett volna mennem, mielőtt egy tengerentúli titkos művelet állítólag az életét vesztette három évvel ezelőtt. A „halála” összetörtté, sebezhetővé és Julian kiszámított bűbájának tökéletes prédájává tett.

– Sebastian? – rekedt a hangom, egy szellem szökött ki az ajkam közül.

Intett az embereinek, hogy engedjék le a fegyvereiket. Felém lépett, mély, gyötrő bánat tükröződött a szemében. „Sajnálom, Stella. Halottnak kellett maradnom.”

„Mi folyik itt?” – kérdeztem, miközben jeges homlokzatom megrepedezett.

– Julian Vance-t egy nemzetközi fegyverszindikátus toborozta – magyarázta Sebastian rekedten. – Gyors felemelkedése nem csak a te pénzednek volt köszönhető; a kartell vérpénzének keveredése a Starlight pénzével, hogy elfedjék a nyomaikat. Az volt a küldetése, hogy feleségül vegyen, beszivárogjon a Sterling családba, és ellopja azokat a terveket. Khloe Montgomery nem a szeretője. Ő a közvetítője.

A felismerés fizikai traumaként ért. Az egész házasságom, a szerelem, amiről azt hittem, hogy megvan, a gyermek, akit majdnem elvesztettem – mindez egy hideg, kiszámított művelet volt. Amikor teherbe estem, Khloe idővonalának terhére váltam. Holtan kellettek.

„Hagytuk, hogy felépítse a birodalmát, hogy visszakövethessük a pénzt a szindikátus magjáig” – nyújtotta ki Sebastian a kezét, keze az arcom közelében lebegett, de nem mert hozzáérni. „Három évig figyeltelek, Stella. Minden alkalommal, amikor hozzád ért, megölt. De ha kiszabadulok a fedezékből, a szindikátus eltűnik.”

Remegő lélegzetet vettem, ahogy a darabok erőszakosan a helyükre csúsztak. „Khloe ma este takarítót hívott. A gálán.”

Sebastian komoran bólintott. „Lehallgattuk a hívást. De Julian eltűnt. És épp most küldött egy üzenetet, ami mindent megváltoztat.”

Sebastian átnyújtott egy tabletet. Élő videóközvetítés volt. Julian mániákusan és teljesen zavartan állt egy rozsdás, elhagyatott raktárépületben a brooklyni haditengerészeti udvaron. Mellette egy székhez kötözve, zúzódásokkal és zokogás közepette Martha ült, az idős szobalány, aki titokban plusz ételt és vigaszt csempészett nekem, amíg három évet töltöttem Julian aranyozott ketrecében.

– Stella – sziszegte Julian a kamerába, kezében egy nehéz vaskulccsal. – Most már mindent tudok. Tudom, hogy te vagy Starlight. Te pusztítottál el engem. Gyere a 44-es mólóra. Egyedül. Ha egyetlen katonai helikoptert, egyetlen szövetségi ügynököt is meglátok, betöröm a koponyáját. Egy órád van.

Ray dühösen előrelépett. „Ez egy csapda, Főnök. Khloe takarítónői ott lesznek.”

A képernyőre néztem, a férfi szemébe néztem, aki háborús övezetté változtatta az életemet. Nem éreztem félelmet. Egy csúcsragadozó hideg, abszolút tisztaságát éreztem.

– Hadd jöjjenek! – mondtam halkan, és visszaadtam a táblát Sebastiannak. – Julian azt hiszi magáról, hogy mesteri manipulátor. Ideje megmutatni neki, hogy valójában ki mozgatja a szálakat.

5. fejezet: A bábok mestere

A brooklyni haditengerészeti udvart sűrű köd borította, az elfeledett hajók rozsdás hajótestei leviatánokként derengettek a sötétben. Teljesen egyedül léptem be a 44-es móló barlangszerű terébe, tűsarkú cipőim kopogása visszhangzott a betonon.

Julian egyetlen, imbolygó halogénizzó alatt állt, és erősen markolta a villáskulcsot. Mögötte, az árnyékból előbukkanva, Khloe állt. Már nem játszotta a nyafogó szeretőt. Egy hangtompítós taktikai pisztolyt tartott a kezében, testtartása profi gyilkost kiáltott.

És őket harminc nehézfegyverzetű, megedzett zsoldos kísérte. Khloe „takarítói”. Őket a helyi alvilági főnök, Dominic Russo támogatta, aki kapzsiságból szövetkezett Juliannal.

– Tényleg eljöttél – nevetett Julian szaggatott, pszichotikus hangon. – A Csillagfény Főnöke, aki egy szobalány kedvéért a saját sírjába sétált.

– Engedd el Marthát, Julian. Ez köztünk marad – mondtam, és húsz lépésnyire megálltam, hátborzongatóan nyugodt hangon.

– Elengedni? – gúnyolódott Julian, előrelépve. – Elvetted a társaságomat. Elvetted a méltóságomat. Ma este elveszem az életedet, és visszavonom azokat a terveket.

Khloe felemelte a fegyverét, és egyenesen a mellkasomnak szegezte. „A műtőasztalon kellett volna meghalnod, Stella. Meg kell hagyni, hogy egy szívós kis csótány vagy. De a pénzed nem állíthatja meg a golyókat.”

„Öljétek meg!” – kiáltotta Julian a zsoldosoknak. „Tűz!”

A raktár halálos csendbe borult. Egyetlen lövés sem dördült. A távolban hallatszó ködkürt hangja mintha gúnyt űzött volna Julian parancsából.

Julian sápadtan megfordult. „Azt mondtam, tüzet! Dominic fizetett neked! Lődd le!”

A zsoldos osztag kapitánya, egy testes, sebhelyes arcú férfi, lassan leengedte a puskáját. Teljesen tudomást sem vett Julianról, elment mellette, és pontosan egy méterrel előttem állt meg.

A harci felszerelések nehéz csörömpölésének hallatán a hatalmas kapitány térdre rogyott és meghajtotta a fejét.

– Főnök – morogta a kapitány. – A terület biztosított.

Julian agya rövidzárlatot kapott. Hátratántorodott, és elejtette a villáskulcsot. Khloe szeme elkerekedett a színtiszta, hamisítatlan pániktól. Kétségbeesetten a kapitányra szegezte pisztolyát, de mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, három mesterlövés dördült el egyszerre a gerendák közül, szilánkokra törve a kezében lévő fegyvert, és mindkét térdkalácsát átszúrva.