– Mert megszállták az életét, amikor rettegett.

Néhány jegyzetre mutatott.

– Figyeld meg a mozdulatait. Amikor valaki felé fut, a bal oldala nem követi a reakciót. Egy adott területet véd.

Mateo elvette a jegyzetfüzetet.

— Honnan tudod ezt?

– Mert valaki már bántotta őt korábban.

Kínos volt a csend.

– Ki tanított téged?

Valeria becsukta a jegyzetfüzetet.

– Az apám. Esteban Aguirre.

Mateo felnézett.

– Ismerem ezt a nevet.

– A legtöbb ember ismeri a nevét. Kevesen tudják, hogy mennyi munkáját végeztem.

Mély lélegzetet vett.

– Apám értett a lovakhoz. De én megértettem a félelmet, ami a sérülés után is megmaradt.

Mateo Diablót figyelte a háttérben.

-Mit akarsz?

—30 nap.

-Szóval így?

– Hogy bebizonyítsam, az a ló nem veszett el.

Mateo keresztbe fonta a karját.

– És mi van, ha kudarcot vallasz?

-Szabadság.

– Mi van, ha igazad van?

– Tehát ugyanannyit fizetsz nekem, mint bármelyik tapasztalt edzőnek.

A férfi hallgatott.

Tudta, hogy az elfogadás egyet jelent egy olyan szabály megváltoztatásával, amelyet évek óta követett.

De azt is tudta, hogy még soha nem látta Diablót így reagálni senkivel.

Végül megszólalt.

– Van egy szoba a raktár mellett. Ott megszállhatsz.

Valéria bólintott.

— És még valami.

Mateo ránézett.

„Ha az állataimmal fogok dolgozni, bíznod kell a módszeremben. Kérdezhetsz, vitathatsz, de nem rendelhetsz olyasmit, ami tönkreteszi a folyamatot.”

A férfi apró, humortalan mosolyt villantott.

– Sok előnnyel rendelkezel ahhoz képest, aki éppen állásra jelentkezett.

– Ezek nem feltételek. Ez a munkám elvégzésének helyes módja.

Azon az éjszakán, miközben a tanyasiak aludtak, Valeria kinyitotta apja jegyzetfüzeteit.

Régi lapok között talált valamit, amit még soha nem látott ilyen tisztán.

A margókon sokszor ismétlődő kezdőbetűk szerepeltek.

ÉS.

A neve.

Az apja évekig felhasználta a megfigyeléseit, de soha nem állította nyilvánosan, hogy a lány részese volt ezeknek a felfedezéseknek.

Valeria remegő kézzel becsukta a jegyzetfüzetet.

Kint Diablo lassan besétált a karámjába.

És mióta megérkezett a tanyára, most először tűnt úgy, mintha nem figyelne a fenyegetésre.

Úgy tűnt, vár.

2. RÉSZ
Az első héten Los Encinosban senki sem tudta biztosan, mit gondoljon Valeria Aguirre-ről. Néhány alkalmazott úgy gondolta, csak idő kérdése, hogy kudarcot valljon Diablóval. Mások apró változásokat kezdtek észrevenni, amelyeket nem tudtak figyelmen kívül hagyni.

Az első ló, ami felkeltette a figyelmet, Villám volt, egy fiatal ló, akit mindenki makacsnak tartott.

Valeria egy egész délelőttig figyelt, mielőtt bármit is szólt volna.

Amikor Tomás megpróbálta felkészíteni a lovaglásra, a nő odalépett.

– Megnézhetem a széket?

A fiatalember habozott.

– Szerinted helytelen?

– Azt hiszem, a ló tud nekünk valamit mondani.

Csupán néhány centiméterrel igazított egy berendezést.

A villám azonnal kiengedte a levegőt.

Tamás kinyitotta a szemét.

– Még soha nem csináltam ilyet.

—A lovak szinte soha nem tiltakoznak úgy, mint az emberek. Néha egyszerűen elveszítik a bizalmukat.

Azon a délutánon Mateo elkezdte alaposabban megfigyelni.

Nem azért, mert teljesen hittem benne.

De mivel az eredmények kezdtek látszani.

Valeria beosztotta a napjait. Délelőttönként megnézte a farm állatait. Délutánonként Diablo karámja előtt ült.

A ló még mindig félt.

De ez már nem ugyanaz a félelem volt.

Minden nappal egy kicsit közelebb került.

Minden nap megtudta, hogy a nő nem fogja erőltetni.

14-én Valeria döntést hozott.

Belépnék a karámba.

Amikor elmondta Mateónak, a férfi összevonta a szemöldökét.

– Túl korai.

-Nem.

– Megbánthat téged.

–Én is megsérülhetnék, ha kint maradnék, ha sosem tanulná meg, hogy megbízhat benne.

Mateo hallgatott.

– Nem akarok nézőket.

– A közelben leszek.

– Pontosan ezt nem akarom.

A férfi megértette.

Másnap reggel Valeria egyedül ment be.

Nem Diablo felé sétált.

Leült a földre.

A ló elkezdett mozogni körülötte.

Messze az első.

Aztán közelebb.

Aztán olyan messzire ment, ameddig csak érezte a lélegzetét.

Valéria nem emelte fel a kezét.

Várjon.

Néhány perc múlva Diablo az orrával megérintette a vállát.

Máté távolról figyelte.

Nem szólt semmit.

Mert hosszú idő óta először úgy tűnt, hogy az a ló közeledik felé.

A következő napokban több munkás véleménye is megváltozott.

De problémákat is szítottak.

Mateónak egy farmot kellett fenntartania. A költségek magasak voltak, és közeledett a tél.

Aztán megjelent Ricardo Valdés.

Ismert lóvásárló volt a környéken. Elegánsan öltözködött és barátságosan beszélt, de Valeria észrevett valami furcsát.

Nem nézett érdeklődve a lovakra.

Úgy elemezte őket, mintha lehetőséget keresne.

Ebéd közben Ricardo megemlítette Diablót.

– Hallottam, hogy bonyolult ménjük van.

Máté óvatosan válaszolt.

– Folyamatban van.

Ricardo elmosolyodott.

– Sok pénzt megspórolhatnék neked. 950 000 pesót ajánlok.

Az asztal elcsendesedett.

Sok pénz volt.

A munkások Mateóra néztek.

De a ranch tulajdonosa lassan tagadta.

– Nem eladó.

Ricardo Valeriára nézett.

– Gondolom, az új edzőnek is köze van hozzá.

Nem válaszolt.

Miután a vevő elment, Mateót kereste.

– Tud valamit.

Mateo összevonta a szemöldökét.

-Hogy?

– Senki sem fizet ennyit egy állítólag haszontalan lóért.

A férfi lesütötte a tekintetét.

– Már korábban is pénzt ajánlott nekem.

– És miért pont most tért vissza?

Máté nem válaszolt.

Valeria a karám felé nézett.