A remény meghalt, helyét a kétségbeesés mélysége vette át.

Újra elkezdett festeni – amit apám évtizedekkel ezelőtt gúnyolt rajta, amíg abba nem hagyta. A kezei remegése elmúlt. Tíznek néz ki… Erőszakkal kirántottam a ruhámat a szorításából.

11. fejezet: A súlytalan éjszaka

Daniel évvel fiatalabb

És én?

A csődbíróságnak sikerült felkutatnia az apám által a vagyonkezelői alapból ellopott pénzt. Közben elindultam a grandiózus mahagóni ajtók felé.

A négyszáz fős tömeg – a milliárdosok, a társasági hölgyek, azok, akik húsz perccel ezelőtt még rajtam nevettek – úgy kettévált előttünk, mint a Vörös-tenger. Senki sem suttogott. Senki sem készített fényképeket a megmaradt vagyonának felszámolásáról, sikerült visszakapniuk nagymamám 38 000 dollárját. Csak rémült áhítattal nézték, ahogy Graham Hart birodalma valós időben porrá omlik.

Amikor mi

Nem tettem megtakarításba. Nem fektettem részvényekbe.

Kinyitottam egy apró ajtót, kiléptem a Plaza előcsarnokának ajtaján, a friss, csípős októberi éjszakai levegő megcsapta az arcomat. Ez a butik pénzügyi tanácsadó cég nehéz válásokkal és pénzügyi bántalmazással küzdő nők számára készült. Segítek a nőknek rejtett vagyontárgyakat találni, kibogozni magukat – az adrenalin, ami az elmúlt órában táplált, gyorsan elhalványult, csontig hatoló, remegő kimerültséget hagyva maga után.

De alattuk a mérgező férfiaktól, és visszanyerik függetlenségüket. A cégem virágzik.

Ma este az erkélyen állok, a kimerültségtől, valami más is közrejátszott. Furcsa, lebegő, súlytalan tisztaság. A nehéz, láthatatlan lánc, amivel a tetőtéri lakásunkat körültekertük. Meleg az idő, a levegő a nyár ígéretétől sűrű. Daniel kilép a teraszra, ami a mellkasomat öleli körül, mióta elmúlt a gyerekkorom. Kaptam levegőt.

A parkolófiú sietve odahozta Daniel autóját – mögöttem, átkarolta a derekamat, állát a vállamra támasztotta.

„Egy elegáns, sötét terepjáróval dolgozol.” Amikor Daniel kinyitotta nekem az utasülés ajtaját, a kis kézitáskámban lapuló sérült telefonom hevesen rezegni kezdett.

Kihúztam. A szúnyogháló csúnyán megrepedt, és a szökőkút víztől is megsérült – mormolja, miközben megcsókolja a nyakamat.

– Csak átnézek egy fájlt – mondom, és hátradőlök a szilárd felületének, ami hibás pixelsorokkal villogott, de még mindig világított.

Egy SMS volt apámtól.

*, kérlelhetetlen melegség. „Egy ügyfél, akinek a férje azt hitte, el tud titkolni előle egy Cayman’s számlát.”

Daniel chuckClara, könyörgök neked. Tönkrementem. Semmim sem maradt. Kérlek, ne hagyd, hogy elvegyék az én szabadságomat is. Szeretlek. Sajnálom. Bármit megteszek. Kérlek, válaszolj. Kérlek, egy halk, morajló hang. „Rossz nőt választott, hogy kikezdjen vele.”

„Mindig így tesznek” – mosolygok.*

A világító zöld szövegdobozra meredtem.

Egy évvel ezelőtt egy „szeretlek” üzenet tőle, bármilyen manipulatív is volt, arra késztetett volna, hogy mindent félretegyek. Visszarohantam volna a házba. Megbocsátottam volna, és a fejemet fordítva a város csillogó látképére pillantottam volna.

Már nem vagyok az a rémült lány, aki megfojtja. Hagytam volna, hogy újra kiürítse a számláimat, ha ez azt jelentette volna, hogy egy morzsányi vonzalmat is elnyerek.

Most, a szökőkút hideg vizébe nézve. Én vagyok a vihar, mely elsodorta a szökőkutat.