Felnevelte, szerette, és eltitkolta a nevét, hogy elkerülje a botrányt.

Minden évben megígérte, hogy elismeri. Minden évben talált egy újabb okot, hogy elhalassza.

Végül elintézte az örökséget, és egy megállapodást készített Catalina számára, hogy megtartsa a vagyon egy részét, miután a tartozásokat kifizették. Ramiro felfedezte a dokumentumokat, és azzal fenyegetőzött, hogy bíróság elé viszi a titkot, nyilvánosan kigúnyolja, és semmivel sem hagyja.

Ignacio engedett. Unokatestvére előtt megsemmisített néhány iratot, de nem mindet. Az egykori komornyik, Elías Rojas, megőrizte a hiteles dokumentumokat és az adásvételhez kapcsolódó megállapodás másolatát.

A levélben Alejandrót kérték fel, hogy keresse meg. Tartalmazott egy bocsánatkérést is, amit Ignacio sosem mert kimondani a lányának.

A dokumentum hiányos volt. Alejandro hajnalig olvasta, és úgy érezte, hogy a ház, amit pihenésre vett, egy olyan igazságtalanságot rejt magában, amelyet már nem hagyhat figyelmen kívül.

Katalint a kertben találta.

– Olvastam a levelet.

Felismerte a borítékot, és leült egy padra. Eltakarta az arcát. Alejandro mellette maradt, miközben sírt.

– Mindig azt hittem, hogy segíteni akar nekem – mondta végül. – De azt is gondoltam, hogy szégyelli magát.

– Úgy tűnik, mindkét dolog igaz volt.

Catalina elmesélte, hogyan tanult zenét, történelmet és nyelveket anélkül, hogy látogatókkal ülhetett volna. Lektorálhatott volna egy fordítást az apjának, de félre kellett állnia, amikor egy fontos személy lépett be.

–Megtanított arra, hogyan legyek a lánya, és hogyan rejtsem el ezt egyszerre.

Elias volt az, aki Catalina de la Vega-nak szólította, amikor kettesben voltak. Hat hónappal korábban hagyta el a ranchot, miután Ramiro megfenyegette a családját.

Mielőtt elindult, megadott neki egy címet, és megkérte, hogy keresse meg, amikor biztonságban megteheti.

Catalina elővette a papírt a ruhába varrt zacskóból.

– Minden nap magammal vittem.

– Miért nem ment el?

A lány harag nélkül nézett rá.

– Milyen pénzből? És kivel beszélhetett volna négyszemközt?

Alejandro ekkor értette meg a különbséget egy nyitott ajtó és aközött, hogy át tud menni rajta.

Küldött egy lovast a stewardért. Megbízta Herrerát azzal is, hogy a kezdetektől fogva vizsgálja ki az eladást, a Ramiro által kiválasztott dokumentumokra való támaszkodás nélkül.

Az unokatestvér fenyegetőzött. Bejelentette, hogy pénteken érkezik ügyvédje, egy helyi bíró és a városi pap kíséretében. Követelte a családi dokumentumok visszaszolgáltatását, és azt, hogy Catalinát távolítsák el Monteverdéből.

Aztán elkezdődtek a pletykák: az új tulajdonos szobalányt ültetett a főasztalhoz; mindenki találgathatta az okát.

Catalina abbahagyta a faluba járást.

Alejandro a konyhában találta Beatrizt, aki dühösen sírt.

„Tudtam, hogy ki ő” – vallotta be a házvezetőnő. „Tettem neki ételt, segítettem a ruháival. De amikor meg kellett volna szólalnom, hallgattam. Féltem, hogy elveszítem az állásomat.”

– Most már beszélhetsz.

Beatriz bólintott. Nem tűnt úgy, mintha felmentést kapott volna, de hajlandó lett volna valami mást tenni.

Alejandro édesanyja azon a héten érkezett meg. Doña Elena 61 éves volt, és nem igazán akarta elrejteni a véleményét.

Figyelte, ahogy Catalinát a teára teszi, és felismerte Ignacio gesztusát.

Amikor kettesben maradtak, megkérdezte a fiát a fiatal nőről.

Alejandro igazat mondott.

Doña Elena komoly maradt.

– Ismertem az anyját. Ignacio családja úgy bánt vele, mintha a szeretet a szegények szégyene lenne.

– Tudtad?

–Gyanítottam, hogy van egy lány. Nem tudtam, hogy még itt van.

Másnap meghívta Catalinát, hogy üljön le vele. Nem a hátteréről kérdezett. Azt kérdezte, mit olvas.

Egyszerű beszélgetés volt. Pontosan ezért Catalina évekig emlékezett rá.

Azon az estén mindkettőjükkel vacsorázott. Amikor megérkezett a kenyér, megvárta, míg a többiek maguknak szolgálnak fel, ahogy mindig a konyhában tette. Doña Elena szó nélkül odahozta a tálat. Aztán megkérdezte a véleményét a munkáscsaládok által használt út javításáról.

Catalina elmagyarázta, hol gyűlik fel a víz, és mennyibe kerültek a legutóbbi javítások. Alejandro megkérte a vezetőt, hogy jegyzeteljen a megfigyeléseiről. Folytatta a beszédet, meglepődve a zavartalan félbeszakításon. Amikor befejezte, nem emlékezett, mit evett. Arra viszont emlékezett, hogy senki sem kérte meg, hogy távozzon.

A motoros csütörtökön tért vissza. A 73 éves Elias élt, és az okmányaival utazott. Várhatóan hajnal előtt megérkezik.

De a péntek mindenféle hír nélkül telt el.

Tíz órakor Alejandro elküldte Mateo szolgát, hogy keresse meg az úton. Catalina a lépcsőnél várt, és a hangokat számolta, amelyek soha nem váltottak hintóhanggá.

Ramiro 11-kor érkezett.

Társaival belépett a szobába, és megkérte őket, hogy kutassák át a lány szobáit.

– Ő egy szobalány, aki történeteket talál ki az unokatestvéremről.

Alejandro kinyitotta az ajtót.

Catalina sötétkék ruhában lépett be. Nem új ruha volt: ő maga alakította át. Egyenes háttal és kinyújtott kézzel állt.

– Catalina Isabel de la Vega a nevem – mondta –. És tudod, miért hagytam abba ennek a névnek a használatát.

Ramiro röviden felnevetett.

„Viselhetsz selymet. Apát nem lehet kitalálni. Láttam, ahogy elégette a végrendeletét. Dokumentumok nélkül senki vagy.”

Catalina érezte, ahogy a talaj visszahúzódik. Mielőtt válaszolhatott volna, hangokat hallott a hallban.

Matthew megjelent, és egy sáros öregember karját tartotta.

Elijah egy bőrdobozt cipelt a mellkasa mellett.