– Eljöttél.

Mateo letérdelt, de nem mert hozzáérni, amíg Esteban le nem kötötte Lucerót a kötéllel. Aztán homlokát felesége piszkos kezéhez temette, és nyíltan sírt.

– Minden vasárnap. Minden vasárnap kerestelek.

Nem maradhattak ott. Együtt stabilizálták a nyerget, és folytatták az utat. Mateo a szakadék oldalán sétált, készen arra, hogy megtartsa Jacintát; Esteban a kötéllel vezette Lucerót. Amikor elérték az erdőt, Mateo teherautóját sekélyebb hóban találták. Takarókat terítettek az ágyra, és Jacintát néhány percre letették Lucero mellé, hogy a ló ihasson és levegőhöz jusson.

Mateo várás nélkül akart vezetni, de Esteban előbb eltakaríttatta vele a havat a kipufogócsőből, és felrakta a láncokat. Egy ügyetlen rohanás visszadobhatta volna őket a szakadékba. Útközben Jacinta néhány másodpercenként felébredt. Minden alkalommal a férje kezéért nyúlt, és feltette ugyanazt a kérdést.

– Azt hitted, meghaltam?

– Soha nem teljesen.

Mateo bevallotta, hogy a mosogató mellett tartotta a bögréjét, és hogy még mindig minden este felkapcsolta a folyosói lámpát. Azt is bevallotta, hogy azért írta alá az emlékiratot, mert Remedios biztosította róla, hogy kegyetlenség lenne megtagadni. Jacinta összeszorította az ujjait, nem azért, hogy szemrehányást tegyen neki, hanem hogy elmondja neki, megérti, milyen fárasztó lehet a reménykedés 90 napja.

A San Jerónimói klinikán csak három vizsgálóhelyiség volt, de az orvos felismerte a sürgősséget. Antibiotikumot, intravénás folyadékot és fájdalomcsillapítót adott be, majd mentőt hívott, hogy Durangóba vigyék. A fertőzés a csonthoz közel volt; ha még egy napot várnak, valószínűleg elveszítette volna a lábát vagy az életét.

A hír már a mentőautó megérkezése előtt elterjedt. Remedios belépett Julián és a városi parancsnok kíséretében. Az anya meglátta a lányát, és felnyögött. Meg akarta ölelni, de Jacinta felemelte a kezét.

– Először is hallgass.

Julian elsápadt. Aztán Mateóra mutatott.

–Ez egy felvezetés. Valószínűleg elrejtette.

Mateo rávetette magát. Esteban és a parancsnok lefogták, mielőtt megüthette volna a sógorát.

–Ott hagytad, miközben engem gyilkosnak neveztek!

– Nem én taszítottam a folyóba. Ő választotta azt az utat.

A csend azonnal beállt. Még senki sem mondta el neki, hogyan történt a baleset.

Jacinta előhúzott egy vastag cérnával összevarrt kis zacskót a kabátja belsejéből. Három hónapig védte a víztől, a sártól és a hótól. Benne egy kis memóriakártya és három, műanyag fóliába hajtogatott papírlap volt. Nem a teljes megpróbáltatás csodálatos bizonyítéka volt, hanem inkább a fakitermelési engedélyek másolatai, amelyekkel Julián fenyegette. Teherautó-rendszámtáblákat, faanyagmennyiségeket és aláírásokat mutattak, amelyeket Remedios kórházban töltött időszakában ismételtek meg.

„Láttam, hogy követ engem” – jelentette ki Jacinta a parancsnoknak. „A benzinkútnál ezt követelte tőlem. Elállta az utamat visszafelé, és arra kényszerített, hogy menjek tovább az árvíz felé. Amikor a teherautóm beleesett, csak ott állt, és felülről figyelt. Segítséget hívhatott volna. De nem tette.”

Remedios a fiára nézett.

– Azt mondtad, hogy Durangóban voltál azon az éjszakán.

Julián megpróbált elmenni, de a parancsnok eltorlaszolta az ajtót. Nem bilincselte meg azonnal. Összegyűjtötte a bizonyítékokat, szétválasztotta a tanúkat, és értesítette az ügyészséget. A későbbi nyomozás során összeálltak a hiányzó darabok: a benzinkút biztonsági kamerája négy perc különbséggel mutatta, hogy mindkét teherautó megérkezett; Julián telefonja egy, a szakadék közelében lévő adótoronyhoz volt kapcsolva; két kamionos beismerte, hogy fizetett nekik a faanyag engedély nélküli elszállításáért. Olyan üzeneteket is megtaláltak, amelyekben elrendelte a hagyatéki eljárás felgyorsítását, mielőtt Mateo megakadályozhatná a gyümölcsös eladását.

Juliánt segítségnyújtás elmulasztása, fenyegetés, hamisítás és erdészeti bűncselekmények miatt indították eljárás alá. A bíró nem alakította át azonnali igazságszolgáltatássá a közösség gyászát: szakértői jelentéseket, tanúvallomásokat és feljegyzéseket hallgatott meg. Hónapokkal később Julián büntetést kapott, és kötelezték a környezeti károk egy részének helyreállítására. A nyomozás nyilvánosan felmentette Mateót az eltűnésben való részvétele alól.

A legfájdalmasabb igazság a családon belül maradt. Remedios elolvasás nélkül aláírta a Jacinta halottnak nyilvánítását kérvényező petíciót. Julián biztosította arról, hogy a föld védelme érdekében szükséges, holott valójában az erdőt akarta eladni, mielőtt új korlátozásokat vezetnének be. Arra is rávette, hogy a város főterén, a szomszédok és a vásárlók előtt vádolja meg Mateót.

A durangói kórházban Remedios négyszemközt kért beszélni a lányával.

– Azt hittem, megvédem, amit apád elkezdett – mondta, és letérdelt az ágy mellé. – Végül segítettem a fiának, aki élve el akart temetni, és elpusztítottam azt az embert, aki soha nem hagyta abba a keresésedet.

Jacinta aznap nem bocsátott meg neki. Nem is rúgta ki. Követelte, hogy mondja el az egész igazságot, és adja vissza a gyümölcsös kulcsait Mateónak. Azt mondta, a megbocsátás nem lehet a következmények elkerülése.

A sebészek kitisztították a fertőzést, és lemezeket helyeztek a lábába. Jacinta hat hetet töltött kórházban, és több hónapot azzal, hogy újra megtanuljon járni. Mateo mellette volt, de nem tettek úgy, mintha minden visszatért volna a normális kerékvágásba. A három hónapos különélés bűntudattal, haraggal és rémálmokkal töltötte el őket. Terápiára jártak, és ugyanazzal a türelemmel építették újjá a házasságukat, amivel Jacinta a lábára helyezte a terhet: eleinte egy kicsit, de minden nap egy lépéssel többet.

Esteban kerülte az interjúkat. Amikor valaki hősnek nevezte, Luceróra mutatott.