Tariq elővett egy tervrajzot az asztalról, és Mária elé tolta.
– Ez nem egy palota, Mária. Ez egy kórház. Egy ingyenes, ultramodern orvosi és kutatóközpont azok számára, akiknek nincs pénzük a kezelésekre. Olyan családoknak, mint amilyen a tiéd is volt, amikor a bank fenyegetett. A legjobb orvosokat hozom ide a világ minden tájáról. De van egy problémám.
Mária figyelmesen tanulmányozta a rajzokat. A lélegzete is elállt az épületek és a felszereltség láttán. Ez egy álom volt, ami valósággá válhat. – Mi a probléma?
– A pénz csak téglákat és gépeket vesz. De ahogy te is tanítottad nekem, egy kórház lelke nem a gépekben van. Szükségem van valakire, aki irányítja a betegellátást. Aki gondoskodik arról, hogy minden beteg emberi bánásmódban részesüljön, és aki kiválogatja azokat az ápolókat és orvosokat, akik nem csak a fizetésért jönnek ide. Szükségem van rád, Mária.
A lány szemei elkerekedtek. – Rám? De én csak egy egyszerű ápolónő vagyok. Nincs tapasztalatom intézményvezetésben. Nem értek a menedzsmenthez.
– A menedzsmentre ott lesznek az öltönyösök – legyintett Tariq. – Nekem egy iránytű kell. Egy morális iránytű. Kifizetem a mesterképzésedet, a világ legjobb egyetemein tanulhatsz egészségügyi vezetést, miközben a központ épül. Mire megnyitjuk a kapukat, te leszel a főigazgató-helyettes, a betegellátásért és az etikáért felelős vezető.
Mária némán ült. A fejében kavarogtak a gondolatok. Ez egy olyan lehetőség volt, amit a legmerészebb álmaiban sem mert volna elképzelni. De Tariq szemeiben látta: a férfi halálosan komolyan beszél.
– És mi van, ha kudarcot vallok? – kérdezte bizonytalanul.
– Aki képes volt megállni a lábán velem szemben a legrosszabb napjaimon, az nem vall kudarcot – mosolygott a sejk. – Mit mondasz?
Mária vett egy mély lélegzetet, majd határozottan bólintott. – Elfogadom.
Az ezt követő két év élete legintenzívebb időszaka volt. Mária nappal az egyetemen tanult, éjszakánként pedig Tariqkal és a tervezőkkel ült egy asztalnál, finomítva a kórház működési elveit. A sejk teljesen megváltozott. A gőgös, dühös ember helyét egy céltudatos, szenvedélyes filantróp vette át. Máriával egyfajta apa-lánya, de leginkább bajtársi kapcsolat alakult ki közöttük. Mária volt az egyetlen, aki továbbra is gondolkodás nélkül ellentmondott a sejknek, ha úgy érezte, hogy egy döntés nem szolgálja a betegek érdekét. Tariq pedig pontosan ezt tisztelte benne a legjobban.
Azonban a háttérben sötét felhők gyülekeztek.
Tariq családja, különösen a legidősebb fia, Khalid, egyre növekvő aggodalommal figyelte apja ténykedését. Khalid számára a vagyon szent és érinthetetlen volt. Amikor rájött, hogy apja több százmillió dollárt öl egy ingyenes kórházba, és hogy mindennek a középpontjában egy külföldi, “jelentéktelen” ápolónő áll, a dühe elvakította.
Egy hónappal a központ hivatalos megnyitója előtt Khalid megjelent az építkezésen. Két testőrével és egy ügyvéddel lépett be Mária ideiglenes irodájába. A fiatal nő épp a nővérek beosztását készítette elő.
– Szóval te vagy az az ápolónő, aki megbabonázta az apámat – kezdte Khalid gúnyos, jéghideg hangon, engedély nélkül helyet foglalva Mária asztalával szemben.
Mária felnézett. Ismerte a fiú arcát a magazinokból; apja arroganciáját örökölte, de a bölcsességét nem. – Miben segíthetek, Khalid úr?
– Abban, hogy azonnal összepakolsz, és eltűnsz az életünkből – dőlt előre a férfi. Az asztalra dobott egy vaskos csekket. – Itt van kétmillió dollár. Bőven elég arra, hogy te és a szánalmas családod élete végéig kényelemben éljen. Cserébe aláírod ezt a papírt, amelyben lemondasz minden pozíciódról ebben a nevetséges “kórház projektben”, és soha többé nem lépsz kapcsolatba az apámmal.
Mária egy pillantást sem vetett a csekkre. Nyugodtan hátradőlt a székében. – Ezt a beszélgetést az édesapjával kellene lefolytatnia. Én egy szerződéses alkalmazott vagyok, és egy víziót valósítok meg. Nem áll szándékomban sehová sem menni.
Khalid arca elvörösödött a dühtől. – Azt hiszed, nem tudom, mi a terved? Azt hiszed, nem látok át rajtad? Megmentetted a csődtől a családodat, és most arra hajtasz, hogy bekerülj a végrendeletbe. Kihasználod egy idős, beteg ember meggyengült elméjét! Ha nem fogadod el a pénzt, a bíróságon fogom bizonyítani, hogy apám nem beszámítható, és tönkreteszlek. Olyan pert akasztok a nyakadba, hogy életed végéig a börtönben fogsz rohadni csalásért.
Mária szíve hevesen vert, de az arca rezzenéstelen maradt. Pontosan azt az erőt vette elő, amit Tariq szobájában évekkel ezelőtt. – Khalid úr. Az édesapja beszámíthatóbb, mint valaha. Most először látja tisztán a világot. Ha azt hiszi, hogy a pénzzel vagy fenyegetéssel meg tud félemlíteni, akkor ugyanazt a hibát követi el, amit az apja követett el régen: azt hiszi, hogy mindenkinek van egy ára. Az én áramat nem lehet csekkre írni.
– Akkor háborút akarsz… – szisztegte Khalid, és felállt.
– A háború már véget ért, Khalid. És te veszítettél.
A hang az ajtóból érkezett. Tariq állt ott, sötét öltönyben, mellette a saját biztonsági emberei és a vezető jogásza. A sejk arca olyan volt, mint a vihar előtti csend. Lassan besétált az irodába.
– Apa… – Khalid hangja hirtelen megbicsaklott. – Én csak a család érdekeit védem. Ez a nő…
