Darnell nyelt egyet. A torkában gombóc nőtt. – Ő mindig is ilyen volt – suttogta. – Túl jó ehhez a világhoz. És túl jó hozzám. – Nem tévedett veled kapcsolatban, fiam – mondta Walter szelíden, és reszkető kezével megérintette Darnell hatalmas, tetovált alkarját. – Látta benned azt az embert, aki a harag mögött rejtőzik. Most már csak az a kérdés, te látod-e őt?
Ezek a szavak mélyen elültetődtek Darnell elméjében. A következő hónapokban valami megmagyarázhatatlan dolog vette kezdetét. Darnell elkezdett olvasni. Nemcsak unaloműző ponyvákat, hanem történelmet, filozófiát, pszichológiát. Olyan könyveket, amiket Walter ajánlott neki. A Farkas, aki korábban csak az ökleivel kommunikált, most a szavakkal ismerkedett.
Azonban a börtön nem az a hely, ahol a békét sokáig tűrik. A hatalmi űrök mindig kitöltésre várnak. Mivel Darnell egyre inkább visszavonult az erőszaktól, és már nem büntette meg azonnal az apróbb tiszteletlenségeket, egy új, fiatal és ambiciózus rab, akit Marcusnak, vagy ahogy magát hívatta, “Pengének” neveztek, meglátta a lehetőséget.
Penge a húszas évei végén járt, kiszámíthatatlan, kegyetlen és éhes volt a hatalomra. Körémagasodott egy kisebb, lojális csoport, akik a C blokk új urai akartak lenni. Penge tudta: ahhoz, hogy ő legyen az alfahím, le kell győznie a Farkast. De azt is látta, hogy Darnell megváltozott. Nem lehetett már csak úgy, egy rossz szóval provokálni. Penge okos volt; rájött, hol van Darnell gyenge pontja. Walter.
Egy szombat délelőtt, a börtönudvaron, a levegő fojtogatóan párás volt. Darnell a sarokban állt, és egy könyvet olvasott. Walter a falak mentén sepregetett. Penge és három embere lassan elindultak az öregember felé.
Penge “véletlenül” belerúgott Walter szemeteslapátjába, a rajta lévő por és kosz pedig szétszóródott a betonon. – Hoppá. Úgy tűnik, újra kell kezdened, tata – vigyorgott Penge. Walter felsóhajtott, nem nézett rájuk, csak lehajolt, hogy összeszedje a szemetet. Penge azonban rálépett a lapátra, megakadályozva, hogy az öreg felemelje. – Hozzád beszéltem, te vén roncs.
A börtönudvar hirtelen elnémult. Minden szempár Darnell felé fordult. Darnell lassan becsukta a könyvet. Letette a közeli padra. Az izmai megfeszültek, a pulzusa felgyorsult. Az a régi, sötét, véres ösztön, amely oly sokáig uralta őt, most teljes erővel feltört a mellkasában. Egy hang azt súgta a fejében: Törd el a nyakát. Mutasd meg nekik, ki vagy.
De aztán eszébe jutott Amália levele: “Legalább most ne élj úgy, mintha nem lenne szíved.”
Darnell lassan, nyugodt, de határozott léptekkel átszelte az udvart. A tömeg szétnyílt előtte, mint a Vörös-tenger. Penge emberei kissé hátráltak, de a fiatal vezér igyekezett megőrizni a magabiztosságát. Penge kihúzta magát, várva az első ütést, arra számítva, hogy egy brutális verekedés veszi kezdetét, amelyben a túlerő végül az ő javukra dönti el a meccset.
Darnell megállt Penge előtt. A magasságkülönbség nyilvánvaló volt; Darnell árnyéka teljesen beborította a fiatal rabot. – Vedd le a lábad a lapátról – mondta Darnell. A hangja nem volt hangos, nem is kiabált. De olyan jeges nyugalom és fenyegetés sűrűsödött benne, hogy Penge önkéntelenül is nyelt egyet. – Mi van, Farkas? – próbált gúnyolódni Penge, bár a hangja kissé megremegett. – Az öreg a barátnőd lett? Megpuhultál. Ezt a blokkot már nem te irányítod.
Darnell nem vitatkozott. Egyetlen villámgyors mozdulattal előrenyúlt, megragadta Penge gallérját, és olyan erővel rántotta magához, hogy a fiú lába szinte elemelkedett a földtől. Penge három embere megfeszült, de Darnell rájuk emelte a szabad kezét, és rájuk nézett azzal a tekintettel, ami miatt egykor a C blokk legrettegettebb embere volt. – Aki mozdul, azt a kórházból fogják kiengedni a szabadulása napján. Érthető?
A három férfi megdermedt. Darnell visszefordult Pengéhez, az arcuk milliméterekre volt egymástól. – Hallgass ide, kölyök – suttogta Darnell, de úgy, hogy minden szava fegyverként hatott. – Azt hiszed, az az erő, ha bántasz valakit, aki gyengébb nálad? Évekig ezt hittem én is. Csomó csontot eltörtem, embereket küldtem az intenzívre. De tudod, mi a legnehezebb? Nem az, hogy elpusztíts valamit. Hanem az, hogy uralkodj magadon. Megölhetnélek itt és most, és mindenki tudja, hogy megtenném. De nem teszem. Mert ez az öregember többet ér, mint te és én valaha is fogunk.
Darnell egy laza mozdulattal hátralökte Pengét, aki megbotlott, és majdnem a földre esett. – Takarodjatok innen. És ha még egyszer csak ránézel Walterre, nem az öklömet fogod megismerni, hanem azt a szörnyeteget, akit olyan kétségbeesetten próbálok a láncán tartani.
Penge arca lángolt a megaláztatástól, de látta a társain, hogy eszük ágában sincs beavatkozni. Ráadásul az őrök a tornyokban már fegyvert fogtak rájuk. Penge dühösen köpött egyet a földre, majd sarkon fordult, és eltűnt az embereivel együtt.
Darnell lehajolt, felemelte a lapátot, és átnyújtotta Walternek. – Jól vagy, öregem? – kérdezte halkan. Walter bólintott, a szemei csillogtak a hálától és valami sokkal mélyebb dologtól. – Jól, Darnell. És te… te is jól vagy. Sokkal jobban, mint gondolnád.
Ez az incidens futótűzként terjedt el nemcsak a C blokkban, hanem az egész börtönben. Az őrök, az igazgató, a rabok – mindenki megértette, hogy Darnell Voss metamorfózisa valódi. Nem a gyengeség jele volt, hogy megkímélte Pengét, hanem a legnagyobb, legfélelmetesebb uralom önmaga felett. Az erőszak egyfajta gyengeség, a nyugalom pedig a legfőbb erő.
