Voltak délutánok, amikor a pénz nem tűnt elégnek az állatállomány etetésére, és így folytatódott a vita. Mateo eladott néhány állatot, és újratárgyalta egy adósság feltételeit anélkül, hogy megvált volna a forrástól. Elena plusz munkát kapott egy szomszédos család könyvelésével. Amikor visszatért az első fizetés beszedése után, az érméit az asztalra tette, és félretette, amire szüksége volt a saját kiadásaira. Mateo megértette, mennyire fontos számára, hogy legyen saját maga által megkeresett pénze.

Végül Eusebio keresete kudarcot vallott. A régi feljegyzések eltértek az általa érvényesíteni kívánt határoktól, és a halotti anyakönyvi kivonat lehetetlenné tette Félix vallomását. A bíróság elutasította a legelővel kapcsolatos kérelmét. Más tranzakciókban felmerült eltéréseket továbbra is külön vizsgáltak; Eusebio többé nem mutatkozhatott be Mateo előtt úgy, mint aki szívességet tett neki.

A hír nem tette egyik napról a másikra virágzóvá a ranchot. Voltak kerítések, amiket meg kellett javítani, adósságok, és a termés az esőtől függött. Mateo és Elena a következő évben is ezen dolgoztak. Takarmányvásárlásokat szerveztek más ranchokkal, hogy jobb árakat kapjanak, és minden szállítmányról nyilvántartást vezettek. Elena elkezdte könyvelési szolgáltatásait kínálni a városban a saját neve alatt. Voltak reggelek, amikor oda-vissza lovagolt; máskor a ranchon maradt, hogy lezárja a hónap könyvelését.

Egyik délután Mateo a forrásnál találta meg. Innen láthatták a házakat, amelyekbe vizet öntöttek, és a kerítést, amit mindketten megjavítottak a szezon elején. Mateo egy előző este írt levelet tartott a kezében.

„Arra gondoltam, hogy elküldöm ezt neked postán” – mondta. „Aztán eszembe jutott, mennyi bajunk volt a levelekkel, amiket mások vittek helyettünk.”

Elena elmosolyodott, de megvárta, hogy folytassa.

„Amikor először itt jártál, attól féltem, hogy olyan életet szeretnél, amit én nem tudok neked adni. Aztán féltem, hogy megszokom, hogy itt vagy. Meg akarom kérdezni, hogy hozzám akarsz-e jönni feleségül. Mondhatsz nemet, és folytathatod a munkát, ahogy eddig.”

Rápillantott a levélre anélkül, hogy átvette volna. Már régen nem volt szüksége házassági ígéretre ahhoz, hogy fedél legyen a feje felett, állása vagy lakhelye abban a városban. Ezért tudta hallgatni a kérdést anélkül, hogy úgy érezte volna, a jövője a választól függ.

– El akarom olvasni, amit írtál – mondta.

Azon az estén elolvasta a levelet. Mateo nem ajánlotta fel, hogy átveszi az irányítást az élete felett. A közös napokról beszélt, azokról az időkről, amikor visszatért a falujába, és visszatért, mert akarta. Azt kérdezte, hogy választhatják-e továbbra is egymást, amikor nehezebb évek jönnek.

Elena betette a levelet a jegyzetfüzetébe. Másnap reggel elment meglátogatni a férfit a farmudvaron.

– Igen, feleségül akarok menni hozzád – felelte. – És meg akarom tartani az állásomat a városban. Tovább kell beszélnünk a számlákról, még akkor is, ha vitatkozunk.

– Főleg akkor – mondta Máté.

Hónapokkal később, az aratási fogadalmak lejárta után ünnepelték az esküvőt. Elena abban a fehér ruhában volt, amiben érkezett, és sírt. Mielőtt elindult volna a kápolnába, a tanyakönyveket becsukva az asztalra tette, a sajátjait pedig egy új oldalon kinyitotta. Nem kellett oda számokat írnia. Beírta a dátumot, eltette a tollát, és odament Mateóhoz, aki az út szélén várta.